dr. Kamarás György: Szigorú volt, de igazságos

dr. Kamarás György a SZTE Ságvári Endre Gimnázium földrajz tanára 1969 és 2001 között - Köszönjük a leiratot Molnár Gézának. 

-A ministráláskor egyszer nekem kellett az úrfelmutatási bort hátulról az oltár mögül előrevinni a paphoz. És én kíváncsi voltam, hogy az tényleg bor-e? Megkóstoltam, de olyan kevés volt a kis pohárban, hogy elfogyott. Amikor bementünk a sekrestyébe, akkor elől ment a pap, hátrafordult és kaptam két marha nagy pofont. Csabán az általános iskolát, azt hat helyen végeztem, mert hét helyen laktunk.

-Csabán belül?

-Békéscsabán igen. Úgyhogy édesapám ott iskolaigazgató volt először a Révai Általános Iskolában. Semmi különösebb baj nem volt vele, mert igazgató kántor volt. Ott a békéscsabai nagy katolikus templomnak volt a kántora. Egyszer elrontotta a dolgot nagyon, ugyanis az egyik kolleganője (iskola igazgató volt és kénytelen volt órákat látogatni) nem készült az órára. Szólt neki, hogy készüljön. Két hét múlva bement. Két hét múlva megint nem készült és akkor mondta apám, hogy legyen szíves készüljön, mert kénytelen lesz akkor írásbeli figyelmeztetőt adni. Másnap megjelent a Viharsarok című újságban egy cikk, hogy "Újra csírázik a fekete vetés". Ez volt a címe, hogy a kántor állandóan megy a paphoz és meg akarják dönteni a rendszert. Édesapámat akkor leváltották az iskolaigazgatóságról és másik iskolába áthelyezték. Úgyhogy vándorolt iskoláról iskolára. Én meg mentem állandóan utána. A család.

-De ugyanabban a templomban volt kántor továbbra is?

-Akkor a kántorságot is abba kellett neki hagyni.

-Középiskola?

-Középiskola Békéscsaba volt a volt Evangélikus Gimnázium, a Rózsa Ferenc Gimnázium névre hallgatott.

-Most már nem Rózsa Ferenc?

-Nem tudom, most hogy hívják és nem is ott van ahol volt, mert ugye ott volt a nagy református templom mellett közvetlenül. Nem ott kezdtem, hanem 8. után én Gyulára a tanítóképzőbe jelentkeztem és oda jártam át minden nap meg vissza. Ugye Berczikkel akkor kerültünk nagy jóba. Rengeteget pingpongoztunk, ő akkor tanult leütni, ebből következően mi megtanultunk védekezni. Leütni nem tudtunk egyáltalán. De kitört a koreai háború. És édesanyám nagyon izgult, hogy mi van akkor, ha világháború lesz, és én Gyulán vagyok ő meg Békéscsabán. Úgyhogy akkor átiratkoztam a Rózsa Ferenc Gimnáziumba.

-Hol kezdted el a tanulmányaidat, mint leendő tanító vagy leendő tanár?

-Tehát az érettségit, azt ugye elvégeztem egész rendesen. És az egyetemre jelentkeztem biológia-földrajz szakra. De nem vettek fel. Ugyanis KISZ-es volt a felvételi bizottságban, aki ült. (Azt hiszem KISZ volt már akkor.) Megkérdezte, hogy vállalok-e hogyha felvesznek...

-Várjál, bocsáss meg! Lehet, hogy még DISZ volt.

-Lehet. Ugye?

-Lehet, hogy még DISZ volt. A korodra való tekintettel, 55-ben akkor még nem volt KISZ, akkor még DISZ volt. Demokratikus Ifjúsági Szövetség.

-Igen. És akkor megkértezte, vállalok-e újságcikk írást az egyetemi lapba. Mondom persze, hogy vállalok. -Annyit, mint a bátyád? Akkor abból köszönjük, nem kérünk.- Föl se vettek, ebből következik.

-Gábor megcsinálta előtted az utat?

-Igen. Főiskolára jelentkeztem, még akkor volt pótfelvételi lehetőség. Matematika-kémia szakra. Matematika-kémia szakos lettem volna, ha édesanyám fel nem utazik Pestre a minisztériumba, amit nem is tudtunk. És megjött a felvételi lap. Örültünk neki, hogy fölvettek a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára földrajz-biológia szakra. Úgyhogy, végül is az eredeti maradt.

Pályakezdés:

-Énnekem az első munkahelyem az Annavölgyi bányatelep volt.

-De tényleg ezt nem is kérdeztem meg, hogy lesz egy dévabányai gyerekből bányász?

-Igen. Tehát ez úgy történt, hogy a bátyám előbb végzett ugye. Akkor még 4 éves volt az egyetem és már 1 éve Esztergomban tanított, ott kapott állást. És hogy ne szakadjunk annyira szét, én is Esztergomba akartam menni a következő évben, de nem volt hely, tanári hely Esztergomban. A legközelebbi volt ez az Annavölgyi bányatelep és oda kerültem tanítani. Azt pályáztam meg.

-És akkor ott, mit tanítottál?

-Ott, hát alapjában véve fizika kivételével mindent. De hát legjobban szerettem tanítani nyilván a biológiát, az élővilágot meg a földrajzot. Ez általános iskolában volt igen. De kellett tanítanom politechnikát, akkor éneket, testnevelést.

-Tulajdonképpen, nyelvet nem tanítottál? Oroszt vagy németet?

-Oroszt tanítottam. (orosz szót mond párat, sajnos nem tudom leírni és megérteni) Úgy tanítottam ugye, mert én az oroszt nem tanultam rendesen a gimiben, mert az orosz tanárunk az fura volt. Bejött, föltett egy kérdést de mindig nyögött pont úgy, mint Havas. Nem jutott eszébe semmi, tehát ebből következően elkezdett nyögni és akkor rám mutatott, hogy Kamarás. És én befejeztem a kérdést. És akkor mondta, hogy Kamarás hárásó pityorka. Na most ötös lettem oroszból. Ebből következően megnézték ugye a bizonyítványomat Annavölgyön, hogy hát te ötös voltál oroszból, te fogod tanítani az oroszt. De nem tudtam olvasni sem rendesen, úgyhogy inkább megtanultam és onnan tudom hogy "megint oroszul mond valamit, sajnos nem tudom".

-Nagyon szép.

-Ugye? Mondták, hogy Brezsnyev tőlem tanult oroszul.

-Tehát akkor Annavölgyből hazakerültetek Szegedre. Ez konkréten a 63-ban?

-63-ban.

-És akkor te hol helyezkedtél el?

-Akkor én az élelmiszeripari technikum kollégiumában kaptam állást, mert ugye ott fölmondtam Annavölgyön..

-Itt meg nevelő tanár lettél?

-Nevelő tanár lettem a kollégiumban, de tanítottam is a technikumban.

-És ott mit tanítottál?

-Hát meg nem mondom neked, hogy hívták, ilyen élelmiszeripari valamilyen, biológiai dolog volt... tehát az hogy van kacsa.

-Értem. Meddig voltál ott?

-Egy évig. Mert a bátyám előbb jött át egy évvel Esztergomból ide Szegedre. Ő akkor már nős volt. Ő akkor már a főiskolán volt és ő szólt nekem, hogy van a főiskolán egy hely és akkor azt megpályáztam és elnyertem. A növénytani tanszéken.

-Mind a ketten ott dolgoztatok?

-Akkor dolgoztunk ketten igen. Öt évig

-Öt évig voltatok együtt. És akkor még mindig ugye biológia tárgy körében vagyunk. Hogy lett ebből földrajz?

-Ebből földrajz? Hát az az érdekes az egészben, hogy engem a tanárképző főiskoláról kirúgtak.

-Mit csináltál?

-Eddig senki nem mondta meg.

-Ja, hogy még most sem tudod miért?

-De sejtem. A sejtés a következő: Bejött, bekopogott és bejött a szobámba egy fiatalember a főiskolán, bemutatkozott és megkérdezte, hogy (mondta, hogy a rendőrségen dolgozik) mi a véleményem a tanárjelöltek politikai dolgairól? Mondtam, hogy a tanárjelöltek politikai dolgai engem egyáltalán nem érdekelnek. Készülök az órámra, viszont látásra! Erre egy névjegykártyát elém rakott és mondta, hogyha mégis valamit tudnék, menjek be hozzá a rendőrségre. Mondtam neki, hogy én az előbb magának mondtam valamit, ott az ajtó viszontlátásra és az orra előtt a névjegykártyát széttéptem. Két hét múlva kaptam meg a fölmondást. Mikor megkérdeztem a tanszékvezetőtől, hogy miért, akkor azt mondta, hogy azért mert egyrészt sok a hallgató és csökkenteni fogják a létszámot, tehát nálunk is csökkenteni kell a létszámot. A következő évben egy csoporttal több hallgatót vettek fel a főiskolára.

-No, és akkor hova mentél dolgozni?

-Akkor először megvolt az állásom a DÉMÁSZ-nál. Mert itt nem volt a közelben semmiféle hely.

-És mi lettél volna, mi lettél a DÉMÁSZ-nál?

-Villanyszerelő. Karózó, karó mászó ember. Mondtam, hogy én még soha az életben nem próbáltam. Erre megkérdezte a munkaügyis, hogy focizni tud? Mondom, valamikor futballoztam. Bal lábbal tud rúgni? Mondom, igen két lábas vagyok. Akkor föl van véve, nem kell karót mászni. És akkor történt, hogy... Akkor még a főiskolán ebédeltem és Kállai Pista, nem tudom emlékszel-e?

-Persze.

-Kállai Pista ott ebédelt és a hasán járatta a kislányát. És együtt ebédeltünk éppen, és ő mondta, hogy a Ságváriba a Gizike nyugdíjba megy, és fölszabadul egy földrajzos hely. Megpályáztam.

Gimnázium:

-Akkor 1969 őszén már a Ságváriban kezdtél, mint földrajz tanár?

-Igen.

- Akkor tanítottál mellette biológiát, vagy már csak földrajzot?

-Csak földrajzot.

-Rögtön szakvezetőként?

-Rögtön szakvezetőként. De egy évig, szakvezető lettem, de egy évig ilyen próbaidőre voltam fölvéve. Még az elején történt, a próbaidőben, amikor a Pali bejött az egyik órámra. És mint matematikus mondta, hogy minden tökéletes volt. Egyetlen egy probléma adódott. Az első felelő nagyon szépen felelt, ötös volt és azt érdemelte, második felelő is ötöst kaphatott volna. Mondom, ne haragudj az osztályzás az én jogom. Ebben nem szólhat bele senki. Te sem. Erre az volt a válasza az óra megbeszélése során, hogy nem foglak véglegesíteni. Mondtam neki, hogy amíg kapa van ezen a világon, addig én ettől nem félek. Bementem a tanáriba és elmeséltem és kiderült, hogy a Palinak ez a gyerek valamilyen rokona. Visszamentem hozzá. Mondom, most már tudom miért kellett volna ötöst adnom a gyereknek. Vedd tudomásul, hogy nálam nincs ilyen kivételezés. Szervusz. Ezzel be is fejeztük a dolgot. Év végén jutalmat adott.

-Milyenek voltak a gyerekek? Milyenek voltak a diákok?

-A gyerekek is rendesek voltak. Nem volt probléma, mindent meg tudtunk beszélni a gyerekekkel. Tehát egész jó volt a tanár-diák kapcsolat. Hát nem baráti kapcsolat ugye, azt nem mondhatnám, de a diák mindent megmondhatott a tanárnak, ha megfelelően mondta. Ugye megfelelő szinten, megfelelő hangsúllyal, megfelelő szavakkal fejezte ki magát.

-Hogy sikerült munkára fogni a gyerekeket, tehát mivel tudtad motiválni a tantárgyad vagy egyáltalán a tanulás iránt a gyerekeket? Hiszen nagyon sokszor voltál osztályfőnök is.

-Igen. Hát, folyton osztályfőnök voltam. Alig volt egy-két év, amikor ne lettem volna osztályfőnök. Az a helyzet, hogy a fizikai munkára is rá tudtam venni őket a társadalmi munkákon. A Horóczi Feri osztályával versenyeztünk mindig, mert a Horóczi Feri az borzasztó keményen megkövetelte a dolgokat. Én azt mondtam a gyerekeknek, idefigyeljetek gyerekek, szőlőt szedünk vagy almát szedünk vagy akármit csinálunk, le kell hagynunk a Horóczi tanár úr osztályát. És az olyan csodálatos érzés volt, amikor kihirdették például hogy az osztályok közül ki az első Helvécián. És már látom, hogy készülődnek a gyerekek és volt még annyi eszük is hogy egy lány lekapta a szemüveget, mielőtt földobáltak volna a levegőbe. És ez olyan élmény, hogy mondom gyerekek, marha jó volt. És akkor a gyerekek is jól érezték magukat. Na most a tanulás, az más. Ugye ott az ember azt mondja, édes fiam szigorú vagyok. És tudom, azt is megmagyaráztam néha nekik, hogy amit csinálunk az nem biztos, hogy jó. Az nekem se tetszik, hogy be kell magolnod azt, hogy a Szovjetunióban hol van kohászat. De betanulod az 1x1-et is. Betanulod a verseket is. De ezt azért csinálod, hogy az agyad rögzítő képessége fejlődjön. Csinálni köll! Minden tantárgynál megvan a lehetőség adott esetben. És akkor a gyerekek megértették, hogy tényleg lehet nem teljesen fölösleges, amit csinálunk. És megtanulták.

-Volt egy olyan szokásod, hogy kártyáztál a gyermekekkel. Egész pontosan kártyát kellett húzniuk, amin kérdések voltak. És ez nagyon komoly, tehát jegyeket kaptak rá. És egyszer a sajnos azóta már nem élő közös barátunk, megtudta ezt a történetet és állítólag belekevert ebbe a te kártyáidba egy piros ászt. És amikor valamelyik gyermek véletlenül ezt a piros ászt húzta ki, és vártad, hogy mondja a kérdést. Folytasd a sztorit, hogy történt?

-Nem emlékszem rá, hogy ilyen lett volna.

-Ez a városi legenda?

-Ez egy városi legenda. Ugyanis ezek a kártyák soha sem kártya alakúak voltak, mindig kisebb cetlik voltak.

-Na. Nekem Kánicz Józska, hiszen ő volt a bajkeverő, Isten nyugosztalja, elmondta, hogy nem kártya volt magában, hanem a te cetlijeid közé belecsempésztek egyet, amire egy piros ászt rajzoltak föl.

-Most már emlékszem rá. Igen. Volt hatása. Komoly hatása volt. Ugyanis a kártyák közé úgy írtam be az egyikbe, hogy jolly joker.

-Ja értelek.

-Öt kártyát kellet húzni. Minden kártyán egy név volt. Aki a jolly jokert kihúzta, az már eleve egyest kapott. Ha a többit nem tudta, már az egyes megkapta.

-És milyen nevek szerepeltek ezen a kártyán.

-Ezen fogalmak is voltak. Rájöttem arra, hogy a gyerekek nem nézik a térképet tanulás közben. És a topográfiai kártyákat úgy találtam ki, hogy minden kártyára egy név volt fölírva, vagy egy fogalom. Nem lehetett említeni a gyereknek a nevet hangosan, így aztán súgni sem lehetett neki. Hanem hogyha például topográfiai név volt, akkor mondjuk kihúzza, azt olvassa hogy Dunaújváros akkor meghatározza hogy ez egy város, Magyarországon a Csepel-szigettől délre a Duna jobb partján kohászat található ott, és bárkit fölszólíthattam ha jó volt a meghatározás, akkor ki kell találni és így haladtunk előre. Én ezt jónak tartottam, közben a gyereknek háttal kellett állni a térképnek. És amikor megmondta a gyerek, hogy miről van szó, akkor fordulhatott meg és mutathatta meg a térképen.

-Tehát akkor tulajdonképpen szigorú tanár voltál.

-Igen. De azt mondják, hogy igazságos.

Párt és politika:

-Abban az időben a politika mennyire volt jelen az iskolában? Tehát mennyire volt az akkori aktuális politikának hatása az akkori középiskolára?

-Egyáltalán nem éreztük. Tehát egyáltalán nem éreztük a politika hatását. Csináltuk, amit akartunk. Erre egy nagyon jó példát is tudok mondani. Hát az órán nem politizálunk soha. Ilyenről nem volt szó. Hanem volt egy tantárgy ugye, amit úgy hívtak, hogy világnézetünk alapjai és azt azok a tanárok tanították, akiknek jó volt hogy ha egy kis túlórájuk is volt. Volt olyan, hogy amikor az osztályomba be kellett menni negyedikes korukban valamiért, és éppen világnézetünk alapja óra volt, a tanárnő az olvasott az asztalnál, a tanári asztalnál, a diákok pedig a Ludas Matyiból olvastak föl vicceket. Senkinek az égvilágon nem mondtam még eddig el szinte. És utána én is kaptam egy ilyen világnézetünk alapjai órát. Megnéztem a tankönyvet és azt mondtam a gyerekeknek, hogy gyerekek én ennek nem sok értelmét látom. Sokkal jobb lenne, hogyha filozófia történetet tanulnánk. És a gyerekek egyből beleegyeztek és úgy kitoltam magammal, hogy nem igaz. Mert rengeteget kellett készülni az óráimra. Mit csinált Kant-Laplace és a többek meg az ókoriak ugye.

-De ez neked is jó volt egy kicsit ugye? Egy kicsit frissíteni az agyadat?

-Hát persze, hogy jó volt.

-Nem szoktak vele dicsekedni manapság, de hát majdnem hogy negatív felhangokkal mondják, ha jól tudom te tagja voltál az MSZMP-nek. Ezt onnan tudom, hogy mellettem ültél a párttaggyűlésen. Tehát nehezen tudnánk ezt tagadni. Miért lettél párttag, mikor lettél párttag? És milyen volt a pártéleti tagság?

-Szóval én először a pártba akkor akartam belépni, amikor még Annavölgyön tanítottam és úttörő csapatvezető voltam. Ugye hát rögtön kineveztek. Az egyik ünnepen föl kellett vonulni a dorogi stadionba az úttörőcsapat egy részének, a járás minden iskolájából. És ott valahogy az én csoportom nagyon rendesen viselkedett és ezt meglátta a járási úttörő főnök és aztán egyből kinevezett ott, hogy na most ebben a pillanatban te vagy ennek az egésznek a parancsnoka. Tanítsd meg őket rendesen vonulni. Hát akkor elhatároztam, hogy nahát ha már jutalmat is kaptam érte, mégpedig egy bőr aktatáskát, ha már ilyen rendesek, akkor belépek a pártba. Akkor még egy év ilyen próbaidő volt a párttagságnál is. Amikor volt a felvételi taggyűlés akkor a végén lehetett kérdezni tőlem. És egy veterán partizán megkérdezte, hogy Kamarás elvtárs, a háború alatt és a háború előtt milyen ellenállási mozgalomban vett részt? Én erre azt válaszoltam, hogy semmilyenben, mert a pelenka gátolt a szabad mozgásban. Elkezdtek röhögni és miután nevetségessé tettem a taggyűlést, nem vettek föl. Azt mondtam, hogy többet én ilyen bejelentkező lapot többet soha ki nem töltök. Na most itt állandóan unszolt egy párton kívüli bolsevik, hogy nekem be kell lépni a pártba.

-Ez itt már a Ságváriban történt?

-Igen. És akkor addig mondta már, hogy megkértem az Erdei Imrét, hogy legyen olyan kedves helyettem töltse ki a bejelentkező űrlapot, én majd aláírom. Vállalta. Kitöltötte. Így kerültem be a pártba. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy jaj de nagy kommunisták vagyunk. Sőt. Én a kommunizmust, mint olyat, egy nagy ötletnek tartom, de semminek gyakorlatilag. Még a szocializmuson gondolkoztam mindig, de az se volt ugye hát sose volt Magyarországon szocializmus, még a világon se volt. És úgy szépen elviseltük, sőt. Amikor kellett hangulatjelentést írni, és rám került a sor a hangulatjelentésre, akkor már gondolkoztam rajta, hogy ezt hogy hívják. 3/3-nak. Mindig eltettem egy példányt belőle, nem tudom, hogy Kánitz Jóska is eltette-e példányokat, mert én aztán eldobáltam. Nehéz volt minden héten megírni a hangulatjelentést, mert valahogy így kezdődött, hogy hát a tantestület nagy jól érezte magát a tantestületi kiránduláson például. Vagy, olyan szép a Kárász utca. Örülünk, hogy Szegeden mindenki örül. Hát ilyesmiket írtam a hangulatjelentésben.

-Figyelj! A pártlapok most is ezt írják.

-Nem hogy mit írnak, csak azt tudom, hogy ezt ugye az egyetemre küldték el és ott összesítették, hogy hogy káromkodhatott, akinek összesíteni kellett,és hogy mit írt ebből bele.

-Te Gyuri...

-Hanem, amikor a rendszerváltás közeledett, és volt a párttagság meghosszabbítás. Már éreztük, hogy valami van, de még nem az igazi. Akkor én kiléptem. A Holóczi Feri azt mondta, hogy miért csinálod ezt? Ha megváltozik a rendszer, akkor azért jó, hogy benne vagy. Ha nem változik meg, akkor meg azért jó. Mondom, én szerintem azért jó, hogy nem vagyok benne, mert kell taggyűlésre járni. Nem, nem, nem volt semmi különösebb problémám vele.

-Te. És volt valaha valami hasznod abból, hogy az MSZMP tagja voltál?

-Nem.

-Károd?

-Nem. Nem volt semmilyen. Azt hiszem, hogy károm se.

-Valamennyit változtatott-e a te tanári módszereden az, hogy szabadabbá vált, vagy nem annyira előírt dolgokat kellett tanítani. Tehát magyarul, hogy életed meg a 89-es változásokat?

-Ilyen szempontból nem éreztem semmi változást. Ugyanis én, amikor tanítottam mindig teljesen szabadnak éreztem magam, mint ahogy meséltem is a világnézetünk alapjait. Senki nem szólt érte. És miután nem politizáltunk, ebből következően abszolút nem zavart a dolog. Hogy mit tanítunk, az olyan nagyon nem változott a földrajzban. Ugye, hogy a Szovjetunió helyett nem Szovjetunió van, hanem Oroszország, az még tán föl sem tűnt annyira abban a korai időszakban.

-Azért mondjuk, ha egy európai térképet összehasonlítottál egy 88-at meg mondjuk egy 2000-et azért jelentős különbség van. Ha más nem, akkor ugye a Balkán teljes szétesése. Jugoszlávia x államra bomlott. De folytathatnánk a sort. Tehát azért ilyen szempontból a földrajz is változott.

Nyugdíjas évek:

-Dolgoztál ugye 69-től 1999-ig?

-97-ben mentem nyugdíjba és 2001-2002-es évben még tanítottam.

-Igen, tehát 97-ben nyugdíjba mentél, de aztán visszamentél tanítani. Olyannyira, hogy az én osztályomban is tanítottál a 2001-2002-es tanévben. És utána még egy évig már akkor kevesebb óraszámban maradtál. És akkor tulajdonképpen 2003-ban köszöntél el. Ha úgy tetszik. Hát azért azóta elég sok idő eltelt. 14 év. Mint nyugdíjas mivel telnek a napjaid?

- A kertben dolgozok. Na most én nagyon szerettem, világéletemben szerettem olvasni. De a műtét óta nem tudok olvasni csak nagyítóval. Keresztrejtvényt fejtek nagyítóval, amikor már nem tudok televíziót se nézni semmit, mert borzasztó a televízió műsor. Úgyhogy...

-Tehát nem az a baj, hogy nem látod, hanem az a baj, hogy rossz a műsor.

-Az is baj, hogy homályosan látom, de azért látom még a televíziót viszonylag közelről. Kimegyek rendszerint a kertbe. Most ott, ha a szomszéd meglátja, hogy hogy kapálok, akkor szerintem harsányan röhög. Mert ugye leülök...

-Több haszonnövény kerül ki a kapa nyomán, mint gaz nem?

-Nem, nem. Leülök, saraboló kapával kapálok. Magam alá teszek valamit és akkor tovább csúszok ülve. De rendben van a kertem.

-Hát nagyon régóta megvan az a gyálaréti kiskert ugye? Hány éve?

-Hát azt mondja , hogy 1979-es.

-Hogy mondjam, nagy örömmel olvastam az írásaidat. A fanyar humorod, ha nem olvastam volna az aláírást, hogy kié a cikk, akkor is tudtam volna, hogy te vagy. Mi késztetett erre?

-De. Szerettem mindig tanítani. És azért írok úgy, hogy egyrészt tudom, hogy akiről írom, az a gunyoros szövegen bosszankodik. Egyrészt szeretek neki bosszúságot okozni és gondolatokat, hogy miért így írom. Sokan nem értik meg, hogy mit írok, mert azok, akik nem értik meg azok nem szeretnek gondolkozni. De azért írom úgy, hogy gondolkozzanak egy picit.

-Miután már 80 éves vagy, és nem tudom egyébként mennyire fogott meg a Z generációnak a lehetőségei, tehát a számítástechnika, az internet meg ezek a dolgok mennyire érintenek meg. De most éppen azzal küzd az oktatás, ezekre a lexikális tudásokra igazából nincs nagy szükség, mert hogy az interneten mindent megtalálsz 2 másodpercen belül. Jó, hogy ezt nem élted meg, vagy ha valamilyen szinten megéled, akkor hogy éled meg most?

-Én ezt a következőképpen élem meg. Amint szoktam mondani, az a technikai változás, hogy nem biztos, hogy baj hogy a gyerekek nem tudják az 1x1-et, hanem katasztrófa. El tudom képzelni a Kárász utcát kétféle módon. Régi mód, amikor sétálnak az emberek, kis csoportokban beszélgetnek, mennek ketten, beszélgetnek. Ez az egyik kép. A másik kép, a mostani Kárász utca, hogy két ember szemközt egymással egymás között zsebtelefonál. Öten játszanak a zsebtelefonnal, és senki egy szót nem szól egymáshoz. Ebből következően az egész világ ezzel a technikával ridegebbé vált. Tehát amikor az unokám azt mondja,( mert hogy internetezni nem szoktam, mert bele kéne bújni a masinába, szóval nem megy) azt mondja, hogy maradi vagyok, mert ő sokat ül a számítógép előtt, internetezik. Mondom neki, hogy lehet hogy nagyon maradi vagyok, de én a számítógépet meg az internetet marha jónak tartom, csuda nagy fejlődés, borzasztó hasznos dolog, de borzasztó káros is lehet, hogy egész nap előtte ülsz. És nem biztos, hogy okosabb vagy, tájékozottabb vagy, mert nem tudod megjegyezni. Már jócskán nyugdíjas vagyok, amikor bejöttem ugye az iskolába nyugdíjas találkozóra. És amikor följöttem a tanáriba és amikor mentem le a találkozóra a földrajz szertárba, a lépcsőn sorban ültek a gyerekek. Két kollega előttem ment, fiatalok, cikázva a gyerekek között. Én meg föntről leszóltam, gyerekek álljatok föl! Ennek három oka van. Ha ott ültök a lépcsőn, piszkos lesz a feneketek, a ruhátok feneke. Másodszor, fölfáztok. Harmadszor, le akarok menni. Elkezdtek röhögni és fölálltak. Tehát ne cikázzanak a kollegáim, hanem legyenek szigorúak, legyenek következetesek. Nem kell megfojtani a gyerekeket. Hülyéskedni is lehet velük és utána szót fogadnak.

Sakk és ulti:

-Én valahogy egész életemben nem bírtam ki sport nélkül. Tehát abban az időben, amikor én idekerültem már elkezdtük a tanár-diák foci meccseket, kispályás foci meccseket. És akkor ilyen butaságot találtam ki, hogy tanár-diák 10 tusa. És csináltuk a 10 tusát. Addig míg te nem jöttél oda, addig a Radnótival is csinálgattunk meccseket és zömében én szerveztem a Lengyel Gézával. Aztán később a tanártornát a Kiss Gabival együtt csináltuk. Úgyhogy mindig csináltam valami ilyesmit.

-És akkor mennyire volt sportos akkor a Ságvári. Tudod a Szabó Pista focizott, Farkas Pista focizott, te fociztál, Voda Jancsi, kik fociztak még?

-Hát nem tudom, mert nagyjából kis pályán játszottunk. Tehát majdnem hogy elég is volt.

-Tehát körülbelül annyian voltatok, mint amennyi a csapat.

-Körülbelül.

-Volt még egy nagy sport a Ságváriban, a sakk. Nem tudtam úgy bejutni az igazgatóiba, hogy éppen ne sakkozz valakivel. Tehát te is nagy sakkmester voltál akkor abban a társaságban. Az úgy rendesen kitöltötte a szüneteket.

-Ki. Tehát majdnem minden szünetben illetve lyukas órán sakkoztunk. Borzasztó élveztem a Szabó Pistát megverni.

-És ez rendszeresen ment.

-És ez rendszeresen ment, igen.

-De a Valkusz Pali azért általában megvert téged, nem?

-Te, többször nyert!

Gyakorlatilag azóta ultizom, amikor a bátyám elkezdett Esztergomban tanítani és mentem meglátogatni. És ez volt azt mondja 1957-ben.

-Aztán tudom, hogy amikor én is ide kerültem , akkor nagyon jó ulti csatákat vívtunk. Emlékszem egy keserédes, szomorú partira is. Szerintem rövidesen neked is eszedbe fog jutni, amikor Erdélyi Imréhez felmentünk ketten. És hogy ne érezze azt, hogy ő beteg és mi ezt tudjuk, ezért mindent kontráztunk amit kellett és lehetett. És amikor elbúcsúztunk egymástól, akkor az Imre megköszönte nekünk ezt. Hogy őt komolyan vettük még. Emlékszel erre?

-Emlékszem. Ezt nem lehet elfelejteni.

-Így van. Sajnos most már nagyon kevés jó ulti partner van, hiszen Kánitz Jóska is elment.

-Azóta nem is ultiztam.

-Tehát gyakorlatilag a Jóska óta nem ultiztál?

-Igen.

-Nem vigasztal téged, de én sem.

-Mert volt Békéscsabán, ez már ott történt ugye, Békéscsabán, egy olyan pap, aki mindig megkérdezte a gyónáskor a következőt. Mondtam neki, hogy nem fogadtam szót a szüleimnek. A pap: hányszor? Na most hát én még sosem számoltam, hogy hányszor nem fogadok szót, mondom nem tudom. De mégis, hányszor? Mondom, ötször. Káromkodtam. Hányszor? 15-ször. Hazudtam. Hányszor? Na akkor kidolgoztam magamnak egy módszert. Úgy mentem be gyónni, ha ez a pap volt a helyén a sekrestyében, hogy

-Gyóntatószékben.

-Gyóntatószékben, bocsánat, 15-ször káromkodtam, 83-szor nem fogadtam szót a szüleimnek és 75-ször hazudtam. És ez volt a gyónás utolsó szava, hogy hazudtam. És ez az egész gyónásra is vonatkozott. Ebből következően olyan nyugodtan mentem áldozni, hogy az nem igaz.

Vége.

dr. Kamarás György

Barok István

Rendezte: Mészáros Tibor

Kamera: Hegyes Bálint

Világítás: Hegyes Bálint, Mészáros Tibor

Vágta: Mészáros Tibor

Zene: Youth Pictures of Florence Henderson: Our door handless stopped

A film a Támop 3.1.5/12-2012-0001 mester-pilot program keretében készült.

A film az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola könyvtárában készült 2017. novemberében.

MTMP produkció

Szeged, 2018