Az alábbiakban egy OKTV-pályamunkát teszünk közzé. Tudástár rovatunkba várjuk a jelenlegi diákjaink, illetve alumnusaink népszerű témákban megírt, közértető nyelvezetű publicisztikáit. Büszkék vagyunk sikereikre! 

Történelem OKTV 2017/2018 Pályamunka

,,A törvények védelmezzenek, de el ne nyomjanak!"

A reformkori politikai perek Deák Ferenc írásai és beszédei tükrében

,,Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség,

midön már sikerhez nincsen remény."

(Deák Ferenc)

1.Bevezetés

Pályamunkámnak a magyar politikai perek 1790-től 1840-ig témáját választottam. A választás nem volt véletlen, a politika és a jog kapcsolata ugyan ritkán kerül fókuszba, de mindvégig jelen van a középiskolai tananyagban. Többnyire alkotmánytörténeti vonatkozások formájában jelenik meg, de az ókortól napjainkig találunk olyan eseteket, amelyekre a politikai per kifejezést használjuk. A politikai perek nagyobb hangsúlyt inkább a 20. században kapnak. Nem tanuljuk részletesen például XVI. Lajos francia király perét (inkább a kivégzését), de jobban elmélyülve az ügy történetében kiderül, hogy nem jogi, hanem politikai döntés született. A Bocskai felkelés előtt tartott fiskális perek, vagy a Wesselényi összeesküvést követő, protestáns prédikátorok elleni eljárások esetében is egyértelműnek látszik a tankönyveink alapján is, hogy a jogszerűséget felülírta a politikai szándék. Vagyis végiggondolva a témát egyre inkább az lehet egy diák érzése, hogy a történelem tankönyveinkben megjelenő politikai perek esetében a politikai jelző nem azt jelenti, hogy politikusokat ért perekről van szó, hanem inkább azt, hogy a politikai vezetők "a jogkövetés talajáról a jogfeladás", a törvénytelenségek, modern kifejezéssel élve a "koncepciós perek" sikamlós terére jutottak. Csábító a gondolat, hogy a témát a reformkor erre a vonatkozására szűkítsem. A nézőpont kiválasztása is egyértelmű: a Habsburg udvar jogtipró magatartása, a magyar fél áldozatként való értelmezése megfelel a romantikus történetírás leegyszerűsítő olvasatának. A következtetés is a plebejus léleknek okozhat örömet, a történelemben (a magyar történelemben is) a jog veszít a politikával szemben. Ha úgy tetszik, a "jog csupán a politika szolgálólánya".

Ennél nehezebb feladatra vállalkoztam. Azt próbálom bizonyítani, hogy lehet más a politikus. Lehetséges olyan politikusi magatartás, amelyet nem a "cél szentesíti az eszközt" attitűdje jellemez. Épp ellenkezőleg, van olyan politikusi magatartás, stílus, amelyet meghatároz a konzekvens jogkövetés.

Szekfű Gyula szerint "Széchenyinél a politikai rendszer a lelki konstitúció szüleménye"[1]. Véleménye szerint Széchenyi Magyarországot Nagy Parlagnak látja, melynek elmaradottságát "ősi bűneink" okozzák. Ezeket pedig a rossz vezetőink érzelmekre ható politizálása alakította ki a nemzetben. A népszerű politika tehát káros, ezért olyan politikusokra van szükség, akik nem a szívre, hanem az észre kívánnak hatni[2]. Ki felel meg leginkább Széchenyi kívánalmainak? "A haza bölcsének nyugodt, férfiasan komoly pillantását nem zavarták elvi ábrándok, érzelmi illúziók[3]" - írta Szekfű Deák Ferencről. Tehát létezett a magyar történelemben olyan politikus, aki megfelelt ennek a mércének.

Dolgozatomban alapvetően azt kívánom bemutatni, hogy Deák Ferenc hogyan látta, értelmezte az 1830-as évek politikai pereit, megkísérlem igazolni, hogy a perek alapvetően formálták politikusi karakterét. Lényegében azt próbálom igazolni, hogy "Deák Ferencnél a politikai rendszer a jurátusi hivatás és látásmód szüleménye".

A pályamunka során először röviden áttekintem a kort, majd kitérek kifejezetten a reformkor politikai és szemléletbeli változására. A perek tárgyalásához szükség van a kor perrendtartásának, igazságszolgáltatási rendszerének ismeretére. Kitérek magára a rendszerre, a felségsértés és a hűtlenség fogalmának tisztázására, majd pedig bemutatom a büntetőperek menetét. A perek történetét csak röviden tekintem át, ezek alapján próbálok rávilágítani, hogy nemcsak Deák politikusi pályafutása kezdődött a '30-as években, hanem a pályáját végigkísérő higgadtsága, objektivitása, vagyis a politikusi karaktere is ekkor alakult ki. Jogászként politikussá válni, s politikusként a reformkor első évtizedében sokszor jogászként megszólalni, talán nem elrugaszkodott a következtetés, hogy a lelki alkata mellett azért vált ilyen politikussá, mert "hazai pályán" jogászként mozogva nem ragadták el az érzelmek.

2.Reformkor

Reformkor alatt az 1830-tól 1848-ig terjedő időszakot értjük, amely a Hitel megjelenésével kezdődött és az április törvényekkel záródott. Mivel a kiírás 1840-ig szól, ezért nem célom a reformkor egészének áttekintése, hanem csak a kialakulás és a '30-as évek főbb törekvéseinek rögzítése. A reformkort úgy is interpretálhatjuk, hogy végre megjelent a magyar történelemben egy olyan nemzedék, akiknek a saját érdekeiknél fontosabb volt a haza sorsa, egy olyan politikusi garnitúra, akik erkölcsileg nemesebbek voltak a korábbi generációknál. Ha szkeptikusabbak vagyunk, akkor arra is gondolhatunk, hogy ennek a nemzedéknek az érdekei változtak meg. A napóleoni háborúkat követő dekonjunktúra megszüntette a kedvező értékesítési lehetőségeket a magyar nemesség számára. Ha újra versenyképesek akartak lenni, akkor modernizálni kellett a birtokaikat, ehhez viszont tőkére volt szükség. A kétszeri devalváció (1811, 1816) viszont még annak is leértékelte a pénzét, aki a bő esztendőkben takarékoskodni próbált. Tőke hiányában nem maradt más megoldás, ha a korábbi életszínvonalukat el akarták érni, mint hitelt felvenni törvényes kamatra. Erről szól Széchenyi (lásd:I. számú melléklet) műve a Hitel. 

Ráadásul a jobbágyok robotmunkájára sem lehetett versenyképes gazdaságot építeni, ezért felmerült a jobbágykérdés, először gazdasági problémaként, majd a kolerafelkelést követően politikai kérdésként. Érdekegyesítés, jogkiterjesztés, önkéntes örökváltság vetődnek fel megoldásként, de a bécsi udvar nem akarja, hogy a magyar nemes és jobbágy érdekei összefésülhetőek legyenek. A francia forradalom alatt uralkodni kezdő I. Ferenc (lásd: II. számú melléklet) számára intő volt a példa: a Bastille lerombolása, a jobbágyság és a szolgáltatások eltörlése 1789-ben, igaz több lépésen át, de mégiscsak XVI. Lajos 1793-as kivégzéséhez vezettek. 

Politikai újságírás, "szurkolói csoportok" az országgyűlés karzatán? Baljós jelek, biztosabbnak látszott gyorsan gátat szabni minden átalakulásnak, felfordulásnak. Hasonlóan az 1790-es évekhez, amikor kapóra jött a Martinovics mozgalom az ország megfélemlítéséhez, most is büntetőeljárásokat indítottak a reformok megfékezésére.

3.Reformkori perek

3.1.Igazságszolgáltatási rendszer

A nemesség perei a királyi Curián zajlottak, amely Magyarország legfelsőbb bírósága volt. A Curia két intézménye: a Hétszemélyes Tábla (Tabula Septemviralis)[4], ez lett a legmagasabb fokú intézmény, ezáltal itt nem is zajlottak elsőfokú tárgyalások, és a Királyi Tábla (Tabula Regia), ez is lehet feljebbviteli fórum, de már első fokon is tárgyalhatnak ügyeket[5].

1723-ban országgyűlés létrehozta a Kerületi Táblákat (Tabula Districtuales)[6]. Az újítások azonban nem hoztak gyökeres változást, a rendszer továbbra is elavult maradt.[7] A reformkorban előtérbe került a rendszer elmaradottságának kérdése, azonban érdemi változást, azaz a feudális gyökerektől való megválást nem sikerült elérni.

3.2.Felségsértési és hűtlenségi per

A felségsértési és hűtlenségi pert évezredeken[8] át ugyanazon pertípusnak vették, igaz, mindkettő esetén az állam ellen irányuló bűnről beszélünk, de míg a hűtlenség esetén az állam biztonságának veszélyeztetését értjük egy idegen állam érdekében, addig a felségsértés az államot államjogi rendjében támadja. Így volt ez a magyar jogtörténetben is egészen 1843-ig[9], ahol a büntetőtörvénykönyv-javaslatban egyértelműen szétválasztották a két fogalmat, és tisztázták az ezzel kapcsolatos kérdéseket[10]. Tehát érdemes rávilágítani, hogy a reformkori politikai perek esetén felségsértés bűntette áll fenn, mivel azonban az 1830-as években nem különbözött a két fogalom, ezért lehetséges az, hogy a korabeli források a hűtlenség megnevezést használták.

Fontos két esetet különválasztani, a nemesekre más törvények vonatkoztak, mint a nem nemesekre. A legszembetűnőbb különbség a bánásmódban figyelhető meg, míg nemest ítélet nélkül nem lehet elfogni[11], csak a király ellen való támadás esetén, addig a jobbágyokat el lehetett fogni az eljárás megkezdését követően[12]. (A mai gyakorlatra lefordítva mindez azt jelenti, hogy a nemes esetében nincs vizsgálati fogság.[13])

Nagy jelentőséggel bírt az 1830/6. tc., mely szerint a diéta ideje alatt sem tartanak a bíróságok törvénykezési szünetet, kivéve a királyi és a báni tábla. Mivel a hűtlenségi perek a királyi táblán indultak, ezek szerint az országgyűlés ideje alatt nem lehet hűtlenségi pert indítani. Szintén fontos, hogy az országgyűlés tagjait a diétán salvus conductus, azaz szólásszabadság illeti meg, ebből kiindulva pedig arra lehet következtetni, hogy a megyegyűlésen is megillette a megjelenteket, hiszen az országgyűlésen a megyében megfogalmazott követutasításnak megfelelően kellett felszólalni, ebből pedig az következik, hogy nem lehet pert indítani az ezeken a fórumokon sem elmondottak miatt. És azt is érdemes tisztázni, hogy felségsértést csak tettlegesen (aktívan) lehet elkövetni, szóban viszont nem.[14].

3.3.Büntető perek menete

Az eljárásokat négy szakaszra lehet bontani[15]. Az első szakasz az előkészület, itt történt meg a terhelő bizonyítékok összegyűjtése, tanúk kihallgatása[16]. Ezután következett a második szakasz, ahol a tárgyalás folyt, ennek kezdetben két módja volt, írásban vagy szóban, de az írásos forma került előtérbe, és a szóban történő eljárások kiszorultak szinte teljesen, ezt további két szakaszra lehet bontani, a kifogási és az érdemi rész. Először a védelem igyekszik perhalasztó vagy perdöntő ítéletet kicsikarni az eljárás valamilyen jogtalansága miatt[17], illetve kifogást emelhet a bíró, a törvényszék a kereset és a felperes ellen. Ez a rész általában az időhúzást szolgálta, sok esetben hosszú évekig esetleg évtizedekig elhúzódott a tárgyalás az eljárás többszöri újrakezdése miatt[18], ha a bíróság nem szünteti meg a pert, akkor belépnek az érdemi szakaszba, amikor is a vád és a védelem egymásnak válaszolgat, rendszerint háromszor[19], próbálják a saját álláspontjukat érvekkel alátámasztani, majd a bíróság döntést hoz az ügyben.

Ezzel belépünk a harmadik részbe, mind a védelem, mind a vád fellebbezhetett, és ezzel a lehetőséggel rendszerint éltek is, ilyenkor egy magasabb bírói fórumhoz került az ügy, ez elsősorban a Királyi Tábla, de hűtlenség esetén ez a Hétszemélyes Tábla.

A per lezárása pedig az esetleges kiszabott büntetés végrehajtása. Ha nemesről van szó, akit az ítélet előtt nem lehet letartóztatni, a helyszínen elfogták, halálos ítélet esetén harmadnapon kivégezték[20].

4.Deák Ferenc és a reformkori perek

Deák Ferenc (lásd: III. számú melléklet) és reformkori politikai perek kapcsolatának elemzéséhez szükséges röviden a családi hátteréről, a jogászi és politikusi karrierjének kezdetéről is szólni.

4.1.Életének és karrierjének kezdete

A család hatodik gyermekeként megszülető Deák Ferenc 1803. október 17-látta meg a napvilágot Söjtörön[21] (lásd: IV-V. számú melléklet). Ezután Ferenc Zalatárnokra került, édesapja a nagybátyjára bízta. Tárnokon töltötte élete első öt évét, azonban nem sok forrásunk van erről az időszakról, csupán saját visszaemlékezéseiből vannak ismereteink[22]. Apja halála után Kehidára került a testvéreihez. Tanulmányait otthon kezdte meg 1808-ban, tanítója egy szerzetes volt[23], aki írni, számolni és latinra tanította, majd Keszthelyre járt egyházi iskolába.[24]. Ezután került 1812-ben Pápára, majd az elvártnál rosszabb tanulmányi eredményei miatt ment át Nagykanizsára, ahol 1817-ben érettségi vizsgát tett. A felsőfokú tanulmányait Győrben kezdte meg mint jogászhallgató.[25] Bár ügyvédi diplomát szerzett, kijelentette, hogy soha nem fog fizetéssel járó hivatalt viselni és így tiszteletbeli tiszti alügyész lett Zalában, emellett a megye árváira felügyelő bizottság választmányi jegyzőjévé nevezték ki[26], 1829-ben pedig táblabírói címet is kapott[27].

4.2.Jogászból politikus

Zala megyében a bizottsági munkálatok élére az előző országgyűlésen is a megyét képviselő Deák Antalt választották meg, valamint táblabíróként Deák Ferenc is tagja volt a megyei intézménynek[28] .

A király 1832-re összehívta a diétát, ahova követként Zala megye Deák Antalt és Zalabéri Horváth Jánost választotta meg követnek. Antal betegsége miatt a megbízását csak azzal a kikötéssel tudta vállalni, hogy az egészségi állapotának romlása esetén visszaadja a mandátumát. Deák Ferencet ugyanekkor helyettes alispánná nevezték ki[29].

Az ülését megkezdő országgyűlésen folyó viták és azoknak kimenetele teljesen kiábrándították Antalt a politikából, ezért egészségügyi állapotára hivatkozva lemondott a követségről[30]. Azt szerette volna, ha helyét öccse veszi át a diétán, akinek, állítása szerint: ,,kisujjában több tudomány és képesség van, mint egész magamban". Deák Ferenc sokáig húzódozott, de hosszas unszolás hatására mégis vállalta jelöltséget. Zala megye gyűlése 1833. április 15-én közfelkiáltással választotta meg követnek, így Deák az országos politika színterére lépett. Az országgyűlés (lásd: VI. számú melléklet) munkájába könnyen bekapcsolódott, hamar a liberális ellenzék egyik vezérévé emelkedett a 32-36-os, majd a 39-40-es országgyűlésen. A kormány oldalán állók is tisztelték, becsülték higgadtságát és megfontoltságát.

4.3.A politikai perek Deák általi megítélése

A továbbiakban a perekkel kapcsolatos megnyilvánulásain keresztül vizsgálom meg, hogy Deák Ferenc hogyan látta és értelmezte a pereket. Mivel eddigre országos tekintéllyé vált, közvetve arra is rávilágítok, hogy milyen volt ezeknek a pereknek a társadalmi megítélése.

4.3.1.Wesselényi pere

Wesselényi Miklóst (lásd: VII. számú melléklet) kétszer fogták perbe a reformkorban. Először 1834-ben az erdélyi országgyűlési naplónak cenzori engedély nélküli kinyomtatása miatt. Ez a per egészen 1841-ig húzódott el, ítélet nem született, az amnesztia rendelet vetett neki véget.

A magyarországi per oka az 1834. december 9-én tartott szatmári beszéde volt, amelyben a kormányt kritizálta. ,,Nem hárítom én a parasztság zsírja szivását egyedül a kormányra; szivatik az máskint is; szívjuk azt mi is, és abból élünk. De ki tagadhatja, hogy a kormány is ne szívta volna és ne szívná?" A vád hűtlenség (felségsértés), az ítélet fej- és jószágvesztés is lehetett volna. A vád és a védelem is tanúkat sorakozatott fel, a vallomások ellentmondásosak voltak.

Hiába a védők érvelése, hiába a ,,derekas védelem", hiába fordult a per megszüntetéséért a báró mind a nádorhoz, (itt hozzá kell tenni, hogy József főherceg (lásd: VIII. számú melléklet) javasolta, hogy kérjen kegyelmet az uralkodótól, ettől azonban Wesselényi elzárkózott, mivel ez bűnének elismerésével járt volna) mind V. Ferdinándhoz[31] (lásd IX. számú melléklet), nem szüntették meg az eljárást. Ez nem is következhetett volna be az udvar számára komoly presztízsveszteség nélkül, hiszen még a halála előtt I. Ferenc hagyta jóvá a per megkezdését. Hiába lett az 1838-as pesti árvíz hőse (lásd: X. számú melléklet), hiába kapta az "árvízi hajós" nevet, az eljárására mindez semmilyen hatással nem volt. A bíróság engedelmeskedett a király, illetve elsősorban Metternich (lásd: XI. számú melléklet) akaratának, és az 1839-ben megszülető ítélet elmarasztaló lett az ellenzéki politikus számára. Bár nem ítélték halálra, mégis 3 év szabadságvesztés lett a büntetése. Maga az ítélet felemás volta is arra utal, hogy az udvar és a bíróság sem volt igazán meggyőződve a vád megalapozottságáról. (lásd:Függelék)

4.3.2.Wesselényi per és Deák Ferenc (a kezdetektől 1836-ig)

Deák Ferenc számára ez a per tekinthető az összes közül a legfontosabbnak, hiszen veszélybe került a liberális nemesség vezetője, és ezáltal az egész tábor is. Támadás alá került az egész eddigi munka, az eddig kiharcolt eredmények. Ki is fejti Wesselényinek az aggodalmát egy levélben a szatmári beszéd elhangzása után egy hónappal később. Valamint ebből is megtudhatjuk, hogy közeli barátságban állt a báróval, Deák egyenesen ezt írta Wesselényinek egy levelének végén: ,,Isten véled, barátom! Bokros gondjaid között emlékezz néha hív barátodról, Deákról" [32], tehát féltette őt a meghurcoltatásoktól. Bár a per ekkor még nem indult meg, Deák már sejthette, hogy a háttérben valami készülődik, nyugtalanította az udvar beavatkozása, a kormány egyre jobban igyekezett kihasználni lehetőségeit, akár törvényesen, akár törvénytelenül is, így nem érte nagy meglepetésként az ellenzéket a megkezdődő eljárás.

Az első nyilvános fellépése a per miatt 1835. június 16-án volt a diétán[33]. Beszédét egy másik követ felszólalásának evokációjával indította: ,,már Bihar követe megmondotta", mikor is a követ a salvus conductust, mint a legnagyobb kincset említi. Deák ezt kiegészíti a másik fontos értékünkkel, méltatja a vármegyei politizálást: ,,ezen municípiumuk állanak őrt dönthetetlen morális erővel alkotmányunkért, innen forrásozna, s oda térnek vissza gyakorlatilag a nemzetnek minden jussai, s törvényhozási hatóságunk is innen ered, ezen alapul." Szerinte Európa szerte nincs ehhez fogható rendszer, a legszabadabbnak tekintett nyugati államokban sem, nekik csekély védelmet az alkotmányuk nyújt, amit a politikai vezetők mindig is igyekeztek figyelmen kívül hagyni. A megye viszont a legnehezebb időkben is a magyar rendek jogainak őre, az ország függetlenségének záloga volt, amelyen a Habsburg abszolutizmus hajója zátonyra futott.

A megyei politizálás lehetőséget nyújt széles körben a törvényhozásba történő beleszólásba, ezáltal a kis politikai befolyással rendelkező, főleg vidéken élő és gazdálkodással foglalkozó köznemesség is tudja érdekeit érvényesíteni, ennek megléte és működésének korlátlansága alkotmányos joga a nemzetnek. A gyűlés összetételéből adódóan viszont az következik, hogy a résztvevők ,,nem a diplomatikus élet szövevényeivel megbarátkozott s minden szótagot csak gondos latolgatás után ejtő diplomaták", hanem a problémákat a maguk valójában, ,,férfias egyenességgel" fogalmazták meg, szépítés vagy ferdítés nélkül. Ezt így Deák rendben is találta, sőt elítélte a diplomatikusság megkövetelését, hiszen ennek révén a nemesség nagy része kiszorult volna a közügyek intézéséből.

Ezután a felvezető után tért ki konkrétan a Wesselényi ellen folyó eljárásra, de leszögezte, hogy nincs benne elfogultság barátja iránt, a problémát azért vetette fel, mert ,,országunk egyik polgárát", nem számít, hogy arisztokratát vagy jobbágyot, megsértettek jogaiban, ez ellen pedig az országgyűlésnek lépnie kell, ki kell állni az évszázados jogaikért. Majd a témamegjelölés után egy korábbi példát hozott fel, Vay Miklós báró esetét, akit szintén egy beszédért vett eljárás alá a bíróság még 1807-ben. Bár ügye hamar jogorvoslatot kapott, és a király visszaadta tisztségeit, mégis az alsótábla fellépett az érdekében, mégpedig azon okból, hogy szerintük a nemzet szavazati szabadságát sértette meg a király az induló eljárással, és ezzel szerették volna megelőzni a további hasonló jogtalan eljárások indítását. Ennek meg is lett a következménye, I. Ferenc kijelentette, hogy nem akart és soha nem is fog a szavazás szabadságán csorbát ejteni.

Ezután tért rá Deák Wesselényi helyzetére, tehát, hogy a megyei gyűléseken is érvényben van-e a szólásszabadság. Ezt abból vezeti le, hogy az országgyűlésen tulajdonképpen a megye álláspontját képviselik a követek, ,,ezekre nézve kötelező utasítások is ott keletkeznek", ott folyik az érdemi egyeztetés, a vita, ezért ott hatványozottan érvényesül, ,,még fontosabb tekintetet érdemel" a salvus conductus. Természetesen a szólás szabadságának is vannak korlátai, korábban ezt a vita hevében túllépők ellen valóban hűtlenségi pert indítottak, de ez ,,1723-ban megváltoztaték". Az 1723/57-es cikkely egy új bűncselekményt definiál, melynek széksértés a neve és büntetése 100 forintig terjedhet, ,,a gyűléseken mondott illictitus szavakért tehát nem fiskális vagy kriminális vagy más büntetésnek, hanem csak ezen itt kiszabott útnak s fenyítéknek van helye." Ezen eljárás lebonyolítását pedig a megyei bíróságnak kell végeznie, tehát a kormány nemhogy tévesen rossz bűncselekményért, hanem még rossz bírósági fórumon is indította el a pert.

Majd kitért a hűtlenségi pereket érintő törvényekre is. A törvények szerint ez a bűn akkor áll fenn, ha ,,contra statum publicum regni hujus, ex eoque in despectum dignitatis regiae contumaciter semet erigit" , vagyis makacsul az ország alkotmánya ellen támadnak és a király méltóságát megsértik, illetve ,,evidenter semet contra statum publicum regis et regni erigentes et opponentes", tehát nyilvánosan a király és az állam ellen támadnak. Ezek a törvények sokkal súlyosabb tettről írnak, mintsem hogy egy beszéd elmondása, ,,meleg részvét buzgósága közben szabadon, bár keményen szólott", bármennyire legyen is az sértő, nem lehet velük egyenértékű. Deák nemcsak barátját, hanem az ,,alkotványt" is féltette, és tartott a kormány későbbi jogsértő magatartásától és további korlátozó lépéseitől. Szerinte az udvar ezzel a perrel a társadalom megfélemlítésére törekszik, és ha sikerrel járna, és a gyűléseken ,,senki se fogna szabadon szólhatni". Mindenki rettegne bármikor is a kormányt kritizálni, amely még véletlenül sem azonosítható a király személyével (erről még később részletesen is beszél), ekkor sérülne igazán a szólás szabadsága. Tehát éles logikával és tudatosan visszavezette és párhuzamot vont Vay Miklós perével, ,,s mi nem fogunk-e hasonlót mondani, midőn a hazának egy szabad polgára köztanácskozásban mondott beszédjéért, fő- és jószágvesztéssel büntetendő hűtlenség vádjával terheltetve, pörbe vonatik? , amely számukra kedvezően zárult, így ezzel bátorította a diéta követeit, hogy van remény eredmények kicsikarására.

Beszédét rövid összegzéssel zárta, valamint előkerült egy már korábban megfogalmazott gondolata is, mely szerint büntetőeljárás esetén ne tartóztassanak le senkit ítélet nélkül, mert ha a per során felmentésre kerül az ártatlanul fogva tartott ,,vádlott fél, sok hurcoltatás után feloldoztatik", de utánasemmi kárpótlást nem kap. Záró gondolata egy felhívás a diéta felé, hogy forduljon a királyhoz Wesselényi sérelmeinek orvoslásáért, kérje az országgyűlés V. Ferdinándot, hogy ,,aggodalmunkat megszüntetni méltóztassék", vagyis a báró eljárását szüntesse meg és állítsa vissza az alkotmányos jogrendet.

A beszéd elhangzása után kicsit több mint két héttel újra felszólalt[34] ebben a tárgyban. 1835. július 1-én, a kibontakozó vita kapcsán került sor erre. A felmerült kérdés arról szólt, hogy mi a helyzet a korábban még érvényben lévő, de már hatályon kívül helyezett törvényekkel, illetve, hogy kell-e az országgyűlésnek törvényt hoznia hűtlenségi perrel kapcsolatban.

A kormánypárti képviselők álláspontja az volt, hogy nincs törvénybe foglalva egyértelműen a salvus conductus intézménye, Deák válasza erre az volt, hogy mutasson neki valaki ebben a ,,homályos helyzetben" olyan törvényt, melyben meg van tiltva a szabad szólás, jogi tanulmányaiból nyilván tudta, hogy ilyen sincsen. Tehát azt javasolja a törvényhozásnak, hogy készítsenek elő ezzel kapcsolatban egy feliratot, ,,ha hiányosnak vélné is a kormány az illető törvényeket, azoknak megigazítása a nemzettel közös törvényhozás körébe tartozik". Ezt nem pótolhatja önkényesen a kormány mindenféle többértelmű korábbi törvényeknek a saját érdekeiknek megfelelő magyarázatával, szükség van egy egyértelmű törvényre. Deák már nem szeretett volna a hűtlenséggel kapcsolatban többet szólni, kifejtette világosan álláspontját, szerinte a jövendőben ezzel foglalkozni felesleges, ,,már bőven meg van mutatva", hogy az eljárás jogtalan, az ő érveit úgy se tudja megdönteni senki.

Lezárásként a sérelmek orvoslására egy felirati javaslatot tesz, ,,felírásra szavazok", melyben a király közbenjárását kérték az ügyben Mindezt azért tette hozzá, mert volt egy másik kezdeményezés, mely szerint József nádorhoz érdemesebb inkább fordulni, ez azonban túl sokáig is elhúzódhatott volna és nem kecsegtetett annyi előnnyel. Végül a felirat javaslata nyert a szavazáson, így V. Ferdinándhoz fordultak.

A felirat el is készült, majd a felsőtábla elé került, ott azonban több pontban is kivetni valót találtak és a javaslatot visszaküldték az alsótáblának. Deákot ez mélységesen felháborította, és 1835. július 9-én a kerületi ülésen[35] tüzetesen végigvette a főrendek kritikáit, majd azokat véleményezte is. Hat pontban összegezték a felvetéseiket, Deák mindegyikről kifejtette álláspontját a felszólalása során.

Az első pont esetén egyszerű volt a dolga, ,,a főrendek a szólás szabadságát az alkotmányos nemzet szabadsága legbiztosabb támaszának ők is elismerendik", vagyis a felsőtábla is egyetértett a salvus conductus szükségességével és értékével,. A második pontban már azonban a szólás szabadságának korlátait említik meg, nem lehet akármit mondani, a törvények által meghatározott kereteken belül kell maradni a felszólalás szövegezésével kapcsolatban. Deák ezt sem tekinti hosszas magyarázatot igénylő felvetésnek, ebben tulajdonképpen a főrend megerősítette a követek feliratát, ,,ezt a karok és rendek legkisebbé sem veszik kérdésbe". A harmadik pontban a főrendek azt a következtetést vonták le, hogy akit széksértési perben elítélnek, az ellen hűtlenségi pert kell indítani. Deák számára (is) érthetetlen ez a felvetés, nem is foglalkozott vele sokat, ,,a szónok egyenesen hibásnak tartja, [...], a szónok nem tehet róla, de ezen syllogizmusban ismét nem lát logikát".

A negyedik pontban már érdemi felvetés jött, a főrend egy korábbi hasonló perre hivatkozott, Debreczenyi György perére, abban az időben viszont még más törvény volt életben,tehát akkor valóban lehetett hűtlenségi per indítani, de azóta már ,,a salvus conductus vétségét a hűtlenség esetei közül kivették", ráadásul azt a pert még a diéta kezdeményezte. Ebből adódóan a jelenlegi perre nézve nem releváns a felhozott korábbi ügy.

Az ötödik pontban mintha a kormány álláspontját ecsetelték volna a felsőház tagjai, ők valóban a kormányt a király személyével azonosították, ,,a főrendek egész üzenetükben mindig a fejedelem személyét s méltóságát emlegetik", erre egyértelműen megismételte korábbi gondolatát, mely szerint semmiképp sem lehet egybe venni a kettőt, ,,a kormány a fejedelem személyétől egészen különbözik, de természet szerint is különböznie kell, különben sérelmeinket elő sem adhatnánk".

Az utolsó pontban azt vetik fel, hogy miért is lenne probléma az, ha széksértési és hűtlenségi per is indulna a báró ellen, itt is helyreigazítja a felsőház jogi ismereteinek hiányosságait, hiszen a törvény egyértelműen arról rendelkezik, hogy egy bűncselekményért csak egy per indítható, ,,márpedig a hűtlenségi kereset nem magános kereset, azt csak senki sem fogja tagadni."

A kerületi gyűlés helyt adott a felvetéseknek, és tartották magukat a felirathoz, aminek a szövegezését Deák iménti beszédjére alapozták. Ezzel kapcsolatban viszont voltak ellenvetések az 1835. július 14-én tartott tanácskozáson, például Nagy Pál szerint a fiscusnak joga van hűtlenségi pert indítani. Ezt nem hagyhatta Deák szótlanul, ismét beszédet[36] intézett a kerületi gyűléshez, amiben egyenesen ,,okoskodásnak" nevezte a követ felszólalását. Ismét széleskörű jogi ismereteiről tett tanúbizonyságot, a Nagy Pál által felvetett problémát gyorsan tisztázta. A probléma polgári és a büntetőper összekeveredéséből adódott, amíg polgári pert bárki kezdeményezhet, ,,amazokra nézve a királyi fiscus a haza polgárival ugyanazon egy törvények alatt áll", addig büntetőper csak a megye hozzájárulásával indulhat, és a hűtlenségi per is ezek közé tartozik.

Ezzel a törvénnyel a sorozatos perbefogásokat célozták megakadályozni, hiszen a polgári pereknél megfelelő visszatartó erőt képzett a perköltség megfizetése, illetve további szankciók(reconventio[37],indebita[38],calumnia[39]) a per elvesztésének következtében. De ha már büntető perről van szó, ahol a gyanúsítottat ráadásul el is lehetett fogni ítélet nélkül, megfelelő feltételek teljesülése mellett természetesen, ártatlanok meghurcolására került volna sor és vigaszuk csak a ,,bírói feloldozás" lenne. Ha ez lehetséges lett volna, akkor ,,szomorú dolog lenne, s valamint semmi jól elrendelt statusban, úgy Magyarországban sem történhetik". Tehát a lényeg az, hogy a fiscus a megye hozzájárulása nélkül nem indíthatott pert a törvény szerint, ha ez nem így lenne, akkor ,,személyünk bátorsága és nyugodalma nagyon szomorú lábon állna".

A helyzetet mégis bonyolította, hogy hűtlenségi per esetén nem a megyei bíróság járt el. Ebben az esetben pedig a kormány engedélyére volt szükség, amit nyilván megkaphatott volna, csakhogy a kormánynak feltétlenül törvényes keretek között kellett eljárnia, ,,szorosan a törvényekhez tartoztatván magát", így nem hagyhatta jóvá a per indítását a korábban már említett jogi problémák miatt. Ha ezt mégis meglépné a kormány, a törvényhozásnak kötelessége lenne fellépnie a jogtalanság miatt.

A vita továbbra is fennállt, Nagy Pál megint felszólalt, elismételte a korábbi felvetését, erre Deák a lényegi kérdés felé terelte a vitát, mégpedig a jelenlegi helyzet kezelésére, tehát jelen esetben nem lényeges, hogy kezdeményezhet-e criminális pert a fiscus vagy sem. ,,Itt a dolog egészen más", egy jogtalanul indított, mivelhogy ,,közgyűlési beszédért" semmiképp sem lehet hűtlenség miatt vádat emelni, per megszüntetésére kell törekednie az országgyűlésnek, a részletkérdések megvitatása pedig ráér később is. A gyűlés igazat adott Deáknak, ennek megfelelően folytatódott a válasz megfogalmazása.

1835. július 20-án a király és a kormány megkülönböztetése került végre terítékre a kerületi gyűlésen. Deák ezt sem hagyhatta szó nélkül[40], végre hosszabban is kifejthette a véleményét ezzel kapcsolatban.

Ezt megelőzően is tett megjegyzéseket a király személyével kapcsolatban, mint például: ,,a király személye a kormánytól minden alkotványos országban meg van különböztetve", illetve , ,,a kormánynak említését pedig köztanácskozásinkban mellőzni lehetetlen".[41]

Mostani beszédét egy 1825-ös felirat említésével kezdte, amiben egyértelműen szétválik a kettő, majd a főrend által említett Tripartitumra, amit Deák fejből idézett: ,,a nemesítés hatalma simul cum imperio et regime a nemzet által a királyi felségre ruháztatott", reflektálva megjegyzi, hogy jelen esetben az nem mérvadó, hiszen abból sem következik, hogy a két fogalom azonos. Majd visszatért a '25-ös felirathoz, az abban kialakuló gyakorlathoz, tehát a kormány kritizálása ,,nem érdekli a fejedelmet".

Másrészt egy olyan érvet hozott fel, amit el kell fogadnia minden ellenzőnek, hiszen ellenkező esetben ,,azon furcsa következmény eredne", hogy az igazságszolgáltatási rendszer korábbi működését alapjaiban kérdőjelezte volna meg. Felvetette, hogy már korábban többször kritizálták a kormányt, és akkor mégsem nem lett belőle hűtlenségi per. Tehát vagy figyelmen kívül hagyták az ügyet és elnézték az uralkodó megsértését, ,,mivel pedig mi a király személyét sértetlennek akarjuk", ezt nyílván nem ismerhették el, vagy valóban nem egyezik meg a király és a kormány. A vita tehát egyértelmű eredménnyel zárult, ,,a főrendek elveit el nem fogadhatjuk", így a kerületi gyűlés Deák álláspontját fogadta el.

A főtábla ismét válaszolt, majd ezt követően 1835. július 31-én a követek megszavazták azt, hogy elállnak a sérelmi felirat lehetőségétől, ekkor érkezett Nagy Pálnak a felvetése, hogy a korábban már tárgyalt lehetőséggel, mégpedig a nádor közbenjárásával éljenek, és kérjenek kegyelmet a királytól. Deákot nem hagyta nyugodni az igazságérzete, ismét megosztotta a kerületi gyűléssel a véleményét[42].

Augusztus 5-én már a negyedik üzenetről tárgyaltak az alsótáblán. Deák ezen mondott beszédében[43] összegezte az eddig elmondott beszédeinek tanulságait, érveit. Azzal indított, hogy ismét leszögezte, védeni fogja a feliratot, ,,a kerületi izenetet, melyben eddigi felírásunk helyett közbenjárás javalltatik, el nem fogadhatom, míg a felírástól a világos többség el nem vet. Küldőim a felírást és az abban kifejtett nézeteket állandóul pártolják, mert keserű érzéssel töltötte el kebleiket a kormánynak azon váratlan cselekedete, mellyel hazánk két[44] polgárját a törvények ellenére hűtlenségi per alá vonta; de még súlyosabb fájdalmat fog bennök gerjeszteni az, hogy önpolgártársaink, a méltóságos főrendek, vetnek gátat ezen felírásnak, melyet a szólás törvényes szabadságának megsértett ügyében a királyi szék igazsága eleibe kívánunk terjeszteni.".

Láthatjuk, hogy Deák azért a meggyőzés érdekében ferdített egy kicsit az igazságon. Álláspontja továbbra is elvi, nem a barát megmenekülése, nem a taktikai egérút megtalálása érdekli, hanem távlatosan gondolkodva veti el a jogfeladást. És azáltal, hogy a követutasításra hivatkozott, lehetővé tette, hogy a diéta továbbra is napirenden tartsa az ügyet. Hiszen egyik legfontosabb feladata a megyei sérelmekkel való foglalkozás, de ezen is túlmegy: ,,szabad alkotmányú országban a polgárok természeti jussait csak világos törvény korlátolhatja, a szabad szólás pedig mind az egész nemzetnek, mind az egyes polgároknak természeti kétségtelen igazuk, s aki köztanácskozások folytában akár a törvényhozás, akár a közintézkedések tárgyairól szabadon kimondja véleményét, az önjussában a nemzet közös jussát gyakorolja; ha tehát abban törvényen kívül gátoltatik, vagy a mondott szóért törvény világos rendeletén kívül fenyíték alá vonatik, őbenne a nemzet közös jussa van megsértve. Törvényeink, melyekre a felírási javaslatban hivatkoztunk, kijelelik a szólhatásnak egyedüli korlátait, és világosan megszabják a büntetést azok ellen, kik e korlátokon netalán túlmennek; ezen korlátokat tehát törvényhozás útján kívül szaporítani nem lehet, a szólót más perbe, súlyosabb büntetés idézni annyi, mint törvényt szegni.". Megismételte a korábbi érvet, hogy Wesselényi cselekedete nem hűtlenség, ésa sérelmeket az egész nemzetre kiterjesztette, ezáltal még súlyosabb problémának állította be, így remélve a minél hamarabbi megoldást és visszatérést az általa preferált felíráshoz.

Újdonságként viszont előkerült benne a társadalom álláspontja is a perekkel és a kormány lépéseivel kapcsolatban. Kiemelte a közvélemény megítélését is: ,,Hány hazai lakos fogja magában elmélkedve kérdeni, honnan eredtek e törvénysértések? S annak, ki az egymást váltott esetek fonalán visszamegy, nem fog-e szemébe ötleni, hogy a beszéd, mely hűtlenségi per tárgyává tétetett, egy oly törvény mellett vala mondva, melyet a nemzetnek nem csekély része forrón óhajtva várt és kért tőlünk, s melynek elhalasztását is sok ezerek keserű könnyei kísérték? El fogják-e majd általában hinni, hogy azon polgár, ki a köztanácskozásokban nyilván emelte fel szavát a szegény adózó nép jobb sorsa mellett, melyet elhunyt fejedelmünk atyai gondoskodása is oly hathatósan szívünkre kötött: az a polgár, ki a törvényhozás rendes útján oly törvényt kívánt alkottatni, mely a birtok becsét és biztosságát emelve, a nemzeti szorgalmat és mívelődést kifejtve, földesúrra, jobbágyra s az egész hazára egyformán boldogító lett volna: akkor, midőn egy megyének törvényes gyülekezetében törvényes jussánál fogva e tárgy felett szólott, éppen ezen beszéde által fejedelme vagy hazája ellen feltámadni szándéka lett volna? El fogja-e hinni, hogy ezen polgár hazáját akarta elárulni?" Ennek a résznek a különlegessége, hogy már I. Ferenc szavait is Wesselényi védelmére használta fel. A báró az uralkodó akaratának megfelelően járt el akkor, amikor a jobbágyság helyzetének javításáról beszélt, és ennek kapcsán volt kénytelen kiemelni a kormány szerepét, amely éppen ennek a törvénynek a létrehozását akadályozta, húzta az időt, miközben a nép szenvedett és ,,legszebb reménye" ez a helyzetét rendező törvény volt.

Kitért arra is, hogy szóval nem lehet hűtlenséget elkövetni, ,,puszta szótól a kormány soha ne tartson, mert a valóságos elégedetlenség csak tettekből eredhet, s a szónak is csak akkor lehet hatása, midőn halmozott igazságtalanság és törvénysértések a népnek kebelét előre elkészítették; hogy pedig ez soha ne történjék meg, a kormánynak erőszak nélkül is hatalmában van, mert a nemzet boldogságát eszközlő célirányos intézkedésekkel minden vádat tettleg megcáfolhat". Tehát ha mégis lázító hatással lett volna a nemzetre a beszéd, az egyes egyedül a kormány felelőssége lett volna, majd megjegyezte, hogy: ,,a kétkedést szeretetlenség szokta követni", azaz az vezethet a nemzet haragjához, ha a kormány rettegésben tartja a nemzetet és nem a törvények szerint irányítja az országot.

Igazának bizonyítására történelmi példákat hozott fel. Rómában a szenátus addig tudott megfelelően működni, amíg megfelelő támogatottsággal bírt, amint ettől elesett, Caesar és Octavianus egyből megdöntötte a fennálló rendszert és császárságot épített ki. Később is megismétlődött, a ,,legfrissebb" példa erre Napóleon bukása. Ezekből azt vonta le, hogy: ,,a hierarchiáknak egykor határtalan hatalma csak addig állott fenn, míg azt a közvélemény s a nemzetek bizodalma támogatta". Tehát társadalmi bázis, közbizodalom nélkül nem lehet egy államot tartósan vezetni, márpedig a kormány cselekedetei éppen ezt a helyzetet idézik elő, vehetjük ezt úgy is, mint egy az udvar felé szóló óva intést.

Zárásként ismét a ,,fejedelem" és a kormány személyét hozta fel. Megint a történelmi tényekre hivatkozva érvelt: ,,Európa történeteinek bizonyítása szerint valamikor és valahol általános elv gyanánt felállíttatott, hogy a kormány és fejedelem személye mindenben egy, s amit a kormány tesz, az a fejedelem személyéről van mondva: mindannyiszor és mindenhol rettenetes anarchia következett". Összegezve tehát nem változtatott az álláspontján, továbbra is egy a királynak szóló sérelmi felirat felterjesztését támogatta.

Ennek az érvényesülését segítette az, hogy a nádor nem vállalta a közbenjárást, így Deák augusztus 8-án ismét a felirat mellett érvelt[45], ,,nincs miben válogatniok, hanem a felirathoz kell ragaszkodni". Megint felhozta Vay Miklós esetét, mint bátorságra okot adó példát, a kerületi ülés ennek megfelelően hozott határozatot, feliratot küldtek a királynak.

Ezek után a téma lekerült a napirendről, legközelebb már csak az 1832/6-os országgyűlést lezáró követjelentésben[46], mely arról szolgált, hogy a követek összefoglalják a diéta eseményeit a megyegyűlés számára, került említésre. Így vezette fel: ,,a szólás szabadságát, mely nélkül köztanácskozás, törvényhozás és nemzeti nyilvános élet fenn nem állhatnak, ismételve támodta meg a kormány ezen országgyűlésének folytában", ezután rátért a konkrétumokra.Itt már Balogh János (lásd: XII. számú melléklet) peréről[47] is tett említést, ,,sértve láttuk mi a szólás szabadságát", mely még súlyosabb megtámadása a salvus conductusnak, mint Wesselényi esetén, hiszen Balogh az országgyűlésen mondott beszédért került hűtlenségi perbe, feliratban a királyhoz is fordultak, mert ,,minden törvényes szabadságnak legfőbb oltalma, tetemesen meg van sértve a kormánynak önkényes rendelete által, csonkítva van az országgyűlési tanácskozások függetlensége, meg van sebesítve a törvényhatóságoknak azon közfelszólalási jussa, mely alkotmányunk rendszerén alapulva, világos törvényekben is elismértetik, s melyet a köztanácskozásokból kizárni annyi volna, mint a megyéknek hatóságát korlátolni, s az polgároknak törvény által nem korlátolt, sőt inkább megerősített természeti jussát elnyomni; kifejtettük továbbá, hogy a köztanácskozásokban mondott szóért hűtlenségi keresetnek helye nem lehet". A szövegből láthatjuk, hogy Deák megpróbált, bármennyire is igyekezett mindig objektívnek lenni, a gyűlés érzelmeire is hatni azzal, hogy felemlegette a megye hatásköreinek csökkentésére irányuló korábbi kísérleteket, melyek érzékenyen érintették a nemességet, ezzel tehát meggyőzte a gyűlést a jogtalanságok ellen vívott harc szükségességéről.

A Balogh ellen indított eljárást végül megszüntette a kormány ,,felsőbb parancsolat által". Azért ebbe érdemes belegondolnunk egy kicsit. A kormány fölött már csak az uralkodó állt, tehát itt az következett be, hogy a kormány felismerte, hogy Bars követe esetén túl nagy fába vágta a fejszéjét és a királyra hárította a felelősséget, az uralkodó pedig megszüntette a pert annak törvénytelensége miatt, ebből viszont az következik, hogy más(jelen esetben Wesselényi) perét is megszüntethette volna a király számára is nyilvánvaló jogtalanságokból adódóan, márpedig ez nem történt meg, a báró még mindig perbe volt fogva, ebből is jól látszik, hogy mennyire fontos volt az udvar számára Wesselényi ellehetetlenítése.

Mivel tehát Wesselényi pere továbbra is folyt, ezáltal ,,az ő személyében, az ő ügyében nemzetünk törvényes szabadsága folyvást sértetik, és mégsem lehetett méltó panaszunknak fejedelmi királyi székéhez feljutni, mert közfal gyanánt állott a nemzet és fejedelem között a főrendi táblának ellenszegülése", így Deák a következő országgyűlés feladatául jelölte ki az igazságtalanul meghurcolt barátjának rehabilitációját s a törvényes rend visszaállítását: ,,a jövő országgyűlésen pedig ismét fel kell venni a most félben hagyott tárgynak sürgetését", még tanácsot is ad a felsőtábla kijátszására: ,,úgy kell azt más tárgyakkal öszvekötni, hogy a méltóságos főrendeknek ellenkezése abban ismét gátot ne vessen". Végül megköszönte Zala megye bizalmát és kiállását: ,,köszönet szavai s forró hálánk kijelentése azon kegyes bizodalomért, melyet a tekintetes rendek terhes pályánknak nehéz ösvényén erántunk mindenkor mutatni méltóztattak. Tartsák meg erántunk tovább is ezt a kegyességet, s engedjék újra kijelentenünk azon mély tiszteletet, mellyel állandóul vagyunk". A köszönetnyilvánításuknak komoly alapja volt, hiszen Zala végig kiállt a Deák által fontosnak vélt ügyben és pótutasításokkal segítette az ügy napirenden való tartását.

4.3.3.Wesselényi per és Deák Ferenc (1836-tól 1839-ig)

Tehát lezárult az országgyűlés, így a beszédek helyett a következő diétáig a levelek kerültek előtérbe, ezek azonban jóval kevesebbet foglalkoztak a perekkel. Ez nagy részben annak tudható be, hogy tartottak attól, hogy a leveleket a kormány emberei elolvassák kézbesítés előtt. Ezt kiküszöbölendő, jórészt közeli ismerősöket kértek meg a levelek kézbesítésére, erre Deák leveleiből is tudunk következtetni: ,,Hertelendy még csak a jövő héten megy vagy küld Pestre, s így levelem még most is itthon van"[48], illetve: ,,írjon, de csak bizalommal, mert másképpen meg nem kapom a levelét", ennek következtében viszont csak ritkábban tudtak írni egymásnak. Jelentőségük tehát a pályamunka kapcsán kisebb, így csak röviden írok ezekről.

Az első fontosabb levelet Kossuthnak címezte[49], melyben arról számolt be, hogy Zala megye feliratot küldött a királynak Wesselényi perét kifogásolva. Az erre érkezett királyi válasz tartalma ,,zavarta" Deákot. Szintén ebben ír arról, hogy Wesselényi a perének néhány iratát eljuttatta hozzá és a Törvényhatósági Tudósításokhoz is csatolták, hogy széles körben tájékoztassák a közvéleményt a kormány által irányított törvénytelenségekről.

Ezzel kapcsolatban Wesselényinek is írt[50], azt tanácsolta neki, hogy minden iratot tegyen közzé, mert ,,így tudta s látta volna még inkább minden ember az ellened tett lépéseknek nevetséges alaptalanságát", hiszen az eljárás lezártával ezek általában titkosításra kerültek és így el lehetett tüntetni a jogtalan cselekedetek bizonyítékait.

Deák Wesselényi perével kapcsolatban az 1839/40-es országgyűlésen hangoztatta még a véleményét, ott azonban már nemcsak mint egyedüli sérelem merült fel, hanem a többi jogtalansággal egybeszedve intézett beszédeket az országgyűléshez, ezért mielőtt rátérnék a diéta eseményeire, összefoglalom Kossuth és Lovassyék peréről alkotott véleményét is.

4.3.4.Kossuth pere

A Kossuth Lajos (lásd XIII. számú melléklet) elleni vád az volt, hogy az uralkodó megtiltotta a Törvényhatósági Tudósítások további írását, ennek azonban Kossuth már csak azért sem tett eleget, mert hivatalos dokumentum nem jutott el hozzá a tilalom kapcsán[51]. 1837. május 5-én jogtalanul tartóztatták le, majd per a keresetlevél benyújtásával indult meg 1837. június 20-án, melyet Beöthy Sándor[52] írt alá. Kossuth eredménytelenül tiltakozott a törvénytelen letartóztatás ellen. A kiszabott büntetés 3 év fogság lett, melyet azonban az al-és felperes is megfellebbezett. A fellebbviteli eljárás során az ítéletet a Hétszemélyes Tábla március 2-án 4 évre súlyosbította.[53] (lásd:Függelék)

Feltűnő, hogy Kossuth perével kapcsolatban nem volt már annyi beszéd, nem volt felirat úgy, mint Wesselényinél. Ennek is nyilván megvannak az okai. Deák mérsékeltebb álláspontot képviselt a liberálisok között, mint Kossuth, bár kezdetben jó kapcsolatban voltak, sűrűn leveleztek a Törvényhatósági Tudósítások miatt, a politikai habitusuk miatt egyre távolabb kerültek egymástól.

Egy még közeli barátjaként írt levelében[54], arról számol be, hogy Wesselényi nála járt Kehidán az itáliai útjából hazatérve, és átadta a bárónak a Törvényhatósági Tudósítások féléves előfizetésére a pénzt, 25 pengőforintot, valamint üdvözölte az ,,újság kiadását", de mindemellett óva intette Kossuthot a kormányzat valószínűsíthető lépései miatt.

Országgyűlési beszédeiben is néha megemlítette az ügyét, de ez nem volt jelentős. Tüzetesebben akkor foglalkozott az ő perével, amikor a sajtó és annak szabadsága volt terítéken. Ezekben amellett érvelt, hogy a cenzúra megfelelő mértéke, ha nincs cenzúra. Szerinte csak annyi megkötés kell, hogy az újságírók igazat írjanak. Tehát végül is ezzel részben kiállt Kossuth mellett azzal, hogy perének vádját kérdőjelezte meg, de mindez eltörpül a Wesselényiért tett írásai és beszédei mellett.

4.3.5.Az ifjak pere

Az európai trendet követve Magyarországon is megalakult a magyar ,,Ifjú Itália" mozgalom Társalkodási Egyesület néven, mely egyre inkább politikával kezdett el foglalkozni. A bennük rejtőző veszélyforrást Metternich felismerte és vezetőik ellen hűtlenségi eljárást indítottak. A perek 1836 májusában indultak, a vádban szerepelt lengyel menekültek elszállásolása[55], tüntetés Wesselényiért, valamint köztársaságpárti gondolatok terjesztése. Lovassy Lászlót (lásd: XIV. számú melléklet) 10 év börtönre ítélte a Királyi Tábla, amit a Hétszemélyes Tábla is megerősített. (lásd:Függelék)

Lovassy perével kapcsolatban Deák véleményével először egy Kossuthnak írt levelében[56] találkozhatunk. Zala megye egy választmányt küldött a királyhoz Bécsbe. Először a kancellárhoz, Pálffy Fidélhez[57] (lásd: XV. számú melléklet) mentek, rajta keresztül kértek bebocsátást a király elé. Azonban csalódniuk kellett, ezt a választ kapták: Őfelsége tehát néki megparancsolta, hogy ha a zalai választmány nála(a kancellárnál) megjelenend, annak őfelsége nevében s egyenes parancsolatjából mondja meg, hogy e választmányt, mely őfelségének helybehagyását nem nyerte, sem úgy mint választmány együtt, sem egyesleg e tárgyban(hox ex obtutu) őfelsége elébe bocsáttatni nem fog; megnyugtatásra azonban a választmánynak a felírást, melyet magokkal hoztak, a kancellár vegye át, s azt őfelsége annak útján fel fogja vétetni (in petractionem), melyet midőn ő (a kancellár) nékünk egyenesen őfelsége nevében s annak kegyelmes parancsolatjából kinyilatkoztat, magát kedvezéseinkbe (favoribus) ajánlja.". Tehát az uralkodó kitért a válaszadás elől, húzta az időt, hiszen tisztában volt vele, hogy a választmány csak személyesen neki adta volna oda a feliratot. Ez így is lett, a választmány dolgavégezetlenül ment haza.

Ezután Zala megye feliratában[58] találkozhatunk legközelebb Lovassyékért való kiállásukkal. Ebben ,,bús aggodalmukat s szíveink mélységes fájdalmát" fejezték ki a kormány jogtalan lépései iránt, és kérték az uralkodót ,,a természetnek is változás alá nem eshető törvényen alapulva" a rend visszaállítására.

Először megemlítették, hogy sérelmezik a korábbi választmány bebocsátásának megtagadását: ,,ez ügyben szavainkat Felségedhez jobbágyi tisztelettel felemelénk, mint a hazánk törvényei s ősi szokásai ellen vétkezőknek mondatunk.", majd elkezdték kifejteni az ifjak miatti sérelem okát. Az indoklás világos volt, a perre vonatkozó törvényeket felsorolták, amiből világosan látszott, hogy az eljárás nem megfelelően folyt, ,,azon biztosítás, melyet Felséged az említett ifjak ellen elkezdett pörnek a törvény szoros rendelése szerint leendő folytatásával a fentebb érintett királyi válaszában nyújtani méltóztatik, fájdalminkat nem enyhítheti, mert vérző kebellel kell megvallanunk, hogy mindemellett sem a pörben s annak folytatása módjában, sem a vádlottak megelőző letartóztatásában törvényeink s az igazság kiszolgáltatásának törvény által meghatározott rendszere megtartva nem valának", ebből adódóan annak megszüntetése a legcélszerűbb.

Majd hivatkoztak az Európa szerte kialakult szokásra: ,,látnunk azt, hogy mikor Európa minden alkotmányos országiban a felségbántás bűnében valóságos és tettleges résztvevők felett is az igazság kiszolgálása a legnagyobb nyilvánossággal gyakoroltatik", mely szerint az olyan eljárások, melyek kiemelten fontosak, mint például egy felségsértési per, nyilvánosság előtt folytak, elég ha csak XVI. Lajos perére gondolunk, ahol a képviselők név szerint szavaztak a halálos ítéletről. Deák is azonosult ezzel a gondolattal, ő is azt hirdette: ,,aki igazságot akar, szereti a nyilvánosságot". Erre azért volt szükség, hogy a közvélemény gyanakvását megszüntessék, biztosítva lássák a rendszer törvényes működését. Ezt alátámasztandó feliratban II. Lipótot, V. Ferdinánd nagyapját idézték: ,,a fejedelmek kincse a népnek szíve".

A felirat befejezésében amellett, hogy Lovassyék felmentését kérték, megjelent Wesselényi pere is, az ő eljárásának eltörlését is kérték a királytól, ahogy írták: ,,bizodalmat és szeretetet tántoríthatatlan alapra helyeztetni, és mindnyájunkat a kétségbeesés örvényeiből s aggodalomból kiemelni kegyelmesen méltóztassék". Tehát az egész felirat során a fő indok a közvélemény megítélése mentén került tárgyalásra, az uralkodót a nép véleményének fontosságának indoklásával próbálták meg lebeszélni a perek szükségességéről, ez azonban sikertelenül zárult, a perek , mint korábban láttuk, folytatódtak.

4.3.6.Ráday pere

Ráday Gedeon (lásd: XVI. számú melléklet) Pest megye gyűlésén az ifjak perével kapcsolatban élesen kritizálta a fiscust, ezért a király eltiltotta az 1839/40-es országgyűlésen való részvételtől. (lásd:Függelék)

Az 1839/40-es országgyűlésen többen sérelmezték Ráday Gedeon ügyét, Szentkirályi Mór azt kezdeményezte, hogy amíg nem kapnak jogorvoslatot, addig az országgyűlés kezdjen ,,passzív ellenállásba", ne folytasson érdemi munkát.

Deák is kifejtette az álláspontját[59], ő is hasonlóan ítélte meg a helyzetet, mint Szentkirályi, ,,Pestmegye követe által előadott sérelem az országgyűlés kiegészítésébe ütköző sérelem", szerinte az uralkodó a megyének a követválasztási szabadságát korlátozza azzal, hogy nem engedi Rádayt megválasztatni. Ez a kérdés számára jóval fontosabb, mint a katona-megajánlás, hiszen nem volt semmilyen katonai fenyegetés éppen, tehát az ország külső biztonsága garantálva volt. Deákot egyáltalán nem érdekelte az egyiptomi-oszmán háború, nem is foglalkozott azzal, hogy a király szeretne ,,Európa beteg embere" ellen támadást indítani. ,,Ki nem látja, hogy jelenleg belső bátorságunk van leginkább megzavarva, s hogy erre nézve orvoslás kell?" A belső biztonság, melynek alapja a törvények betartása nem volt biztosítva, ha megyék, ugyanis nem csak Pest megye esetén volt probléma a követküldéssel kapcsolatban, alapvető jogait sérelem éri, azáltal a teljes társadalom is áldozatul esik, így a kérdés rendezése nem tűrhet halasztást. Figyelmeztette az országgyűlést a korábbi elhalasztott vitatémák sorsára: ,,Ez éppen olyan, mint mikor valaki a legfelsőbb lépcsőfokokn megbukik, és egész az utolsóig leesik. Ilyen bukást szenvedett a kereskedési tárgy, midőn az 1825-diki országgyűlésen első helyre, az 1832-diki elején a másodikra, s néhány hónap mulva a negyedikre tétetett, és ha excerptákkal meg nem állapítjuk, az utolsó helyre fogott volna tétetni." Figyelmezteti a rendeket, hogy amennyiben a rangsorban hátrább sorolják az ügyet, végül a jogfeladásig fognak eljutni. ,,[...] ne vegyék e sérelmet oly egykedvűséggel, mintha valamely klastromnak egy más külső klastromtól való függésről, vagy pedig a sárréti határról volna a szó." Ráday ügyével kapcsolatban megjegyzi: ,,A megyéknek ide követet küldeni nem csak jussuk, hanem kötelességök is". Végül megállapítja, hogy ,,a pesti követ eltiltása helytelenül történt". A fentiekből következik, hogy azt szorgalmazta ő is, hogy a diéta elsőként ezt az ügyet tárgyalja, és küldjenek sérelmi feliratot V. Ferdinándhoz.

Az országgyűlés végül úgy határozott, hogy folytatják a munkát, de nem terjesztenek fel semmit, amíg a király nem hagyja jóvá a diéta által is követként elismert Rádaynak a megjelenését és nem szünteti meg az ellene folyó eljárást. Ennek az ügynek azonban még volt folytatása a diétán, ennek kapcsán sorra merültek fel további sérelmek, így került elő Wesselényi, Balogh, az ifjak és Kossuth pere az országgyűlésen.

4.4.Az 1839/40-es diéta eseményei

1839. júniusában kezdték tárgyalni a korábbi sérelmeket. A sort Szentkirályi Mór nyitotta meg, ő vetette fel a szólásszabadság megsértésének ügyét június 24-én, majd ezután egyre többen szólaltak fel ebben a témában, így tett Deák is.

Emlékeztette[60] a diétát a már nyilvánvalóvá vált tényekre, ,,vannak közönségesen elösmert igazságok, melyeket okokkal támogatni nem csak felesleges, hanem talán magára az igazságra nézve káros. A múlt országgyűlés rendei bőven kifejtve ez iránti nézetüket, ezeknek egyes taglalatába nem kíván bocsátkozni; elégnek tartja most a mult országgyűlés óta elkövetett újabb sérelemek elsorolását". Senki se vitatta, hogy a szólásszabadság alkotmányos jog, ezt meg kell védeni bármilyen támadással szemben. Majd rátért a bírói függetlenség kérdésére. A legalapvetőbb elvárás, hogy a bíróságok az országgyűlés által hozott törvények alapján járjanak el, a függetlenségüket ,,ne terjesszék oly túl, hogy a biró a törvény rendelte formáktól eltávozhassék; mert ezen formákat a törvényhozás azért szabta ki, hogy azok mellett az egyes polgár biztosíttassék. Mikor tehát a biró azokon túl lép, akkor őt függetlennek mondani többé nem lehet." Ez már csak abból is következik, hogy azok ellen folyik a legtöbb esetben (a dolgozatban éppen azok az esetek kerültek elő, melyekre ez nem igaz) az eljárás, akik a törvények adta keretet átlépték és az ítéletet alapvetően azért hozzák, hogy a jövőben jogkövető magatartásra bírják mind vádlottat, mind a társadalom többi tagját, így alapvető elvárás a bíróságok felé, hogy ők is betartsák a törvényeket.

Másrészt viszont a bíróság nem teljesen független, hiszen felelős a törvényhozásnak, ,,mikor a biró törvényt sért, felelet alá tartozik, mert hatalmával visszaélt, mégpedig felelettel tartozik annak, kitől kapta a hatalmat", az országgyűlésnek tehát joga van megkérdőjelezni a bíróság munkáját, vagyis számon kérheti jelen esetben a politikai perek lefolytatásának menetét.

És ezután következett a beszéd legélesebb gondolata, mivel Deák úgy vélte, hogy a bíróságok nem megfelelően jártak el, ezért a királyt arra kérte, hogy ,,azon tanácsosok, kik az utóbbi törvénytelen parancsokat aláírták, valamint azok is, kik a fejedelem ajtaját a folyamodó megyék elől elzárták, az Ulászló 6. és 7. czikkelye szerint büntettessenek.". A legfőbb érv megint a társadalom megítélése és bizalma volt: ,,A legnagyobb ostora a nemzetnek az, ha oly birái vannak, kik iránt a bizodalmat elvesztette; elveszti pedig az olyan, ki a nyilvánosságot annyira utálja, attól annyira fél, hogy terhelő körülménynek tartja, ha a fél pörét a törvényhatóságokkal közli; ilyen birák nem érdemesek a bizodalomra". Tehát a királyt arra kérte, hogy az ügyben törvénytelenül eljáró bírókat mentse fel, és helyükre nevezzen ki újakat.

A bíróság függetlenségével kapcsolatban többen is felszólaltak, Nagy Pál szerint a bíróságokat nem vonhatja felelősségre a törvényhozás, ezt csak a király teheti meg, valamint úgy vélte, hogy Wesselényi büntetése jogos volt, és alapvetően örülnie kéne annak, hogy a kegyes uralkodó elengedte Gräfenbergbe. Deák alapvetően mindig is nyugodtan viselkedett, igyekezett a legtöbbször az érzései helyett az eszére hallgatni, de azt azért nem hagyhatta szótlanul.

Barátját ért személyes sértésre érthető módon ő is személyeskedéssel válaszolt[61], Nagy Pál ,,előadását nem tartja következetesnek, mert törvénytelennek mondja az itéleteket és mégis azokat megszüntetni és a birákat feleletre vonni nem akarja, holott a kormányt feleletre lehet vonni". A Wesselényi b. ellen mondott szavaira pedig azt jegyzi meg, hogy ,,Sopron követének a szíve jobb, mint szavai, s meg van győződve, hogy a követ úr maga is örül azon sok áldozatért, a melyet a mult vízáradáskor az emberiség ügyében tett, legalább szeme világa megmarad. S ha ezt nem így értette Sopron követe, óhajtanám, hogy a kormány ilyen elvű férfiúnak hatalmat ne adjon, mert ezt a legnagyobb önkény gyakorlására fordítaná." Meglehetősen durva és váratlan volt Deák ezen felszólalása, eddig megismert jelleméből egyáltalán nem következett egy ilyen ,,érzelmi kirohanás". Jól tükrözi tehát azt, hogy Wesselényivel mennyire szoros barátságban állt, ha ennyire kihozta a sodrából Nagy Pál beszéde.

A vitát követő szavazáson a sérelmek rendezésére az alsótábla felirat készítésére voksolt, valamint az elnök, Deák akaratának megfelelően, kijelentette, hogy a sérelmek orvoslásáig nem kezdenek új törvények meghozásába.

Ezt követően 1839. július 3-án a felirati javaslatról tárgyalt az alsótábla. A javaslatban leszögezték, hogy végrehajtó és bírói hatalom csak a törvények szerint működhetnek. A levezető elnök azt javasolta, hogy először a sérelmeket terjesszék fel, majd azok megoldása után később, nyugodtabb körülmények között készítsék elő a ,,homályos" helyzetet rendező törvényeket a szólásszabadság és a felségsértés ügyében.

Egy korábbi hozzászóló, Andrássy József felemlegette a jakobinus pert és az 1825-ös sérelmeket, azokkal kapcsolatban is azt, hogy utána az országgyűlés nem foglalkozott az ügyekkel, tehát ebből arra következtetett, hogy most sem érdemes erről sokáig tárgyalni, idejét látta az érdemi törvényhozás megkezdésének. Deák hosszasan beszélt a ülésen[62], először Andrássy szavaira reagált: ,,Azon kérdés fejtegetésébe, ha vajjon a jelen sérelmek súlyosabbak-e, vagy az 1790- és 1825-diki sérelmek, nem akarok ereszkedni. Küldőim azért küldöttek ide, hogy sérelmeinket orvosoljuk, és ha ezeknek feszegetésébe bocsátkozunk, hasonlók leszünk azon orvosokhoz, kik a helyett, hogy a nyavalyának rögtöni orvoslásáról tanácskoznának, magok között arról vetélkednek, ha vajjon a betegnek mostani nyavalyája súlyosabb-e, vagy az, melyben 20 év előtt sínlődött. Annyi bizonyos, hogy küldőim a történtekben súlyos sérelmeket látnak, s azokat orvosolni kívánják.". A szemléletes hasonlattal és a követutasításra való hivatkozással nyilvánvalóvá tette mindenki számára a sérelmek orvoslásának szükségességét.

A másik dolog, ami mellett nem mehetett el szótlanul, az az ismét felvetésre kerülő kegyelem kérése volt, minél gyorsabban szeretett volna segíteni Wesselényinek. Valószínűleg erre nagy hatással volt az is, hogy eddigre megszületett az ítélet a báró perében, és mivel elmarasztaló volt, a lehető leghamarabb szerette volna elérni, hogy barátját szabadlábra helyezzék. ,,Részemről hajlandó vagyok a legszelidebb módokat elővenni, csak czélra vezessenek, s polgári kötelességünkkel megegyezzenek". Nézetei szerint azonban a kegyelem, bár ez a leggyorsabb mód, mégsem vezethet célra, hiszen mégiscsak a legfőbb elvárás, hogy a haza törvényes rendje helyreálljon. Vagyis tartotta magát ahhoz, hogy a kegyelemmel a törvénysértések elismerésre kerülnének, ez pedig pont ellentétes a végcéllal.

A bírók függetlenségéről is beszélt az alkotmányossággal kapcsolatban. ,,Azt hallottam, hogy a biro független, szent és sérthetetlen. Ez igaz, de ezen állításnak polgári társaságban nem lehet más értelme, mint hogy a biró senki mástól, hanem csupán a törvényektől függjön, különben, hogy még ettől is független legyen, ez képtelenség." Vagyis az alkotmányos rend visszaállítása azzal kell hogy kezdődjön, hogy a bírák visszatérnek a törvények szerinti ítélkezéshez. Ez azonban Wesselényin nem segítene, a törvényesnek nem mondható, mégis érvényben lévő ítéletet a királynak kell megsemmisítenie.

Viszont az igazságszolgáltatásban nem csak a függetlenséget tartotta kifogásolhatónak, hanem az eljárások átláthatóságát, valamint következetlenségét is. ,,Vajjon lehet-e e szerint ugyanazon kérdésben, ugyanazon perben, egyszer így, másszor amúgy itélni? Wesselényi az ellene indított per ellen kifogást tett, a biróság a pert ítélet által megállapította. Balogh János az idézet ellen tett kifogást; erre a bíróság azt mondá, hogy az idézés elleni kifogásnak helye nem lévén, a biróság megállapíttatik. Itt rendes törvényes utat követett a kuria, de már Kossuth kifogásaira azt itélte, hogy a kifogásoknak a hivtelenségi perekben nincs helyök. Hasonló történt a szokás magyarázatára nézve a kormány részéről. A kormány Kossuthot törvényhatósági levelezéseitől eltiltotta, holott országgyűlési tudósításait több évekig elnézte."

Sokan azzal próbálták maguknak és társaiknak megmagyarázni a született ítéleteket, hogy mivel a törvények nem rendelkeznek egyértelműen, ezért a bírók belátásuk, vagy a kormány által gyakorolt nyomás alapján döntöttek. Erre is volt Deáknak válasza: ,,általános elv az, hogy senkit oly törvény mellett, mely valamit világos véteknek nem mond, büntetésben marasztalni nem lehet.", tehát ha a diéta hiányt érez a törvényekben, akkor azt lehetősége van pótolni, viszont a bíróknak addig is az érvényben lévő törvényeknek megfelelően kell eljárniuk.

Újra előkerült a király felelőssége is, erről is elég részletesen beszélt: ,,Azt mondják, hogy ha mi kérdőre vonjuk a birót, ezt fogja más esetekben tenni a végrehajtó hatalom is. Én a fejedelemben két hatalmat látok egyesítve: a végrehajtó és a törvényhozó hatalmat; a birói hatalom kivétetett ugyan a végrehajtó hatalom felsősége alól, de azért ebből nem következik, hogy a birót a törvényhozó hatalom feleletre ne vonhatná, s így a fejedelemnek is, mint a törvényhozás egyik részének, van joga a birák feleletre vonására, csakhogy a dolgot ide az ország gyűlésére kell felhozni, s itt az összes törvényhozás által vonható a vétkes biró feleletre, s midőn ezen jogot a törvényhozás mindkét része egyformán gyakorolja, akkor ennek nincs káros következése." Vagyis Deák úgy képzelte el a bírák felelősségre vonását, hogy felettük az ítéletet először a törvényhozás hozza, majd miután a bebizonyosodott a törvénytelen ítélethozataluk, szolgálatuk alól a király felmenti őket és a tényleges perben ellenük már a helyükre kinevezett új bírák hoznak a büntetésről döntést.

Az alsótábla végül elfogadta a kerületi gyűlésen fogalmazott üzenetet.

A király július 28-án küldött leiratában tájékoztatta az alsótáblát, hogy számára sérelem az, hogy még nem fogott a diéta munkához, hanem mindenféle alaptalan indokkal húzzák az időt, felszólította tehát a követeket az érdemi munka azonnali megkezdésére. Erről a leiratról tárgyaltak a kerületi ülésen augusztus 1-én.

Deák erre azt mondta[63], hogy a leiratnak vannak pozitívumai, mint például Ráday esetén (A Ráday-ügyet az előző fejezetben is tárgyaltam.) már nem törvénytelenségről írt a király, hanem csak annyit, hogy a szokásokkal szembe megy az, ha becstelenségi perbe fogott követet küld bármely megye. Azért még ez sem volt Deák számára eléggé meggyőző. Balogh János példáját hozta fel, aki ellen hűtlenségi per indult, mégis utána is tagja maradt a diétának egészen önkéntes lemondásáig, ezzel kérdőjelezte meg Ráday eltiltásának szükségességét: ,,Azt mondja a leirat, hogy őseink szokásaival meg nem egyezik, hogy közkereset alá vett személy a törvényhozásban részt vehessen; de ne menjünk régi példákra, noha volnának: a nem rég történtek azt mutatják, hogy a súlyosabb pörbe idézett barsi követ, Balogh János közöttünk ült és senki meg nem szólította követsége letevésére. E szerint mindenki azt hitte, hogy gr. Rádayt meg lehet választani, mert a közt, hogy valaki pörbe idéztetés után is követ maradhasson, és a közt, hogy valaki pörbe idéztetés után követté választassék, nincs különbség. A törvény elsorolván a követnek választandó tulajdonait, csak a nemtelennek tagadja meg a megyei követséget. Már azt kérdem, hogy ha valakinek ezen teremben azon thesist tették volna fel a pesti követválasztás előtt, hogy Magyarországban az eddigi gyakorlat szerint lehet-e közkereset alatt levőt követnek választani? azt hiszem, alig találkozott volna valaki, ki igennel ne felelt volna. Ki kell azt jelentenünk feliratunkban is, hogy éppen azon gyakorlat, melyre ő felsége hivatkozik, azt mutatja, hogy a közkereset alatti létel senkit követségtől meg nem foszthat."

De emlékeztette a törvényhozást arra is, hogy nemcsak Ráday ügye miatt volt sérelmük, hanem ennél is fontosabb a szólásszabadságot ért támadás tárgyalása és a helyzet tisztázása. Követutasítására hivatkozva azt javasolta, hogy amíg ezek a sérelmek nem kerülnek orvoslásra, addig ne foglalkozzon az országgyűlés a király által leírt pontokkal, emellett Deák ígéretet is tett: ,,Azért tehát, míg a követválasztásbeli és szólásszabadsági sérelmek nem lesznek tettleg orvosolva, küldőim meghagyásából semmibe sem ereszkedhetem.", tehát más tárggyal nem hajlandó foglalkozni, magatartása következetes, továbbra is ragaszkodik elvi álláspontjához.

A következő nap a diétán már azt tárgyalták, hogy a feliratban kijelentik, hogy a sérelmek orvoslásáig nem fogják megszavazni az adót és az újoncokat, valamint nem terjesztenek fel semmilyen törvényt.

Deák is kiállt ezen felvetés mellett[64], nem tartotta a nemzet számára feleslegesnek az ellenállást, sőt éppen ellenkezőleg, szükségesnek vélte ezen helytállásukat: ,,Én ezt a nyolcz hetet elveszettnek nem tartom; a nemzet azokban nem veszített; mert látván a kormány, hogy ismételni nem olyan könnyű, nem igen lesz kedve ilyes valamit gyakran elkövetni. Ezt a morális hatását nyolcz heti állhatatosságunknak senki sem tagadhatja." Elengedhetetlen az országgyűlés működésének helyreállítása is a szokások mentén, már ezt is bevette a tiltakozásuk okai közé. Már ekkor megtapasztalhatta Deák Ferenc, hogy a passzív rezisztencia is hozhat politikai sikert.

Tartott attól is, hogy a jövőben megint előfordul az, hogy több megyét kizárnak, nem hívnak meg a törvényhozásra, és mégis így akarnak majd az állam életét komolyan befolyásoló döntéseket elfogadtatni. De leszögezte, hogy a felirat kapcsán olyan szervező elv legyen, hogy minél hamarabb megegyezzenek az uralkodóval és visszatérhessenek a munkához: ,,A feliratot bizodalom és remény, nem pedig fenyegetődzés hangján kivánnám szerkeszteni."

A Ráday-ügy és a további sérelmek tárgyalása még hosszasan elhúzódott, de lelkesedés egyre lankadt a diéta részéről. A kerületi gyűlés kimondta, hogy mivel Ráday eddigre önként lemondott a követségről, az ő ügye kerüljön ki a feliratból, és a törvénysértések elkerülése végett ha ismét felmerülne, hogy a megyék korlátozva vannak szavazati szabadságukban, akkor majd ismét fellépnek, de most már felhagynak ennek a témának a tárgyalásával, hiszen a probléma megoldódott. Kimondták azt is, hogy először egy feliratban kérik az uralkodót, hogy terjessze elő az újoncokkal és az adókkal kapcsolatos előzetes elvárását, és ebben a feliratban ne írjanak a szólásszabadság megsértéséről, viszont a kiegészítést és a korábbi országgyűlések nem tárgyalt sérelmeit belefoglalták.

Az alsótábla még korábban küldött a szólásszabadsággal kapcsolatos üzenetére a főrend válaszolt, ennek a megvitatására került sor 1839. október 2-án a kerületi ülésen. A főrend kiállt a büntetőperek jogossága mellett, szerintük joga volt a kormánynak pereket kezdeményezni, sőt ez nem joguk, hanem kötelességük volt. Kitértek arra is, hogy ha a bírókat az országgyűlés elé idéznék, az szembe menne a törvényekkel, az alkotmányos rend értelmében a bírók minden hatalmi ágtól függetlenek, és csak a saját belátásuk szerint hozzák az ítéleteket.

Erre válaszul Deák egy grandiózus beszédet intézett a kerületi üléshez[65]. Elsősorban ismét a perek jogtalanságaira világított rá, az ifjak perének eljárásrendi hibáiból hozott fel példákat ennek alátámasztására. Majd a bíróságok korábbi eljárásainak a függetlenségének hiányát ecsetelte a királytól, ebből viszont arra a következtetésre jutott, hogyha már egyszer az uralkodónak joga lehet beleszólni az igazságszolgáltatásba, akkor az országgyűlés ezt miért ne tehetné meg. Még azt is kifogásolta, hogy a bíróság nem lépett fel a fiscus jogtalan cselekedetei miatt: ,, A kir. kuria a katonai karral lett elfogatásokat az itéletekben egy szóval sem érinti; pedig neki, mint a törvények őrjének, kötelessége lett volna a fiscus ezen factumát helyteleníteni. Azon szegény ifjak magukat nem is védelmezhetvén, nem szólhattak, hanem a kuriának lett volna kötelessége kimondani, hogy a fiscus az elfogatásokkal törvénytelenül cselekedett."

Kossuth peréről is tett említést: ,,Hibának tartom továbbá, hogy Kossuth Lajostól a szabad lábon való védelem megtagadtatott." Aztán a következetlenségekre is felhívta a felsőház figyelmét: ,,a kir. tábla itt egyenesen kimondta, hogy a hűtlenségi pörben a kifogásokkal való védelemnek helye nincsen, pedig éppen ő maga, a kir. tábla, ugyanily perben a kifogásokkal való védelem fölött már itélt, így tettleg megismerte, hogy azoknak helye van."

A következő pont már szintén előkerült korábban, az ügyek átláthatósága: ,,Óhajtom, hogy ebben engem valaki felvilágosítson, mert előttünk csak az ítéletek állanak, s nem tudom, mi annak alapja, hogy a kir. tábla magával annyira ellenkezik? Szeretném tudni, mivel védelmezik magukat?

A ezt követő gondolatában pedig a jövőbeli félreértések és jogtalanságok elkerülésének érdekében érvelt a jogi helyzet és az alkotmányosság tisztázása mellett. ,,Ezen elv nem csak a szenvedőkre, hanem mindnyájunkra, az egész országra nézve veszedelmes; mert ha a kuriának ez elve fönmarad, akkor a törvénytől jobbra-balra eltérhetni, a törvényt terjeszteni, szélesíteni, kivált oly törvényszéknek, mely felelettel nem tartozik, könnyű dolog; szóval, ha ezen elv áll, akkor a t. RR. a nemzet szabadságát, függetlenségét átadták a biró önkényének, azon birónak, ki a főrendek véleménye szerint senkinek felelettel nem tartozik, s mindentől független nem csak, hanem egyszersmind oly szent és sérhetetlen, hogy még akkor is, midőn törvényt sért, az állam felforgatása nélkül nem lehet mondani, hogy törvénytelenül ítél." Ebből Deáknak azt az elvárását olvashatjuk ki, hogy mivel a bíróságnak a törvényhozás által hozott törvények szerint kellene eljárnia, ezért az felülvizsgálhatja és véleményezheti az eljárásokat. Hasonló a helyzet az országgyűlési követek esetén is. A megye delegált két követet a diétára, és elvárta, hogy az általuk hozott döntések képviseljék. Ha nem megfelelően végzik a dolgukat, akkor a megyegyűlés felmentheti a követet státuszából, és helyére másikat küldhet. Tehát szerinte az lenne az elvárható, ha a törvényhozás hibát talál az igazságszolgáltatásban, azt részletesen megvizsgálja, majd ha jogtalanságot tapasztal, fel kell lépni a sértett érdekében, ezzel szemben Deák szerint a kormány azon az állásponton volt, hogy: ,,az Isten mentsen meg, a birói itéleteket, ha törvénytelenek is, tűrjük inkább, mint megbántsuk a birói függetlenséget", ezzel a gondolattal természetesen nem tudott azonosulni, célja mindig is az volt, hogy ,,javítva változtasson". Ha ennek az az ára, hogy sérül a bíróságok függetlensége, hát legyen, számára sokkal inkább fontosabb volt az, hogy ártatlanok ne szenvedjenek igazságtalanságok miatt.

Az ifjak perével kapcsolatban hozta fel a hatályos törvényeken kívüli vádak felhozását a kúrián. Jelen esetben a példa az volt, hogy a vádban szerepelt az, hogy kaszinót létrehozni engedély nélkül törvénytelen, holott erről egyik törvény sem rendelkezett. Tehát a kúria ,,szóban" alkotott törvényt, hogy emiatt is felelősségre vonhassa az alpereseket. ,,Nem igaz-e tehát, hogy a kuria törvény feletti állásra emelte magát?" kérdezte jogosan az országgyűléstől. Ebből arra következtetett, hogy ,,tökéletesen vége van minden erkölcsi kifejlődésnek", hiszen ez oda vezetne, hogy a bíróságok teljesen önkényesen hozhatnának ítéleteket.

Szintén ezzel kapcsolatban említette meg Kossuth perét is. Bár tudtak róla, mégis elnézték neki az Országgyűlési Tudósítások írását, aztán egyszer csak a Törvényhatósági Tudósításokról pedig azt állapították meg, hogy törvénytelen. Ezt a rendszert még az abszolutizmusnál is ,,veszedelmesebbnek" tartotta, hiszen ott ,,legalább általános parancsokat bocsát ki az uralkodó, melyek zsinórmértékül szolgálnak a polgárok cselekedeteinek". Tehát az abszolutikus kormányzás esetén legalább tudják az emberek, hogy mit szabad és mit nem szabad tenniük, viszont ebben a vészterhes időben nem tudhatták, hogy amit cselekszenek, az törvényes-e vagy sem. A megfélemlítések után mindez oda vezethetne, hogy senki se meri majd semmilyen sérelmét kifejezni, semmi jogtalan ellen szavát felemelni, ugyanis attól rettegne, hogy majd őt is meghurcolják. Mindennek a következménye pedig nem lehet más, mint az alkotmányos rend megszűnése, az önkény létrejötte.

Ebben a beszédben is kitért az ügyek nyilvánosságára hozatalának szükségességéről. ,,Ha én biró volnék"- képzelte bele magát a bírók szerepébe- ,, ily esetben mi volna az én legitimátióm? Az, hogy ezen pör az egész világ előtt tudva legyen, hogy nyilvánosságra hozassék, mert csak így igazoltathatnék az általam hozott ítélet." Tehát a nyilvánosság erejét szerette volna bevetni a törvénysértő bírók jogkövető magatartásra terelésében.

A beszéd zárógondolata még korábban nem vetődött fel, szerinte az országgyűlés a törvényes rend utolsó védelmezője, hiszen a sajtó nem léphetett fel ezügyben, a bírák és a kormány pedig egyértelműen a sérelmek másik oldalán álltak. Mivel tehát már csak a diéta tehet bármit is az alkotmányért, a követeknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük. Emlékeztette a tekintetes rendeket, hogy ez a harc nem lesz egyszerű, folyamatos támadás alá fognak kerülni emiatt, és ,,ezeknek eltürésére erős kebel kell", ezt vállalniuk kell, ,,meg kell cselekedniük, amit megkövetel a haza". Viszont ha a vésőkig kitartanak, csak ők kerülhetnek ki nyertesen, és a sérelmek orvoslásra kerülnek majd.

A beszédnek meg is lett a kívánt hatása, a kerületi ülés rögzítette, hogy tartja magát az előző üzenetben megfogalmazottakhoz.

Az alsótáblán a elhatározást tettek követték, ugyanis 1839. november 7-én megérkezett a korábbi tudakozó felírásra a király válasza, melyről a kerületi ülésen november 13-án tárgyaltak. Klauzál Gábor[66] kezdeményezte, hogy ekkortól ne foglalkozzanak az újoncajánlással, egészen a sérelmek orvoslásáig.

Deák kiállt követtársa felvetése mellett[67], emlékeztette a gyűlést a korábbi elhatározására. Egyenesen kötelezettségükként állította be az ezekhez való ragaszkodást, mivel a követutasításokban is ezek orvoslására kötelezte több megye is a követeiket. A küldöttek következetességében bízva szólította fel tehát őket, hogy fogadják el az indítványt, ,,és nem tartja szükségesnek hosszasan megmutatni azt, mennyire van a nemzetnek érdekében a szólás szabadság kivivása".

Már csak az volt a kérdés, hogy mikor szorgalmazzák a jogorvoslatot. Ezt a kérdést fontosabbnak tartotta, mint a katonaajánlást ,,mert úgyis békesség közepette élünk", ellenben a salvus conductus ügye nem várhat, hiszen ,,a törvénytelenül szenvedők szenvedni fognak továbbra is, s nincs hatalom, mely a méltatlan szenvedéseket nekik kipótolja." Másrészről azért is olyan fontos ez, mert érinti a diétán folyó tanácskozások menetét is, vajon mennyire merjenek a képviselők bírálni akárkit vagy akármit is, ha közben arra gondolnak, hogy ezért esetleg perbe fogják őket. ,,Vajjon ki nem érezte azon nyomasztó, kényszerített állapotot, mely ezen sérelmek keletkezte után minden tanácskozó testületet elfoglalt."

A kerületi ülés elfogadta Klauzál indítványát, Deák hathatós érvelésének is köszönhetően. A viták azonban még nem zárultak le. A katonák megajánlását hamarosan többen is felvetették. November 21-én a többség mégiscsak Klauzál kezdeményezésének visszavonására szavazott, és a végzés értelmében az újoncmegajánlással kezdett el foglalkozni, viszont azt továbbra is fenntartották, hogy ezt nem terjesztik fel, míg a sérelmek nem kerülnek orvoslásra.

Az ügyet ezek után egész hosszasan elhúzták, 1840. február 5-én azonban megszavazták, hogy a sérelmek orvoslását nem várják be, és a következő országos ülésen elkezdik az újoncmegajánlás érdemi tárgyalását. Február 20-án megszavazták a kért újoncokat, bár még nem terjesztették fel, de ezáltal az országgyűlés legfontosabb ,,ütőkártyájától" esett el, mellyel a királyt a sérelmek orvoslására tudták volna kényszeríteni. Az uralkodó azonban mégiscsak eleget tett kérésüknek, és a salvus conductus ügyében leiratot írt az alsótáblának.

Ebben kijelentette, hogy a szólás szabadságának alkotmányosságát elismeri, és annak tiszteletben tartására ígéretet tett. Ugyanakkor leszögezte, hogy a bíróságok függetlensége nem vonható kétségbe, valamint fenntartotta a perekben hozott ítéleteket, de biztosította a rendeket, hogy kegyelemmel fog élni.

A leiratról az 1840. március 30-án tartott kerületi ülésen tárgyaltak. Deák beszédében[68] arról szólt, hogyez a királyi leirat nehéz döntés elé állította az országgyűlést, hiszen ,,eldöntő befolyással lesz a nemzetre". Bár ,, kedves érzéssel tölti is el, s hinnie kell, hogy ezen igéret teljesedésbe fog menni, de mint törvényhozónak nem szabad ezen igéretre alapítani cselekvéseit", továbbra is arra buzdította a követeket, hogy az újoncmegajánlást ne terjesszék fel, míg az ígéretet nem valósulnak meg. Megjegyezte azt is, hogy tulajdonképpen a sérelmük nem kerülne orvoslásra, csak kegyelmet kapnának az elítéltek, és ő inkább akkor el se fogadná, mintsem ezzel ,,alkotmányos elveinket föláldozzuk". Továbbra is azt javasolta, hogy előbb küldjenek sérelmi feliratot a királyhoz.

Az ülés azonban később azt szavazta meg, hogy felterjesztik az újoncmegajánlást. Az utolsó ,,szalmaszálnak", amibe tehát a rendek még kapaszkodni tudtak az adómegajánlás maradt. Deák indítványozta is, hogy ennek tárgyalásával várják meg a sérelmek orvoslását, de ezt leszavazták, és 1840. április 8-án erről is megkezdték a tárgyalást. Később azt a felvetését is leszavazták, hogy legalább addig ne terjesszék fel, amíg a király nem rendelkezett a sérelmekről. Deák az elvi ellenállásra alapozó taktikájával kisebbségben maradt. Nem az országgyűlési viták, hanem egy váratlan uralkodói döntés hozott fordulatot az elítéltek ügyében.

4.5.Az 1840-ben kiadott amnesztia

Az erélyes kiállásnak, tiltakozásnak és ellenállásnak mégis lett következménye, az 1839/40-es országgyűlésen megfogalmazott sérelmekre a király válaszlépésre szánta el magát. 1840. május 1-én a nádor felszólalt a diétán az ügyben. Ismertette az uralkodó április 29-én született határozatát, mely szerint az összes hűtlenségi perben, valamint az ehhez kapcsolódó bűncselekmény miatt elítéltek, az előző országgyűlés kezdete, azaz 1832 óta a király jóságának és könyörületességének köszönhetően kegyelemben részesülnek, és szabadlábra helyeztetnek. Sőt a jelenleg folyó eljárásokat is megszünteti, emellett ígéretet tesz, hogy a jövőben hasonló indok miatt nem fog eljárás indulni senki ellen, és biztosítja a magyar törvények és szokások betartását. Fontos megjegyezni, hogy az udvar nem jogorvoslatot adott, hanem az általa jogos és törvényes eljárásnak vélt perek elítéltjeit részesítette kegyelemben. Bár az ellenzék nem erre várt, mégis elégedett lehetett a kiharcolt eredményekkel.[69] Vannak olyan történészek is, akik ezt tekintik Deák első kiegyezésének az udvarral[70].

Ezután nem sokkal véget ért az országgyűlés, Deák Wesselényinek egy levélben[71] foglalta össze ezen tartalmas időszak eseményeit. Röviden úgy összegezte az eseményeket, hogy ,,állapotunk semmivel nem rosszabb, mint volt, jobb pedig azáltal, hogy a sérelmet okozott eseteknek tettleges következései meg lettek szüntetve". Elérték a jobbágyság helyzetének javítását, amiért Wesselényi olyan hevesen szólalt fel, és amiért eljárás alá fogták. Legnagyobb érdemüknek viszont azt tekintette, hogy ,,meg van szüntetve a (kormányzati) terrorizmusnak keserű s veszedelmes epochája". Deák az országgyűlési munkát eddigi legnehezebb feladatának tartotta, de megérte a sok erőfeszítés és a ,,süker öröme" mindenért kárpótolta. Optimistán tekintett a jövőre, ,,békés, csendes útoni haladás" eljövetelét várta és megjegyezte, hogy ,,az isteni gondviselés őrködő hatalma nem szűnt meg nemzetünk felett lebegni!", majd levelét a szokásos mondattal zárta: ,,Isten veled, szeressed hű barátodat, Deákot".

Ezzel tehát lezárult egy vészterhes korszak, újra helyreállhatott az áhított törvényes rend.

5.Összegzés

A pályamunka megírása után immár megállapítható, hogy tényleg lehet másképp politizálni, az érzelmekre való hatás mellett volt és van is helye az ésszerű és logikus érveknek. A dolgozat során végigvettem Deák karrierjének alakulását, bár közben ,,száz átok fogta a vérét" és ,,gátat túrt föl ezer vakond", megyei ügyészből egy évtized leforgása alatt az ellenzék vezérévé vált.

Végig tartotta magát ahhoz, hogy az ártatlanok mellett kiáll és igyekezett megvédeni őket a jogtalan meghurcoltatástól, és bár sok nehézséget kellett kiállnia, el kellett viselni, hogy az országgyűlés nem egyszer kihátrált sziklaszilárdságú álláspontja mögül. Több esetben nem sikerült a rendeket a következetes politizálás talaján tartani, de végül mégis eredményt értek el. Bár Deák a kegyelmet nem tartotta igazi megoldásnak, jobb szerette volna, ha kimondják az eljárások törvénytelen voltát, s szabadlábra helyezik az elítélteket.

Tekintélye és elismertsége azonban növekedett. Sikerének kulcsa széleskörű jogi ismeretei mellett a jelleme volt, kötelességtudata és hazaszeretete, valamint a törvényes rend iránt való szűnni nem akaró elkötelezettsége. Meggyőződése volt, hogy igaza van, ezáltal nem tehetett mást, mint arra törekedett, hogy igazát érvényre juttassa. A törvényes rendet kijátszó kormánynak méltó ellenfele lett, és elérte, hogy az udvar a törvényeket ne használhassa a nemzet ellen, hanem azokat a nemzet fordíthassa a törvénytelenül eljáró kormány ellen.

"A haza bölcsének nyugodt, férfiasan komoly pillantását nem zavarták elvi ábrándok, érzelmi illúziók[72]" - mindez a perekkel kapcsolatos magatartására és véleményformálására is igaz. Következetesség és kitartás jellemezte, vagyis az egész politikai karrierjének főbb vonásai már ekkor kialakultak.

6. Jegyzetek

[1] Szekfű Gyula: 15.p

[2] Szekfű Gyula: 15-54. p

[3] Szekfű Gyula: 115.p

[4] Elnöke a nádor, akadályoztatása esetén az országbíró, aki egyébként emellett állandó tag is, az ő helyettese pedig a király által kijelölt egyik zászlósúr. Tagjai közt 5 főpapot (természetesen az esztergomi és a kalocsai érseket is), 7 delegáltat az ország zászlósainak és mágnásainak rendjéből, valamint 9 küldöttet a nemesek rendjéből találunk.

[5] Degré: 85.p

[6] 1724-től 4 tábla volt, majd 1726-ban létrejött a horvát-szlavón kerületi tábla is.

[7] II. József 1785-ben kiadott egy rendeletet Novus Ordo Judiciarius[7] néven, mely egy új igazságszolgáltatási rendszer bevezetését szolgálta, viszont az ,,utolsó tollvonás" ezt a rendeletét is eltörölte, így nem volt nagy hatással a magyar jogtörténetre, voltak azonban olyan pontjai, melyek beépültek a régi jogrendbe. Például 1790/1. évi 43. tc.: bűnperek fellebbezhetősége

[8]Például a rómaiaknál a perduellio.

[9] Angyal: 57.p

[10] Fayer: 340-356.p

[11] Ez már az Aranybullában is szerepelt, II.pont: ,,Továbbá azt is akarjuk, hogy sem mi, sem az utánunk való királyok, valami hatalmasabb kedvéért, valamikor a nemes embert meg ne fogják, vagy meg ne nyomorgassák, ha csak előbb meg nem idézik és a törvény szerint el nem marasztalják."

[12] Degré: 176.p

[13] Bár már elveszőben van, mégis létező intézmény a kínvallatás, ezt is csak nem nemes esetén alkalmazhatta az ügyben eljáró hatóság. Különbözött a bírósági fórum: a nemesek ügye általában a megyei bíróságok elé kerültek, míg a jobbágyok az úriszék intézményéhez tudtak fordulni. Továbbá a fellebbvitel lehetőségei is eltértek, a nemes mindig fordulhatott jogorvoslatért egy magasabb intézményhez, a jobbágy ezt csak halálos ítélet, azonnali és egyszeri 100 botütés vagy 3 évet meghaladó szabadságvesztés esetén tehette meg az 1791/43. tc. értelmében.

[14] Pruzsinszky: 177.p A vizsgált időszakban a hűtlenség szempontjából az 1723/9. tc. volt életben. Tehát: ,,azokat, akik nyíltan a szent korona, a királyi felség és az ország közállománya ellen támadnak s ellenszegülnek..., akik az ország belső rendjének feldúlására vagy felzavarására akármiféle embereket behoznak és felfogadtanak, fejük és javaik elvesztésében kell elmarasztalni."

[15] Degré: 175.p

[16] A vallomások során előfordultak visszaélések is, Szatmár megyében elterjedt az a szóbeszéd, hogy a ,,gencsi ember hitből él", azaz valamilyen ellenszolgáltatásért cserébe hajlandó volt bármilyen témában az alperesre nézve terhelő vallomást tenni, ha a kormány azt kívánta. Az összegyűjtött adatokat a hatóság egy jelentésben foglalta össze, ez az úgynevezett species facti.

[17] Kosáry: Kossuth 185.p

[18] Degré: 180.p

[19] Kosáry: Kossuth: 185.p

[20] Degré: 184.p

[21] Király: 19.p , Molnár 29.p Bár nem a kúriájukban, mivel azon éppen átalakítási munkálatok zajlottak. A szülés komplikációkkal járt, mivel nem volt szakképzett orvosi segítség, így a közeli ferences kolostor egyik szerzetese segédkezett. Hiába rendelkezett sebészeti ismeretekkel, az édesanya a szülés után nem sokkal elhunyt. A kis Ferenc is rossz állapotban volt, keresztelőjét még aznap megtartották, keresztszülei Hertelendy Ignác és Deák Anna voltak

[22] Molnár: 31.p Érdekes eset volt, amikor egy kocsikázáskor leesett a hintóról és kificamította a nyakát, amit az egerszegi hóhér igazított a helyére. Erre reflektálva mondta később, hogy egyszer már volt hóhér kezében a feje, másodjára viszont nem biztos, hogy túlélné.

[23] Király: 22.p

[24] Molnár: 35.p Létezik egy olyan nem teljesen elfogadott vélekedés, hogy először Kőszegre ment elemi tanulmányai elvégzéséért, de maga Deák jelentette ki, hogy sose járt Kőszegen iskolába

[25] Király: 23.p Társai közül kiemelkedett történelemből, valamint felfigyeltek kiváló emlékezőtehetségére és retorikai képességeire. Nyelvismerete a latinra és a németre terjedt ki. Az iskolák elvégzése után joggyakorlatát töltötte, először egy évet Zala, majd még egy évet Pest megyében.

[26] Molnár: 73.p

[27] Hiller: 10.p Ezen feladatok kapcsán még jobban elmélyítette jogi ismereteit, véleményezte a folyamatban lévő megyei eljárásokat, felperesként, illetve alperes védőjeként részt is vett tárgyalásokon. A munkája során felismerte az igazságszolgáltatási rendszer hibáit, elmaradottságát és sérelmezte a törvény előtti egyenlőtlenséget.

Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 22-27.p Az első jelentős munkája Babits József védelme volt. Ez egy alacsony származású pásztor büntetőpere rablógyilkosság vádjával. A védőbeszédét a társadalmi egyenlőtlenségek kihangsúlyozására építette, Babitsnak nem volt lehetősége iskolába járni, szülőfalujában még templom sem volt, így nem csoda, hogy erkölcsi nevelésében voltak hiányosságok. Ha egy tanult, tisztességes körülmények között nevelkedett ember tette volna ugyanezt, senki sem kételkedhetne a bűnösségében, viszont ebben az esetben olyan fiatalemberről van szó, aki alig több mint húszéves, aki szegénysége és a körülötte kialakult társadalmi nyomás hatására kényszerült erre a cselekedetre. Rossz társaságba került, egy rablóbanda tagjává vált, ahonnan ki akart lépni, de ezt nem volt módja megtenni, ezáltal felmerül társadalmi felelősség kérdése is. Pénz és élelem híján végső elkeseredettségében szorult a rablásra és a tulajdonát védő embert ennek során megölte. A védelem célja nem az volt, hogy ezt a tényt cáfolja, hanem a kiszabandó büntetést mérsékelje, ugyanis a cselekményre a törvények szerint halálbüntetés járt. Deák azonban ezt elvetette, érveket sorolt fel ennek szükségessége ellen. Elsődleges szempontja az volt, hogy a meggyilkolt személy úgysem támad fel, ellenben még egy ember életét veszik el, akiben megvan az a lehetőség, hogy a társadalom számára még hasznos legyen, Enyhítő körülményként hozta még fel a vádlott fiatalságát.

[28] Deák: 34.p A munkát hamar félbeszakította a fejét felütő kolerajárvány, ennek azért van különösebb jelentősége, mert hűen tükrözi a Zala megyei nemesség hozzáállását a reformtörekvésekhez, felvilágosult gondolkodást, az emberközpontúságot, mégpedig úgy, hogy a járvány megszűntetésének költségét a jobbágyok helyett átvállalta a haladó gondolkodású vármegyei nemesség. A veszély elmúltával újra összeült a bizottság, a munka nagy részét a Deák-testvérek, főleg Ferenc vállalta magára, az általuk összeírt pontok mentén folyt az egyeztetés, az eredménnyel minden bizonnyal elégedettek voltak, legalább is ez derül ki Hertelendy Sellyey Elekhez írt leveléből.

[29] Molnár: 256-259.p

[30] Molnár: 268-270.p , Király 33p. Egy másik feltevés szerint nem volt megelégedve családi birtokainak kezelésével, amit Ferenc látott, vagy éppen nem látott el. Úgy gondolta, hogy az ő irányítása alatt jobb kezekben lesz a ,,jószág".

[31] A király ,,számozása" nem tisztázott, magyar királyként V. sorszámmal illették, holott valójában a magyar trónon ő csak a második Ferdinánd, ez annak köszönhető, hogy átvettük az osztrákok számozását IV. Ferdinánd uralkodásakor, mégis problémás a helyzet, hiszen a Német-római Birodalom feloszlása után I. Ferenc osztrák császárnak kiáltotta ki magát, így az új rendszerben primus, azaz első lenne Ferdinánd a sorban. Az 1832/6-os országgyűlésen is folyt ezzel kapcsolatban vita, és az általa kibocsájtott oklevelek érvényességét is többször kifogásolták akkor, amikor mint I. Ferdinánd volt feltüntetve benne.

[32] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 83-85.p

[33] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 107-111.p

[34] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 113-115.p

[35] Kónyi: 174-176.p

[36] Kónyi: 176-178.p

[37] Viszontkereset

[38] Hamis vád

[39] Rágalmazás

[40] Kónyi: 178-180.p

[41] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 107-111.p

[42] Kónyi: 180-183.p

[43] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 118-123.p

[44] Wesselényi Miklóst és Balogh Jánost(ő majd a követjelentésben kerül elő a pályamunkában)

[45] Kónyi: 190-192.p

[46] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 127-169.p

[47] Ő volt az, aki az országgyűlésen megismételte Wesselényi szatmári beszédét.

[48] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 184.p

[49] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 179-191.p

[50] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 191-193.p

[51] Kosáry: Kossuth: 182.p

[52] Kossuth pere alatt a fiscus.

[53] Pompéry: 180.p

[54] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 173-175.p Valamint egy kicsit betekintést nyerhetünk a kor politikusainak mindennapjaiba, Deák javíttatásra felküldte egy pipáját Pestre, hogy Kossuth vigye el egy pipásmesterhez, és pontosan leírta az elvárását is.

[55] Az 1830-31-es lengyel szabadságharc menekültjeiről van szó.

[56] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 179-184.p

[57] Pálffy Fidél(1788-1864) volt a kancellár 1836 és 1838 között, az elődje Reviczky Ádám, utódja Mailáth Antal volt.

[58] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 193-198.p

[59] Kónyi: 318-321.p

[60] Kónyi: 335-337.p

[61] Kónyi: 337-338.p

[62] Kónyi: 338-342.p

[63] Kónyi: 345-347.p

[64] Kónyi: 347-348.p

[65] Kónyi: 373-386.p

[66] Klauzál Gábor(1804-1866) a liberális nemességhez tartozott, az 1839/40-es országgyűlésen Csongrád vármegye követe volt.

[67] Kónyi: 400-406.p

[68] Kónyi: 456-459.p

[69] Pompéry: 190-191.p

[70] Király: 47.p

[71] Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 251-252.p

[72] Szekfű Gyula: 115.p

7.Függelék

Főbb felségsértési/hűtlenségi perek

Ahhoz, hogy Deák Ferenc beszédeit és írásait a reformkori politikai perekkel kapcsolatban érdemben elemezni tudjuk, szükséges a korszak politikai pereinek rövid áttekintése. Mivel nem a perek története képezi a dolgozat tárgyát ezért csak az események vázlatos ismertetésére szorítkozunk.

Wesselényi Miklós perei

Wesselényi Miklóst kétszer fogták perbe a reformkor során, melyeknek egyértelmű célja az volt, hogy a liberális nemesség vezetőjének politikai karrierjét ellehetetlenítsék. A két per ismertetését a kisebb horderejű erdélyi perrel kezdem.

1834 júniusában Estei Ferdinánd főherceg megnyitotta az erdélyi országgyűlést, ám a kormány megtiltotta az országgyűlési napló kinyomtatását. Wesselényi ezt nem hagyta annyiban, felállíttatott egy kőnyomdát és ezt felajánlotta a rendeknek a napló megjelentetésére.[73] Ezt követően az országgyűlés köszönetet szavazott neki, valamint a királyi tábla is üdvözölte a felajánlást[74], azonban a komisszárius, vagyis a kormánybiztos elrendelte egy per megindítását a cenzúra nélküli nyomtatás vétsége miatt. A vádba korábbi ügyeit is belefoglalták: törvénytelen gyermekek nemzése, újoncozás akadályozása, jobbágyok megveretése.[75] Wesselényit az Erdélyi Udvari Kancellária személyes megjelenésre szólította fel, erre viszont nem volt jogalapjuk, hiszen az országtól távollevő közügyeket intéző személyt nem lehet beperelni, és Wesselényi éppen a pozsonyi országgyűlésre sietett, további probléma, hogy a megjelenésre 15 napot kapott, amit a kor utazási viszonyait tekintve lehetetlen volt teljesíteni.

A helyzetet tovább bonyolítja a báró hirtelen lebetegedése és orvosának utazástól való eltiltása, ebből kifolyólag egy orvosi igazolást is kapott, melyet elküldött ügyvédjének, Moós Istvánnak, és a postán még ez sem érkezett meg a perfelvétel időpontjára.[76] A táblát nem hatotta meg sem az orvosi papír, sem a törvényes képviselő jelenléte, elfogatóparancsot hirdetett, mire Moós mandatum inhibitionalét kért, azaz az eljárást 60 napra fel kellett volna függeszteni, amit a törvény által kötelezően jóvá kellett volna hagyni, a tábla mégis továbbította az ítéletet a főkormányszékhez, majd a magyar kormányszékhez. Ezután fordult Wesselényi a királyhoz, de ő helyt adott az ítéletnek és elrendelte végrehajtását, ellenben a már ellene folyó magyarországi pere miatt soha nem következett be érdemi tárgyalás, a pernek az 1841-ben kihirdetett amnesztia vetett véget. Mégis Ferdinánd főherceg elégedett lehetett, hiszen Wesselényi 6 és fél évre teljesen kiszorult az erdélyi közéletből[77].

A magyarországi per már jóval komolyabb volt és nagyobb hatással bírt a kor közvéleményére is. Wesselényit már korábban is igyekezett az udvar háttérbe szorítani, először a katonafogás meggátlásakor, majd a Balítéletekről című könyvének külföldi kinyomtatása és becsempészése miatt. A perbefogás okául az 1834. december 9-én megtartott szatmári beszéde szolgált, amiben a jobbágyfelszabadítás érdekében szólalt fel a Nagykárolyban ülésező Szatmár megyei közgyűlésen.[78] Itt már nem holmi kis törvénysértésről volt szó, a tét immár komoly, felségsértési (hűtlenségi) per indult ellene, aminek következménye, a bűn beigazolódása esetén, fő- és jószágvesztés.

A fiscus a beszéd azon sorai miatt emelt vádat, ahol Wesselényi erősen bírálta a kormányt[79], melyet a vád helytelenül azonosított a király személyével. József nádor 1834 december közepén indítja el a vizsgálatot, ez a tanúvallomásokkal kezdődött, a kérdéseket Beöthy Sándor írta meg[80], aki igyekezett úgy összeállítani ezeket, hogy a válaszok egyértelműen terhelőek legyenek az alperesre nézve. A válaszok igencsak szerteágazóak lettek. Volt olyan tanú, aki azt állította, hogy el sem hangzott az a bizonyos mondat. Előfordult olyan is, aki nem hallotta a teremben uralkodó hangzavar miatt. Néhányan a beszédből semmire sem emlékeztek, voltak, akik elismerték, hogy elhangzott a mondat, de a kontextusra már nem emlékeztek, és nem tartották egyáltalán lázítónak. Mindössze hatan állították azt, hogy a mondat valóban elhangzott és a kormány ellen irányuló éles kritika, mi több sértés volt.[81]

A vád és a védelem természetesen ellentétes módon értékelték a kapott eredményeket, mindkét oldal a tanúvallomásokból a számukra kedvező pontokat vette figyelembe. A per 1835. május 5-én kezdődött. Wesselényinek az ügy során négy ügyvédje volt: Benyovszky Péter, Kubinyi Miklós, Lissovényi László és egy bizonyos Gyöngyösi, aki csak a per első szakaszában játszott szerepet.[82] A báró azonban több, a kor meghatározó személyiségei közé tartozó barátjával is tanácskozott, gr. Széchenyi István és Deák Ferenc[83] is segített neki. Ez a per is tele volt jogtalanságokkal, ezeknek súlyos következménye lett később az 1832/36-os, de elsősorban az 1839/40-es országgyűlésekre.

Hiába a védők érvelése, hiába a ,,derekas védelem", hiába fordult a per megszüntetéséért a báró mind a nádorhoz, (itt hozzá kell tenni, hogy József főherceg javasolta, hogy kérjen kegyelmet az uralkodótól, ettől azonban Wesselényi elzárkózott, mivel ez bűnének elismerésével járt volna) mind V. Ferdinándhoz, nem szüntették be az eljárást. Ez nem is következhetett be az udvar számára komoly presztízsveszteség nélkül, hiszen még a halála előtt I. Ferenc hagyta jóvá a per megkezdését. Ennek megfelelően a bíróság engedelmeskedett a király, illetve elsősorban Metternich akaratának, és az 1839-ben megszülető ítélet elmarasztaló lett az ellenzéki politikus számára. Bár nem ítélték halálra, mégis 3 év szabadságvesztés lett a büntetése. Maga az ítélet felemás volta is arra utal, hogy az udvar és a bíróság sem volt igazán meggyőződve a vád megalapozottságáról.

Szintén érdekes részlet, hogy Földváry Ferenc jogosnak találta a védelem érveit, és egyenesen Wesselényi felmentésére szavazott.[84] Végül Wesselényi nem töltötte le büntetését, mert elhatalmasodó szembaja miatt Gräfenbergbe utazhatott gyógykezelésre. Ezt többek között Széchenyi harcolta ki neki, majd az 1840-ben hirdetett amnesztia révén pedig szabadlábra helyezték[85].

Kossuth Lajos pere

A hatalom másik kiszemeltje Kossuth Lajos volt, akitől mindenképpen szerettek volna megszabadulni. Az ő perénél már a Wesselényi-per kapcsán tapasztalatokkal felvértezett fiscus megvárta az országgyűlés végét, és valójában nem a diétai tevékenysége, hanem az Országgyűlési Tudósítások folytatásaként fellépő Törvényhatósági Tudósítások írása miatt emeltek vádat ellene, mivel levélben terjesztette az írásait és így megkerülte a cenzúrát. A probléma elsősorban az volt, hogy az uralkodó megtiltotta a Törvényhatósági Tudósítások további írását, ennek azonban Kossuth már csak azért sem tett eleget, mert hivatalos dokumentum nem jutott el hozzá a tilalom kapcsán[86].

1837. május 5-én jogtalanul tartóztatták le, hiszen nemest csak a király személye elleni támadás esetén lehetett volna ítélet nélkül elfogni. A fiscus törvénytelen lépése felháborította a közvéleményt is. Az elfogás után több mint egy hónappal megkezdődött a kihallgatása is június 8-án, amit Eötvös József[87] vezetett le. Ez a kihallgatás jogi nyelven benevola fassio, azaz önkéntes vallomás volt, amit annyit tesz, hogy Kossuth felelt minden kérdésre, de szóvá tette a törvényekkel szembemenő elfogatását is[88]. Ebben már tulajdonképpen kifejtette a védelem szempontjait is. A kérdésre, mely szerint ki engedélyezte a Törvényhatósági Tudósításokat, egyenesen azt felelte, hogy a kormány, hiszen az Országgyűlési Tudósítások folytatásának tekintette, amit az udvar nem tiltott be, lehetséges volt tehát azok terjesztése. Érdekes apróság, hogy míg Eötvös latinul kérdezett, Kossuth magyarul válaszolt[89].

A per a keresetlevél benyújtásával indult meg 1837. június 20-án, melyet Beöthy Sándor[90] írt alá. Bár Kossuthnak voltak ügyvédjei, kezdetben Ágoston József, majd Benyovszky Péter[91], határozottan utasította őket arra, hogy amíg nem élhet jogaival, és nem védekezhet szabadlábon, addig semmilyen védőbeszédet ne adjanak be. Közbenső ítéletet szeretett volna kiharcolni, mely az eljárás megszüntetésével járt volna, azonban hamar be kellett látni, hogy ez a politikai indíttatás miatt nem következhet be. Ebből következik, hogy akkor jobb lett volna Kossuth számára, hogy minél hamarabb ítéletre jussanak, hiszen az előzetes fogság nem fog beleszámítani a kiszabott büntetésbe. Kossuth azonban már csak dacból sem volt hajlandó beletörődni a jogsérelembe, ezért a per folyamán nem is nyújtott be védelmet, annak ellenére, hogy Benyovszky megírta ,,velős védelmét". Végül az utolsó felszólításra sem tett eleget ennek, és a királyi tábla védőbeszéd nélkül hozott ítéletet 1839. február 23-án. A kiszabott büntetés 3 év fogság, melyet azonban mind az al- és felperes megfellebbezett. A fellebbviteli eljárás során az ítéletet a Hétszemélyes Tábla március 2-án 4 évre súlyosbította.[92] Börtönben azonban csak kicsivel több mint egy évet töltött, hiszen az 1840-es amnesztia révén ő is szabadlábra került.

Összességében elmondható, hogy az udvar Kossuth ellen indított perének jogi hiányosságai a kormányzat szándékaival ellentétes politikai eredményt hoztak. Közepes ismeretlen politikusból ellenzéki vezért teremtettek. Az 1832/6-os országgyűlés idején még csak "ablegatus absentium" volt, a per és a börtönben töltött idő révén országos ismertségre, mi több elismertségre tett szert. A fogság egyáltalán nem törte meg, Kossuth komoly tanulmányokat folytat, rengeteget olvas, amelynek hasznát látja majd a 40-es években igazán beinduló politikai karrierjében is. Magánélete is rendeződik, szabadulása után feleségül veszi Meszlényi Teréziát[93], valamint az ellenzéki nemességi körök szervezésébe is belekezd. Ő lesz a Pesti Hírlap főszerkesztője, ami irányítása alatt a kor legfontosabb politikai lapjává válik.

Az országgyűlési ifjak pere

Az európai trendet követve Magyarországon is megalakult a magyar ,,Ifjú Itália" mozgalom Társalkodási Egyesület néven. Működésük az 1832/6-os országgyűlés ideje alatt vált jelentőssé. Kezdetben sok fiatalt tömörítő szervezet volt, melyben irodalomról, filozófiáról, mindennapi hírekről beszéltek, ám a tagság nagy része lemorzsolódott, a bennmaradt "kemény mag" pedig egyre inkább politikával kezdett el foglalkozni. Az országgyűlés ideje alatt a karzatról figyelték az eseményeket, gyakran kifejezték véleményüket az adott témával kapcsolatban, a liberális nemesség felszólalásaikor a szónokot kitörő üdvrivalgásban részesítették, míg a maradi és királypárti felszólalásokba bekiabáltak, majd a beszéd végén lehurrogták a konzervatív követeket. Emellett különböző megmozdulásokat, tüntetéseket is szerveztek, ilyen volt a Wesselényi tiszteletére rendezett fáklyás felvonulás is. A tagok között olyan későbbi meghatározó személyiségek voltak, mint a második magyar felelős miniszterelnök, Szemere Bertalan, vagy az ő igazságügy-minisztere, Vukovics Sebő. A bennük rejtőző veszélyforrást Metternich korán felismerte: "A megelőzés már késő, tehát nem marad más hátra, mint büntetni", de pert csak a diéta után indítottak vezetőjük, Lovassy László ellen.

A vádban szerepelt a lengyel menekültek elszállásolása[94], a tüntetés Wesselényiért, valamint az, hogy köztársaságpárti gondolatokat terjesztettek. Mivel Lovassy a nyilvánosság előtt kellően óvatos volt, ezért a vádakat nem volt könnyű bizonyítani. Sedlnitzky rendőrminiszter beépítette Lapsánszky Jánost a Társalkodási Egyesületbe, szakmai előmenetelt ígérve az ambiciózus fiatalember számára[95]. Az ő vallomásával sikerült terhelő ítéletet hozni. (A látszat miatt Lapsánszkyt is 10 év börtönre ítélték, ám büntetését soha nem töltötte le, Metternich bécsi állással jutalmazta szolgálatait. A per 1836 májusában indult, 1837 februárjában a Királyi Tábla mondta ki az ítéletet, amit márciusban a Hétszemélyes Tábla is megerősített. Lovassyt a Brünnben található Spielberg(Špilberk) várába zárják, embertelen körülmények között tartják fogva, nem levelezhet, nem kaphat könyvet[96], ennek következményeként a fiatalember elméje megbomlik.

Az udvar jelen esetben elérte a politikai célját, kiszorította a közéletből Lovassyt, akit az idő előrehaladtával a magyar közélet is elfeledett. Viszonylag sokáig élt még, 1892-ben hunyt el, de próbálkozásai ellenére politikai karrierjét sose tudta folytatni[97].

A kisebb perek

1835 és 1838 között összesen 22 politikai per indult a királyi táblán[98], ezek közül a legfontosabbakról már esett szó, és a kisebb ügyek is valamelyest összefüggésbe hozhatóak a megismertekkel. A ,,nagy perek" elégedetlenséget váltottak ki széles körben az ellenzék berkein belül, felszólalásaikkal foglaltak állást a jogtalanul meghurcolt társaik mellett, ezek a beszédek pedig alkalmasak voltak arra, hogy hűtlenségi vádat emeljenek miattuk[99], emellett a vezetők ügyének felgöngyölítése kapcsán a fiscus birtokába jutottak olyan levelek, amik alapján további pereket lehetett indítani, és az udvar élt a kínálkozó lehetőségekkel.

Ebbe a csoportba tartozik Ráday Gedeonnak, Balogh Jánosnak, Újházy Lászlónak, Patay Józsefnek és még sok más ellenzékinek a pere. Ráday Pest megye gyűlésén az ifjak perével kapcsolatban élesen kritizálta a fiscust, így őt a király eltiltotta az 1839/40-es országgyűlésen való részvételtől. Bars megye követe, Balogh János egyenesen elismételte az alsó táblán a szatmári beszédet, ezáltal őt is hűtlenségi perbe fogták[100]. Ennek folytatása is botrányba fulladt, hiszen a kormány új követ kijelölésére utasította Barsot, ők azonban újra Baloghot választották meg[101]. Kuriózum Földváry Ferenc pere, hiszen ő még Wesselényi perénél királyi táblai bíróként szerepelt. Ő volt az egyetlen, aki a törvényesség oldalára állt, és bűncselekmény hiányában az alperes felmentésére szavazott. A vádat az indokolta ellene, hogy Lovassy László perének titkos iratait, az ítéletről történő szavazást nyilvánosságra hozta, ezáltal megszegte a bírói titoktartási esküjét. A vádat azonban ezt nem tudták kétségeket kizáróan bizonyítani, így a kormány igyekezett ezt az eljárást teljesen eltussolni, a pernek minden irata eltűnt, semmi nyoma nem maradt fenn.[102]

Jegyzetek a függelékhez:

[73]Pompéry: 37.p

[74] Trócsányi: Wesselényi és világa 153.p

[75] Trócsányi: Wesselényi és világa 154.p

[76] Pompéry: 39.p

[77] Trócsányi: 159.p

[78] Homoki

[79] ,,Nem hárítom én a parasztság zsírja szivását egyedül a kormányra; szivatik az máskint is; szívjuk azt mi is, és abból élünk. De ki tagadhatja, hogy a kormány is ne szívta volna és ne szívná?"

[80] Trócsányi: 162

[81] Pompéry: 48.p

[82] Trócsányi: 162.p

[83] Ennek a segítségnek a tárgyalása a dolgozat későbbi fejezeteiben következik be.

[84] Pompéry: 52.p

[85] Homoki

[86] Kosáry: Kossuth: 182.p

[87] Királyi ügyigazgatási ügyész, nem keverendő össze báró Eötvös Józseffel, a centralista politikussal és íróval, későbbi miniszterrel.

[88] Kosáry: Kossuth: 182.p

[89] Pompéry: 154.p

[90] Kossuth pere alatt a fiscus.

[91] Kosáry: Kossuth: 185.p

[92] Pompéry: 180.p

[93] Kosáry: Kossuth: 200.p

[94] Az 1830-31-es lengyel szabadságharc menekültjeiről van szó.

[95] Magyar tragédia száz év előtt

[96] Emlékezés Lovassy Lászlóra

[97] A magyar reformkor elfeledett csillaga

[98] Csorba: 129.p

[99] Pompéry: 184.p

[100] Homoki

[101] Pompéry: 46.p

9. Bibliográfia

Primer források:

Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I. 1825-1849, válogatta, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Molnár András, Osiris kiadó, Budapest, 2001 (a jegyzetekben Deák Ferenc: Válogatott politikai írások és beszédek I.)

Deák Ferencz beszédei 1829-1841, összegyűjtötte Kónyi Manó, második kiadás, Budapest, Franklin-társulat, 1903 (a jegyzetekben Kónyi)

Szakirodalom:

Szekfű Gyula: Három nemzedék, Budapest, ÁKV-Maecenas Könyvkiadó, 1989 (a jegyzetekben Szekfű)

Bónis György, Degré Alajos, Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története, 2. kiadás, Zalaegerszeg, Zala Megyei Bíróság; Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezete, 1996 (a jegyzetekben Degré)

Angyal Pál: Felségsértés ; Királysértés ; Hűtlenség ; Lázadás ; Hatóságok büntetőjogi védelme, Athenaeum, 1930 (a jegyzetekben Angyal)

Fayer László: Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye, Budapest, MTA, 1896 (a jegyzetekben Fayer)

Pruzsinszky Sándor: Hatalom és hóhérbárd : felségsértési perek az újkori Európában, 1534-1938, Budapest, Argumentum, 2009 (a jegyzetekben Pruzsinszky)

Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. Budapest, Osiris, 2002 (a jegyzetekben Kosáry: Kossuth)

Király Béla: Deák Ferenc, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993 (a jegyzetekben Király)

Molnár András: A fiatal Deák Ferenc : a felkészülés és a zalai pályakezdet évei : 1803-1833, Budapest, Oziris, 2003 (a jegyzetekben Molnár)

Hiller István: Deák Ferenc élete és kora(előszó), Budapest, Pannonica Kiadó, 2003 (a jegyzetekben Hiller)

Deák Ágnes, Molnár András: Deák Ferenc, Budapest, Vince Kiadó, 2003 (a jegyzetekben: Deák)

Pompéry Aurél: Kossuth Lajos 1837/39-iki hűtlenségi perének története : kapcsolatban Wesselényi Miklós báró hűtlenségi és az ifjak felségsértési perének történetével, Budapest, Szent-István Társulat, 1913 (a jegyzetekben Pompéry)

Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós és világa, Budapest, Gondolat Kiadó, 1970 (a jegyzetekben Trócsányi: Wesselényi és világa)

Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós hűtlenségi pere : abszolutizmus vagy liberalizmus?, Budapest, Helikon Kiadó, 1986 (a jegyzetekben Trócsányi)

Homoki-Nagy Mária: Hűtlenségi perek a reformkorba, In: Rubicon, 2015.10. sz. 74-81.p (a jegyzetekben Homoki)

Csécsy Imre: Magyar tragédia száz év előtt Lovassy emlékezete, In: Huszadik Század, 1937. 9-10.sz 339-343.p (a jegyzetekben Magyar tragédia száz év előtt)

Dancs Mária: A magyar reformkor elfeledett csillaga - Lovassy László, In: Honismeret, 1989. 3. sz. 30-31.p (a jegyzetekben A magyar reformkor elfeledett csillaga)

Varsányi Péter István: Emlékezés Lovassy Lászlóra, In: Honismeret, 1998. 6. sz. 74-77.p (a jegyzetben Emlékezés Lovassy Lászlóra)

Csorba László, Velkey Ferenc: Reform és forradalom : 1790-1849, Debrecen, Csokonai Kiadó, 1998 (a jegyzetekben Csorba)