dr. Józsa György és a kéttannyelvű francia tagozat

dr. Józsa Györggyel készült interjú

Közelebb -Tanári életpályák a Ságváriból

A leiratot köszönjük Bajusz Petrának.

dr Józsa tanár úr - Volt Szentesen egy neves franciatanár, úgy hívták, hogy Soltész Gyula, aki akkor már hatvan év körül járt és a bátyám révén megismerkedtem vele 1957-ben. Ez a Soltész Gyula 1914-ben éves ösztöndíjat nyert el több magyarral meg erdélyi magyarral Franciaországba, mint fiatal francia tanár, a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumnak a franciatanára. És kimentek egy évre ösztöndíjjal, amikor lejárt nekik az ösztöndíjuk akkor még elmentek nyaralni Bretagne-ba.

Közben kitört az I. világháború és ahogy megírja Kuncz Aladár, aki erdélyi író volt és ő is ott volt kint, a könyvében a Fekete Kolostorban (itt van nálam ez a Fekete Kolostor - ez franciául is megvan, magyarul is megvan) és ebben leírja, hogy milyen körülmények között késték le az utolsó vonatot és azonnal a franciák hadifogságba vetették őket, vonatra, lementek azt hiszem La Rochelle-be onnan vissza Bretagne mellett egy szigetre, amit úgy hívnak, hogy Noirmoutier és ott egy ilyen középkori kolostornak a romjai között ott töltöttek négy évet, mint hadifoglyok, vagy még többet is. És azt írja, hogy amikor hazajöttünk Magyarországra, Tanácsköztársaság, egyik nyomorúságból a másikba estünk. Most ezt, amikor először kiadták a könyvet Magyarországon, Magyarországon a szocializmus idején, ezt a mondatot kihagyták belőle. Érthető okokból azt hiszem.

És ez a Soltész Gyula ott vásárolgathatott, akkor még volt a Fair Play, és a zöldkereszten keresztül kaphattak pénzt szülőktől itthonról, és vásárolgatott könyveket. Többek között az Ivenhoe-t is megvette, franciául ugye és ebbe bele van írva, hogy Soltész Gyula tulajdona, Noirmoutier,1915. Ezt a bátyámnak nekiadta és amikor a bátyám eltávozott Franciaországba, ösztöndíjjal kiment és kinn maradt, akkor én örököltem ezeket a könyveket és hát kíváncsi voltam, hogy mi van ebben.

(Felirat: dr Józsa György az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium francia nyelv tanára 1976-2009 között)

Riporter - Nyilván a testvéred példája is azért előtted lebegett a pályaválasztásod kapcsán és hogy kikerült külföldre. (hogy) A fejedben nem fordult az meg, hogy esetleg utána mész? Mi tartott itt tulajdonképpen? Mi volt az az élethelyzet, ami végül is arra ösztökélt, hogy itt maradjál?

dr Józsa tanár úr - A rendőrség,

Riporter - Feltételezem azért ott volt a fejedben a menni-maradni kérdése.

dr Józsa tanár úr - Nem. Nem, nem. A rendőrség tartott már egyetemista koromban megkerestek, ilyen külföldieket ellenőrző hivataltól, és akkor kérdezősködtek, hogy a bátyám miket ír stb. Mondtam, hogy "ti jobban tudjátok, mert elolvastok minden levelet", úgyis felbontották. Akkor Szentesen egy utcasarkon egy évig mindig ott állt egy rendőr, és ha anyám ment dolgozni, akkor mit ír a fia stb. Ilyen volt és utána értésemre adták, hogyha én ki akarok menni illegálisan, akkor anyám itt van, ezt úgy tudomásomra hozták.

Pályakezdés Szentesen

Riporter - Hol kezdődött a tanári pályád, hol indultál el?

dr Józsa tanár úr - Volt fizikatanárom, akkor ő volt az igazgató és azt mondta, hogy adjam be, és valószínűleg megkapom, mert üresedés van és keresnek orosz-francia szakos tanárt és így kerültem oda 1968-ban. Közben megérkezett Szentesre egy francia anyanyelvű lektor, először Magyarországon középiskolában, ott volt egy másfél évet, akkor tanultam meg igazából franciául, mert el kellett vinni bőrgyógyásztól kezdve a pékhez, mindent-a mindent, a leltárt a lakásában felvenni, és akkor 12 órát tanítottunk franciát egy osztályban. Én délelőtt 6-ot, szombaton is tanítottunk, és ő délután 6-ot. És mondanom sem kell ez nagyon sok eredmény volt. És egyszer csak beadtam a pályázatomat, hogy szeretnék ösztöndíjjal kimenni, pedagógus ösztöndíjjal Franciaországba. Első alkalommal meg is kaptam az Országos Ösztöndíjtanácstól az eredményt, hogy mehetek. Jó, igazgatóm kiírta a helyettesítést, elköszöntem anyámtól, feleségemtől, felmegyek Pestre a Dorottya utcába, ott volt a Kulturális Kapcsolatok Intézete, ott volt az összejövetel, tíz magyarországi tanár mehetett ki, és azt mondja nekem az illető elvtárs, hogy "hát maga nem utazik". S akkor mondja, hogy "kolleganő maga lesz a csoport vezetője, mondja azt, amikor Párizsban leszállnak a repülőről, hogy Józsa elvtárs beteg. Majd nekem azt mondja, hogy "magának az útlevelét nem adta ki a Belügyminisztérium. Én küldtem táviratot, hogy ne jöjjön fel Pestre." Haza este, meglepetés ugye, másnap az iskolába be, hogy csak jövök tanítani, ha lehet. Hát hogy mi történt? Elmondtam mi történt, jó. Következő évben megint beadom, ugyanez. Telefonálok Pestre, "menjek?", "Ne jöjjön, nem adta ki a Belügy az útlevelét". Jó. Írtam egy négy oldalas levelet a belügyminiszter elvtársnak, ott a levél ma is másolatban, leírtam, hogy mi és mi a helyzet, a bátyám ekkor és ekkor ment ki, én, mint tanár tanítok és fertőzöm a nyugati kultúrával évente a negyven diákot. Mi az akadálya, hogy nem mehetek? Mit követtem el? Milyen törvény érvényes rám, mert akkor alávetem magam és tiszteletben tartom a Magyar Népköztársaság szabályait. A levél jött két hét múlva a Belügyminisztérium Titkárságáról, hogy a Belügyminiszter elvtársnak semmi kifogása, hogy Józsa György, mint turista bármelyik nyugati országba menjen, de mint tanár a Művelődésügyi Minisztérium belügyi osztály illetékes eljárás, irányunkba ilyen megkeresés nem történt. Ennyi. Két nap múlva Szegedről, a Művelődési osztályról ketten kijöttek az iskolába, behívattak, két vadidegen ember, mintha régi puszipajtások lennénk, azt mondják, hogy "Gyurikám, miért kellett neked az a levelet megírni". Hát mondom "milyen levelet?" "Hát oda a minisztériumba, mert mi is elolvastuk és ugye a Belügyminiszter elvtárs.... izé" Hát ugye a belügy letolta a Kulturális Minisztériumot ugye... magyarán hazudtak nekem. "Mi nem terjesztettünk fel eleve Szegedről", mert ugye ide kellett beadni ugye és nem is jutott el a művelődésügyhöz tulajdonképpen- a pesti minisztériumba. Akkor az igazgatómat felhívatták pestre a Gimnázium Főosztályvezetője és elmeséltette, hogy "tavaly... jövőre ne adja be?" "Adja be, lehet, hogy mi már nem leszünk itten akkor" és akkor lejött a Gimnázium Főosztály francia felelőse, úgy hívták, hogy Botos Ferencné, énhozzám lejött Szentesre kis hülye senki tanárhoz, két napig nézte az óráimat. Ott volt és azt mondta "Tudja, mit? Van egy megoldás, egy kiskapu. A Szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium az idén nyáron fogad egy ... mezőgazdasági iskola diákjait fogadja, de én elveszem tőlük és magának adom, ugyanis az van a kulturális csereprogramba, hogy aki fogad, az megy vissza a következő évben". Ez volt 1972-ben. És megjött a francia diákcsoport, itten Kovács Bélabácsiék nem tudták, hogy miért vették el tőlük a csoportot, én miattam, és hát ez volt, hogy jött egy tíztagú diákcsoport, nagyrészt fiúk voltak, mezőgazdasági iskolások meg két tanár jött. Még UNESCO-s pénzt is kaptam, hogy vigyem, le őket a Balatonra meg mit tudom én, és akkor a következő évben nyáron ugye vigyek ki tíz diákot. És ez volt az első utam '73-ban. És akkor láttam, találkoztam először bátyámmal 12 év után a keleti pályaudvaron Párizsban, amikor leszálltam a vonatról, akkor találkoztunk. Szóval így történt az első találkozásom Franciaországgal. Közben Münchenben le akarták kapcsolni valami provokátorok, hogy azt mondta a srác, "odajött hozzám, egy rosszul beszélő magyarul, hogy szálljak le, megmutatja nekem a várost, aztán majd utána visz a csoportnak Párizsba". Mondom "ez a provokátor kisfiam, ha hülye vagy akkor leszállsz, én nem állíthatlak meg". És akkor elmondtam neki, hogy mi a helyzet oszt akkor gyorsan megértette, úgyhogy utána azt hiszem, a benini köztársaságban azt hiszem nagykövet lett, úgyhogy nagyon rendes srác volt, pillanatok alatt megértette a dolgokat... Szóval így indult az első találkozásom Franciaországgal.

Szeged

Riporter - Ahogy említetted Szentesen indultál, Szentesre vissza is kerültél, nagyon sok esetben az ember, hogyha egy vidéki egyébként ilyen nagyon jó gimnáziumba kerül, akkor úgy gondolja, hogy a pályakezdéstől egészen a nyugdíjig ott marad, és ott telepedik le, de te mégis úgy döntöttél, hogy Szegedre kerülsz a Ságváriba. Mi volt ennek a háttere?

dr Józsa tanár úr - 1975-ben mondták, hogy van egy látogatóm az iskolában Szentesen. Bemutatkozott "Kovács Béla vagyok a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumból, szeretnék tapasztalatot szerezni, hogy itt 12 órás oktatás van franciául, hogyhát ha megengeded bejövök az óráidra." Hát ugye apám lehetett volna bőven ugye, ő 1917-ben született és meg '44-ben, tehát egy kis korkülönbség volt köztünk. Mondtam, "Béla bátyám foglaljon helyet stb", akkor nézte, hogy folyik nálunk és akkor két nap után elment, majd kaptam egy levelet a Valkusz igazgató úrtól, hogy volna-e kedvem szakvezető tanárnak bejönni a Ságvári Gyakorló Gimnáziumba?

Riporter - Kik voltak azok a tanár kollegák, amikor idekerültél, akik segítették a munkádat, akikre úgyis lehet tekinteni, mint mentoraid vagy barátaid?

dr Józsa tanár úr - Nos, igen, ahogy mondom a Kovács Béla tanár úrnak rengeteget köszönhettem, ő ugye óriási tapasztalattal rendelkezett már akkor, amikor én megismertem, ő a Radnótiból került ide, de már előtte máshol is dolgozott sok helyen, rossz helyeken is, és ő bevezetett engem itten a Ságvárinak a belső életébe. Sok kollégával összeismertetett közelebbről, aztán utána a Farkas tanár úr is, akit ismertem kollégista koromból még, és akkor sokszor lementünk a Gödörbe egy-egy zsíroskenyeret és egy sört elfogyasztani és akkor ott beszélgettünk tulajdonképpen. És miután én Szentesen szerettem nyüzsögni a tantestületben, szerveztem kirándulást, szerveztem szilvesztert. Itt is szerveztem annak mintájára karácsonykor egy vacsorát, úgynevezett szakszervezeti vacsorát, ahol még közelebb kerültem kollégákhoz, és közben ugye úgy, mint szakvezető már voltak olyan tanárjelöltjeim, akiket én szponzoráltam, tehát ez így oda-vissza volt, és közben a Valkusz igazgató úr nagyon jól meglátotta mindenkiben azt, hogyha valaki valami újat akar, és ő ezt pártfogolta.

Jó kollégák voltak tényleg, segítettek mindenben, főleg Béla bácsi a szakvezetésben, ő rengeteget segített, de utána ez a Suki Béla kollégám, aki cigányprímás is volt többek között, ő Izsákról származott és nem akart tovább tanulni, de aztán olyan tehetséges volt, hogy rábeszélték. Az egyetem tanulmányi osztályának vezetője kiment Izsákra és az édesanyját rábeszélte, hogy menjen egyetemre és aztán véletlen, hogy nem lett professzor, mert eltépte a párttag könyvét azt hiszem '56-ban és így.... Szóval ő azt mondta valamikor nekem, valamikor '79-ben, hogy "Gyuri menjünk le a Gödörbe és igyunk meg egy csernyét", aki ezt tudja a cseresznyepálinkát jelentette akkor és lementünk és azt mondta "Figyelj ide, én egzisztencia filozófiával foglalkozok, Heideger a fő-fő profilom, de van még, aki spanyolos, van, aki más ág, van egy aki a francia vallás, neked jó lenne Camus már mondta is a címét "Az abszurd élet értelme Camus munkásságában". Nézzél utána, segítek egy-két dologban." Így indult, hogy doktori címet szereztem és a Béla indított és utána sajnos, amikor én már elkészültem a dolgozatommal, akkor '81 szilveszter éjjel meghalt infarktusban. Nem érte meg az avatásomat '82 tavaszán. Tudom, hogy -20 fok volt, amikor temették és cigányprímások ott mentek a koporsó mögött és voltunk vagy 500-an. Szóval megható volt tényleg és hát neki köszönhetem, hogy doktorim lett és utána aztán elindultak a csereutak. Béla bácsi, Kovács Béla bácsi már akkor szervezett egyet '76-ban és én '78-ban kapcsolódtam be és onnantól kezdve akkor jöttek a sikerek.

Riporter - A tanári munkád során nyilván van a gyerekekkel intenzív kapcsolatot építettél ki, új módszereket dolgoztál ki, hogyan tanítottál Gyuri bátyám?

dr Józsa tanár úr - Én elhatároztam, hogy nem akarok úgy tanítani, ahogy gimnazista koromban láttam ilyen klasszikus tanárokat, hogy szótár aztán stb-stb a tankonyvből, ha az olvasmányt elmondja az, akkor ötös, ha két szót kihagy, akkor négyes. Én megfogadtam, hogy így nem akarok tanítani és én rámentem arra, hogy szabad stílusú órák legyenek, amiben a diákot munkatársként kezelem, beosztottként, tehát én vagyok azért a főnök, hogy így mondjam az osztályban, de ő szabadon alkothat annak birtokában, amit megszerzett tőlem, nyelvtudást például. De nemcsak arra biztattam őket, hanem amit más tárgyaknál is és ennek nagyon sokat jelentősége van, én utána néztem, hogy ki a matek tanár, ki a történelem, ki a magyar tanár, hogy mit tanulnak, hogy azért vonjam be a nyelvbe, amikor társalogtunk a különböző témákat, különböző dolgokat, nemcsak ami a tankönyvben volt, hanem azt, ami a gyereket érdekli. Rájöttem, hogy nagyon sok minden érdekli a gyerekeket és szeretnének azon a nyelven megszólalni, azon a nyelven beszélni. És én kidolgoztam magamnak egy ilyen tematikát, több féle módszertannal, mert ahány féle gyerek, annyi féle ugye. Tehát ezt figyelembe kell venni a tanárnak. Úgy adtam a feladatokat mindig, hogy akit tudtam, hogy tehetséges, annak nehezebb feladatot adtam csak én ezt nem mondtam neki, aki gyengébb, annak is volt sikerélménye, hogy azt meg tudta csinálni és az is lehetett ötös vagy négyes. Egymás között tudták a gyerekek, ma is tudják, hogy ki a legjobb matekos, ki a legjobb fizikus, ki a legjobb franciás vagy angolos, ezt már mind tudják, legfeljebb a tanár nem tudja eldönteni sokszor. Rengeteget kaptam a diákoktól, mert visszajelzésként jött a diákoktól olyan például, olyan órákat tartottam például, hogy meghallgattunk egy párbeszédet kis kazettás magnóról, kis párbeszédet, mondtam "no, most ki az, aki ezt elő tudná adni? Nem most, hanem a következő órán. De ha írtok még hozzá valamit, akkor az még jobb lesz."

Aztán utána akkor énekeket hallgattattam velük, kis irodalat azután ... de ezt mindig a kornak megfelelően, nem lehetett övön aluli ütést nem lehet, hogy koron alul átadni tudást, azt nem lehet, és én ezt mindig tudatosítottam bennük, hogy most ez. Hiába mondta nekem valaki, hogy "Igen, de hallottuk már tanár úr, hogy a Sarte egzisztenciás tudásából meg Camus egzisztenciás irodalmából dolgozik meg minden, mi az?" mondom "Majd megtudjátok, amikor odajuttok a harmadik vagy negyedik osztályban, de addig vegyünk csak Asterix történeteket, vegyünk csak Petit Nocolas történeteket" és akkor rájöttek a gyerekek, hogy ez nem gyerekeknek íródott, hanem ez felnőtteknek is íródott, francia felnőtteknek is, ugyanis akik ezeket a történeteket írták, mind a kettő egyetemi tanár volt, meg még az egyik író, a másik meg kitűnő ókor szakértő, rajz művész volt, és olyan nyelv van benne - erre én később jöttem rá és visszajelzések formájában most is megkapom.

Rájöttem, hogy a diák egy olyan élő anyag, aki várja, hogy a tanár foglalkozzon vele, nem úgy, hogy ott az osztály és anblokk aztán szevasztok és az osztály ... vagy tudjátok, vagy nem tudjátok... Egyéni feladatok, rengeteg munkám volt benne, rengeteg, de megérte úgy érzem. Tehát ugye egyszer valaki azt mondta, hogy az ember az életéből egy időt kell, hogy adjon, áldozzon a szakmájának, és hogyha az az emberekkel kapcsolatos, akkor az az időnek egy része, ami lehet hogy nem jön vissza sohase, de esetleg a tanárnál az visszajöhet, mert ugye itt tényleg az van, hogy az visszaköszön és itt rengeteg olyan ... sok élményt szereztek nekem a diákjaim a tanulmányi versenyeken, ami engem formált, hogy még-még ezt is meg merjem csinálni, és gyakorlatilag a pályámból olyan 20 évet tankönyv nélkül tanítottam. Annyi anyagot sikerült addigra összeszednem, hogy nem volt szükségem arra, hogy esetlen, rossz tankönyvekből ügyetlen gyakorlatokat csináljunk. Bíráltam tankönyvet többet is, de meg egyetemi jegyzeteket, de ez más volt, amit én tanítottam, de ezt sokan nem értették, hogy miért nem használok tankönyvet.

A kéttannyelvű

dr Józsa tanár úr - 1991-ben itten igazgató válság volt ill. váltás és akkor a megbízott igazgató volt egy évig a Kardos József tanár úr. És énnekem akkor támadt egy ötletem, már akkor indult, Mohácson volt, Pesten volt francia kéttannyelvű oktatás, mondom, hát itt van két iskola a Makkosházi és a Kis Ságvári, ez csodálatos lenne, hogy már tanulnak 4-5 éve franciát, nem pedig nulladik évfolyamon kezdik el a franciát, hanem átjönnek az iskolába, és akkor miért nem lehetne belőlük csinálni egy kéttannyelvűt. És akkor a Kardos tanár úrral felmentünk az Andrásfalvy Bertalanhoz, ő volt az oktatási miniszter, a Minisztériumba és az államtitkár asszonyhoz odamentünk és elmondtuk mit szeretnénk csinálni. Előtte én elmentem a rektorhoz, a Csákány Béla rektor úrhoz, meg a Borvendég Béla polgármester helyetteshez, próbáltam, hogy a város meg az egyetemet összehozni, valahogy sikerült, nem tudom mit tudtam szólni, de tanítottam a Csákány Béla lányát meg a Borvendégnek is a lányát, és valahogy így összehoztam őket, mintha szülői értekezletet tartanék nekik. Mindegy is...

Azt mondta az Államtitkár asszony, hogy csinálják, ahogy akarják, aztán meg írják meg hogy hogy, de sok munka lesz vele. Mondtam, hogy tudom, de hát mindegy és így fogtunk bele. És olyan 25 millió forint lett az egész, hogy az egyetem meg a város hozzájárult, beépítették azt a két tantermet meg a vizesblokkot meg a szertárt a harmadik emeleten és így indultunk. És a Francia Intézettel én jó kapcsolatokat ápoltam és onnan akkor szereltek fel parabola antennát oda a tetőre, ami a francia műholdra ment és ez egyedi volt, hogy ott ugye 4 vagy 5 francia csatornát tudtunk egyenesbe fogni. Ami nekem egy újabb ötletet adott, hogy hoppá gyerekek fél nyolckor kezdődtek az órák, fél nyolc előtt ötperccel itt voltak és bekapcsoltam a francia 1-es csatornát, indult a francia híradó, jegyzetelni! Én is jegyzeteltem, mindenki ... Imádták a gyerekek, sok-sok olyan órát sikerült aztán összehozni. Tanárjelöltek egy kicsit féltek tőle, mert ez egy kihívás volt, de tényleg, úgyhogy jól indult. És aztán lett egy cserekapcsolat Bordóval, de én már akkor csináltam a nizzai cserekapcsolatot '89-ben kezdtem, az egy külön téma megint. Az első osztály, én voltam osztályfőnöke 1993-tól 1997-ig, amiben azt hiszem 24-en jelentkeztek és két csoport lett és sikerült őket utolsó évben kivinni Párizsba. Szállodában laktak, továbbképzésre jártak a gyerekek, szenzációsan jó volt. Előtte már dolgozatokat írtak a gyerekek környezetvédelemből, azt kiküldtük, azt kijavították, visszaküldték és utána úgy mentünk ki a GEO Tudományos Turisztikai Központba, ahol mindent a gyerekek egy az egyben láthattak a csillagos égtől kezdve egy francia vadászrepülőbe beülhettek, fizikai kísérleteket végezhettek, szóval nagyon jó és utána érettségizhettek és azt hiszem utána 12-en mentek francia szakra.

Versenyek

Nem tudom, olyan 37-40 diákom van, aki az országos 10 közé jutott ez 1979-ben indult OKTV országos méretekben (Riporter- az OKT az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny- a legnívósabb középiskolás verseny) és ebben volt ugye kezdő nyelvesek és haladó nyelvesek kategória, tehát más volt és onnan nekem ilyen 37-40 diákom jutott be egy dicsőségfalon, itt pedig van ilyen hármas csoportok voltak, azok is nyertek nekem országos vetélkedőt. Egy rádiós vetélkedő volt, aminek a döntője Pesten volt a rádióban és ott nagy franciául tudó magyar színészek, művészek, azok szerepeltek, azok adtak elő darabokból és a gyerekeknek válaszolni kellett és megnyerték az én második osztályos diákjaim. Azt hiszem 1981-ben volt. A Kovács Béla bácsi negyedikesei lettek a másodikok és még egy csoport a harmadik. Aztán utána volt egy francia hatszög televíziós vetélékedő, amit az Air France és a Kutatási Minisztérium szervezett és ott három diákom nyerte meg, ez egy több hónapos vetélkedő volt, úgyhogy a végén Pesten a televízió bérelt egy házat, fel kellett mennünk több napra és ott edzették a gyerekeket kamerák előtt minden, meg elő kellett adni színdarabból meg sok minden, és akkor nyertek nekem akkor is egy utat. És utána mikor kétszáz éves volt a francia forradalom 1989-ben, akkor pedig elsős gimnazistáim harmadikok lettek országos ilyen történelmi és kulturális vetélkedőn, akkor is nyertek nekem egy utat. És mentünk együtt ki és iszonyú jókat szórakozunk Franciaországnak különböző területein voltunk. Úgyhogy nagyon jó volt és kellemes élményekben volt részünk és aztán ez mind annak is volt köszönhető, hogy itt a kollégák, akik más tárgyat tanítottak, megtanították a gyerekeket sok mindenre, amit fel tudtunk használni az OKTV-n a szóbelinél. Ez furcsán hangzik, de azt hogy a fizika, biológia vagy mit tudom én a történelmi ismereteket

Munkaközösség

dr Józsa tanár úr - '82-ben a Kovács Béla bácsi elment nyugdíjba és mint viszonylag fiatal, én lettem a rangidős a francia szakosok között. Akkor már az egyik nagyon kedves tanárjelöltem, a Kiss Dezső már akkor itt volt, ő '77-ben gyakorolt nálam és akkor láttam benne sok fantáziát és mondtam, hogy itt a helye és azóta itt van a gimnáziumban és akkor így sikerült több kollegámmal, a fiatalokkal is a kapcsolatot úgy ápolgatni, hogy az egyensúlyt megtartsuk. Próbáltam tanácsokkal néha ellátni őket, vagy esetleg példákkal elől járni, hogy csináljunk feladatsorokat, csináljunk valamilyen szövegszerkesztést olyat, amit fel tudnak használni majd a tankönyveken kívül és akkor így azért, hogy mondjam, összerázódott elég jól a közösség, hogy névnapokon, születésnapokon kicsit jobban, oldottabban beszélgettünk. Vagy alkalomadtán egyszer kijöttek a tanyámra vagy valakinél összejöttünk egy-egy ebédre vagy pedig amikor csereutak voltak és itt voltak a francia barátaink, akkor én mindig meghívtam a kollegákat egy-egy vacsorára, hogy ismerjék meg velük, illetve volt hogy például a Pignitzky tanárnőt kiküldtem hogy így mondjam Nizzába, amikor a kéttannyelvű beindult, ott is eltöltött egy nagy kellemes több, mint egy hónapot eltöltött, hogy ragadjon rá sok minden és tanítson ott született franciákat egy-egy gimnáziumi osztályba. Sok tapasztalatot szerzett. Volt még pl a X tanár úrral (31:18 perc -nem érteni a tanár úr nevét) csináltuk vagy 20 évig, azután Filó Réka tanárnő nálam gyakorolt az osztályomban, pont ebben a szuper osztályban, ahol öten voltak a tíz között és még ma is emlegetik a diákok, de ő is emlegeti, hogy micsoda élményben volt része, hogy teljesen más formában kellett velük foglalkozni, mint egy szokványos, kezdő csoporttal nyilván. Úgyhogy aztán a Ruzsáli tanár úr is ugye, aki szintén Ságváris volt, amikor idekerült nagyon izgult, úgyhogy egy-két órájára bementem, aztán sikerült megbeszéltünk, mi az, ami jó és mi az, ami nem. Ugyanis megszűnt a szakfelügyelet. Tehát egy borzasztó hiányosság énszerintem, mert egy jó szakfelügyelő az bizony nagyon sok tanácsot tud adni. Nekem ebben részem volt a pályám kezdetén oroszból is és franciából is. Aztán megszűnt és ma 40-50 éves kollegák és senki nem látta az órájukat. Honnan tudjuk, hogy jó órát tart vagy rossz órát tart, képzésekre eljár-e, vagy sem, mit csinál, szóval ez egy elég hiányos. Úgyhogy ez a része tanárképzésnek énszerintem. Manapság van olyan, hogy fizetősre el lehet járni, de sokszor nem a megfelelő szinten tartják a képzéseket, kivéve egyet - kettőt, ami Franciaországban van. Nekem volt szerencsém háromszor kinn lenni ugyan abban a Párizs külvárosában, Cervri intézetben egy Pedagógiai Kutató Intézet központ, egy 18. századi kastély van átalakítva és ott rengeteget kellett dolgozni, napi hat órában dolgoztunk és amikor hoztam haza anyagokat én itten a kollégáknak a rendelkezésére bocsájtottam minden anyagot akkor már '79, '80, '81, '82-ben.

Riporter - Mi volt ennek az iskolának a legfőbb erénye, értéke?

dr Józsa tanár úr - Szerintem első sorban, hogy jó diák, jó tanár találkozik azután, ha nem találkozik, akkor még mindig a jó tanár az odafigyel a diákra. Én mindig azt mondtam, hogyha nekem van egy olyan osztályom, ahol kettes-hármas szintem vannak, akár oroszból (mert tanítottam húsz évig oroszt) vagy franciából, és én felhozom azokat hármas-négyesre az egész osztályt, akkor abba iszonyatos energiát kell belefektetni, de megéri, mert a gyerek látja, hogy a tanár szereti őt, foglalkozik vele. Ezt a gyerek, a serdülő gyerek különösen, mert olyan, mint egy kis állat, ösztönösen oda húz, ahol, mert ez az a kor, ahol változik a gyerek. Most ha a gyerek partnerre talál és szerintem itt a Ságváriban nagyon sok ilyen tanár volt és van, akik szívügyüknek tekintik nemcsak azt, hogy tanítok, oktatok, hanem nevelek is, ez nagyon lényeges, és nem úgy nevelek, no most akkor beülünk az osztályfőnökire és no mostan akkor nevelünk és utána kész, hanem példával hogy viselkedek a szünetben, hogy beszélgetek a gyerekekkel óra előtt, óra után esetleg vagy kirándulásukon. Rengeteget számít. És én azt láttam ugye, hogy nincs az a vasfegyelem, de ugyanakkor a gyerekeket egy bizonyos illedelmességre tanítják, és tudnak viselkedni, jó bandában nem, de amikor egyénileg beszélget az ember, akkor nagyon udvariasan tudnak minden további nélkül társalogni a tanárral vagy tanárokkal. És ezt a szellemet nagyon kedveltem, hogy a gyerek ki tud bontakozni.

Politika

Riporter - A tanári pályád a Kádár korszak nagy részén végigvolnult, hogyan érezted, milyen hatásai voltak ennek a tanári pályád során?

dr Józsa tanár úr - Hát amint említettem, óvatos duhaj lettem ugye, már egyetemista koromtól kezdve, amikor tudtam, hogy a rendőrség azért oda.-oda figyel, hogy mi történik velem. Utána, amikor bekerültem a Szentesi Gimnáziumba akkor dolgoztam egy-két évet egyszer csak a párttitkár kolléganő egyszer csak megkérdezte, hogy "Nem volna-e kedved belépni?" és meg megkérdeztem, hogy "Mibe lépjek be?" "Hát, hát, oda közénk", de mondom "Mi az?" (tudtam, hogy mi csak hát játszottam a fejemet) "oda a pártba", mondtam, hogy majd gondolkodok. No, nem lett belőle semmi.

Bekerültem a Ságváriba, én azért előtte elmentem a Francia Tanszékre és a Madáchy tanárúrtól megkérdezte, hogy ő mit szól hozzá. Azok után, hogy tanítványa voltam stb, azt mondta, hogy "Figyelj ide, én azt tanácsolom, hogy doktoráljál le, akkor nem tudnak beléd kötni. Aztán majd fel fogják kínálni, hogy lépjél be a pártba, eldöntöd, majd meglátod. Az biztos, hogy ott elég sok párttag van."

No, most amikor én bekerültem ugye, itten megtudtam, hogy fél tantestület tagja a pártnak különböző okok miatt szerintem, és akkor így ment egy jó darabig. Egyszer megkérdezte tőlem az egyetemi pártbizottság egyik felelőse, ma is még itt dolgozik az egyetemen, hogy szeretnék-e párttag lenni, de most nem lehet, mert most éppen fizikai dolgozókat vesznek fel, majd ha alkalom lesz, akkor. No, akkor eltelt egy év megint és egyszer csak azt hiszem '981 körül lehetett, hogy éppen a doktorival voltam elfoglalva, szeretnék-e belépni. Mondtam, "ha úgy gondoljátok, akkor rendben van" több kollégám, akik itt voltak, évfolyamtársaim, akik itt végeztek, benne voltak, aztán eljött a beszélgetés ideje, az első emeltet egyik termében, és azt kérdezte tőlem ez az egyetemi oktató, hogy "mért szeretnék belépni?". Hát mondom "Ti mondtátok, hogy lépjek be".

Hogy mondjam, én azt mondtam akkor is , hogy olyan skizofrén dolog ez, hogy ott a párttaggyűlésen ugye elvtárs-elvtársnő (Így mondtuk egymásnak, akiről Juci, Mari, Pista, Józsi- szóval így, jó de ott így kellett viselkedni), odahaza meg biztosan nem így beszéltek a gyerekeitekkel, hanem egész más hangnemben, csak itt ez. Sokan azt mondták, hogy "Hát nem, nem...", én meg " én tudom rólatok, mert amikor meg kirándulunk, akkor meg elersztitek magatokat, aztán van "Boldogasszony anyám" meg "Székely himnusz" meg minden"...'86-ban Erdélyben énekeltük a Székely himnuszt, úgyhogy és párttagok, szóval ott aztán bejött a cigányok, akik húzták nekünk ott, és azt mondták, hogy " tessenek vigyázni, mert kihívták a rendőrséget" és akkor kimentünk és akkor megyünk kifele (tíz órakkor volt villanyoltás akkor Ceaușescu érában Romániában) és akkor megyünk ki és az egyik idős kolleganőnk azt mondta "Jajj, itt egy rendőr" az Erdei Imre kollégám meg "Nem láttál még román rendőrt?" és akkor azt mondja "Magyar vagyok én tetszik tudni, csak kirendeltek bennünket, de tessenek nyugodtan hazamenni, nincs ebből semmi probléma".

Je suis á la retraite

Riporter - Egy bizonyos idő után az embernek számot kell vetnie arról, hogy befejezi a munkáját. Te ezt hogyan élted meg? A nyugdíjassá válás időszak nyilván egy nehéz időszak, mesélj nekünk erről egy pár gondolatot!

dr Józsa tanár úr - Én 2009-ben mentem nyugdíjba, ugye, és minden további nélkül nem éltem át megrázkódtatást, hogy "jajj, most mit fogok én csinálni", készültem rá két évet és úgy is terveztük meg a magánéletünket is a feleségemmel, hogy mozgunk azért, nem állunk le, ő már korábban ment nyugdíjba én egy kicsit, és bejértam az iskolába elég sokat ide a könyvtárba internetezni, mondhatom azt hogy olyan 50-60 volt diákommal tartom a kapcsolatot, ezek között van olyan aki 60 éves, még a szentesi diákok között, éppen a múltkor találkoztunk, 61 évesek már, most volt 20 éves találkozó, most voltak 50 évesek, szóval, valahogy úgy alakult, hogy aki valamiért szimpatikusnak talált engem vagy az óráimat és azok megadták az e-mail címüket, azokkal úgy levelezgetünk, vagy ha úgy összejövünk spontán módon akár itt Szeged is, van egy '83-ban végzett osztályom például, egyik napról a másikra, valahol összejövünk nyolcan-tízen és beszélgessünk egymással kicsit. Tehát kitöltöm a nyugdíjas napjaimat. Van még egy-két tanítvány is, aki megkeres aztán most két felnőttet okítok újabban, az egyik történész, a másik meg egy üzletember, aztán akarnak... de kihívásnak tekintettem, hogy aki történész az Antal kormány külpolitikájáról írt egy könyvet és annak resumé-jét, egy 7 oldalas resumé-jét, írjam meg franciául. Akkor ugyan ez a magyar külpolitika története '945 és 50 között nincs feldolgozva és nekiállt ez a fiatalember feldolgozni és hát megkért, hogy oda is írjak egy ilyet ill. fordítsam le. Aztán múltkor a PHD-jét csinálta, Pesten védte meg a Pázmány Péteren és hát megtiszteltetés volt számomra, hogy meghívott és ott volt a Kun Miklós történész volt az elnök ugye, aztán a Jeszenszky Géza, aztán a Boross Péter és akkor a Jeszenszky volt az egyik opponens, és olyan kellemes volt, hogy a Kun Miklós azt mondta a jelöltre, hogy "olyan jól tud franciául", én tudtam ugye, hogy nem tud, de most aztért .... most képzeld el abból írta a PhD-jét, a Gömbös kormány külpolitikája 1932 és 36 között. No most én ezt lefordítottam neki és ebből egy 15 perces beszédet kellett neki mondania. Megtanulta jól, de hát... akik ott voltak és tudtak franciául, azok azt mondták, hogy elég jó volt.

Riporter - Milyen tanácsot adnál a fiatal kollegáknak, a kezdő kollegáknak vagy azoknak a kollegáknak, akik régebb óta itt tanítanak? Milyen útravalót mondanál? Mi a tanári pályádnak az eszenciája, amit itt meg tudnál fogalmazni számukra és számomra?

dr Józsa tanár úr - Tiszteljék az idősebbeket ugye, de kellő mértékkel, nem kell mindenben elfogadni azt amit mondanak, mert úgyis egy fiatal lendülettel, revolúció stb vigyünk bele az oktatásba és új eszmékkel, új irányzatokkal, új módszertanokat próbáljunk ki, a legújabbakat, amit az egyetemen tanultunk, azt próbáljuk ki ugye, jó hát egy szakvezetőnek azért ezzel tisztában kell lenni, hogy az egyetemen miről és hogyan folyik az oktatás, ha odafigyel, viszont mindig azt mondom, hogy amikor bemegy az osztályba, akkor ott ő az úr, és úgyis úgy csinálja, ahogy akarja és hiába mondanak neki akármilyen tanácsot. Úgyhogy én azt mondom, hogy bölcsen, okosan, nyugodtan, higgadtan kell, ezen a pályán nem lehet kapkodni, át kell gondolni. Egy-egy óra előtt azért jobb, ha az ember odamegy 10 perccel előtte vagy átgondolja, hogy mit fogok azon az órán.... mert hány osztály, annyi gyerek, annyi féle. Nem lehet mit tudom én megtanítani a második világháború valamelyik fejezetét történelemből, vagy nem tudom megtanítani a francia folyamatos múltat ebben az osztályban, mint egy másikban. Más a gyerekek képessége, máshogy van az előélete magyar nyelvtanból mást tudnak esetleg, ott más módszerrel kell. De a tanár azért olyan, mint a színész, ha kiállok a katedrára az osztály elé, akkor ott 35 szempár rám néz és ha nem néz rám, akkor baj van egy idő után, mert akkor unalmas az óra, elunják. Ha meg rám néznek akkor meg várják, hogy valami olyat adjak nekik, ami őket érdekli és olyan formában tanítsam meg az anyagot. Tehát, hogy úgy mondjam, valamennyire művészet, úgy, mint a színész, mint amikor kiáll közönség elé, akkor könnyen megkapja, hogy megdobálják vagy kifütyülik ugye. Itt is előfordulhat ugye a pályán sűrűn, csak a gyerek ugye másképp érzékelteti ezt.

Elismerések

dr Józsa tanár úr - És akkor '85-ben kaptam egy Oktatásügy Kiváló Dolgozója elismerést, azután akkor a komolyabb, hogy így mondjam, a francia oktatás nyelvterületén végzett munkámért kaptam egy kitüntetést, ami az akadémiai pálmarendnek van három fokozata és az első fokozat a lovagi fokozat, ezt kaptam meg most már több, mint 10 éve Pesten a Francia Nagykövetség, nagykövet magán rezidenciáján, egy nagyon szép fogadás keretében, ahol elmondták az érdemeimet, ez úgy ment, hogy részben a francia kollégák és részben gondolom az itteni igazgatóság felterjesztettek és javasoltak. Általában ez francia részről megy ezt az érdemrendet még Napóleon alapította 1806-ban olyan címmel, hogy azok a franciák, akik valamit ugye tettek annak érdekében, hogy a francia kultúrát népszerűsítsék és 1961-ben kiterjesztették úgy, hogy külföldiek is kaphassák. És akkor én ezt megkaptam, és utána, amikor nyugdíjba mentem 2009-ben, akkor kaptam meg a második fokozatát, azt pedig itt Szegeden a francia, Alias Frances-ba a nagykövet úr lejött aztán akkor kaptam meg a tiszti fokozatát. Úgyhogy nagyon nagy örömmel töltött el és büszke is vagyok erre a két kitüntetésre, ugyanakkor kaptam a francia gimnáziumtól, ez a Nizzai Gimnázium, a Lycée Estienne d'Orves. Ez a Estienne d'Orves korvettkapitány volt a II. világháborúban, fiatal ember, 25 éves, majd utána a szabad francia csapatokhoz akart csatlakozni a hajójával és el is ment Londonba és utána az volt, hogy ő szeretne harcolni a németek ellen, és aztán árulás folytán elfogták Nantes-nál még ott Bretagne-tól nem messze és aztán agyonlőtték szegényt, úgyhogy fiatalon, azt hiszem '901-ben született és '941-ben agyonlőtték. És ez a gimnázium felvette ezt az ő nevét és én kaptam egy ilyen emlékérmet, amiből csak 60 példányt csináltak és akkor mikor utolsó utam volt, akkor megkaptam ezt az emlékérmet, úgyhogy ez is olyan kellemes érzés volt. Aztán utána, amikor, mindig azt kérdezik a kollégák, hogy "és mennyi pénzt kaptál?" mondom "ez nem pénzért, ez nem azért van, ez az elismerése a munkádnak" és amikor elmentem, a TIK-ben az alaksorban Pukánszky rektorhelyettestől megkaptam az Aranykatedra Emlékérmet, úgyhogy az is egy szép emlék a 42 évig, hogy tanítottam, ebből 8 évig Szentes és stb, a többi pedig itt a Ságváriban.

Én nem bántam meg sose, hogy tanár lettem, szóval, ha újra kezdeném, már lehet, hogy manapság más, így ilyen fejjel, de fiatal fejjel én örömmel vártam és mindig azt vártam, hogy mikor lesz már órám a nyári szünet után, gyerünk be órára, mert szeretek dolgozni...

Sose felejtem el, az egyik kitűnő tanuló diák, azt írta be "szabad országban, szabad ember, azt csinál, amit szabad"