Újságvári vs. én

Az egyszerűség kedvéért kezdeném azzal, hogy nekem mit is jelentett az ÚjSágvári, illetve hogyan is találkoztam vele első alkalommal.

Ennek története még általános iskolás koromra nyúlik vissza. A Ságvárit a híre már akkor megelőzte, már akkor megvolt a kialakult "brand".

Számomra pont ideális volt a spec. matek tagozat: oda be lehetett jutni a Ságvári saját belső matekversenyes válogatójával. Ez az én esetemben járhatóbb alternatívának tűnt, mint szorgalmasan tanulni.

Akkoriban még néhány kedvenc tantárgyamon kívül nem nagyon érdekelt a többi.

Persze ezen a Ságvári tudatosan vagy észrevétlenül, de változtat: Ma már, ha tegyük fel, nézek egy sorozatot (könyvet olvasni egyre kevesebbet van időm), aminek történelmi vagy filozófiai vonatkozásai vannak, vagy csak egyszerűen elgondolkodtat, próbálok visszaemlékezni Farkas Zoli bölcsességeire. Zseniális volt, ahogy összefüggéseiben tanította nekünk a történelmet.

Persze ehhez meg is kellett érni időközben.

Meg kellett az az elpusztíthatatlanul erős váz a gondolkodáshoz, amit Tarcsay Tomi és Kokó tanár urak adtak.

Máig pozitívan emlékszem vissza a tanáraimra és az ott töltött évekre.

De hogy össze is kössem a dolgokatt' és visszaugorva az eredeti történeti szálba, az egyik osztálytársam két évvel idősebb tesója akkor már ságváris volt, így időnként be-behozta magával a suliba a már rongyosra olvasott ÚjSágvárit. Az ő évfolyamukba többek között olyan nevezetességek jártak, mint Molnár Balázs, aki...

Már nem is emlékszem, hogy csak az az évfolyam volt és később lett főszerkesztő, vagy már a legelejétől kezdve benne volt a keze az ÚjSágváriban. Azt hiszem, ez már mindegy is.

Sok párhuzamos életút futott ott össze, sok tehetséges ember pályája indult onnan.

Ma már nem lepődnék meg pl. egy ilyenen, hogy beszélgetsz a reggeli tömött 83-as buszon Juhász tanárnővel és a "János" vagy "Jancsi" név a történetében Kulka Jánost takarja. Megsúgom: Amikor ez megtörtént velem, akkor még az ilyen sztorikon én is csak pislogtam, "hogy? mi? hogy?..."

Később ez természetessé válik. A Ságvári egy jó brand! Tegyük fel, ér valami apróbb baleset, és be kell menj az SBO-ra: (Mondom: Tegyük fel!) Ha meghallod, hogy az orvos ságváris (vagy épp radnótis) volt, máris megnyugszol. Nem csak azért, mert van egy közös pont az életetekben. De tudod, hogy az ő gondolkodásmódját is valószínűleg hasonlóan jó, vagy épp ugyanazok a tanárok alakították, mint a tiédet.

Az újságból betekintést nyerhettünk a suli mindennapjaiba.

Valódi vagy képzelt riportokkal a tanárok emberközelibbé váltak, megismertük, megismerhettük (!) őket.

Valahogy jó volt egy-egy kis apróságot tudni róluk -- mint pl. hogy Dr. Nagy Sándor tanár úr rendszeresen szokott repülni is. Halványan rémlik is valami ilyesmi cím a fejemben, hogy "a szárnyaszegett sas" címen mintha valaki interjút csinált volna vele--, még akkor is, ha egyikük-másikuk nem is tanított személyesen, csak láttad a folyosón. Mint később az életben megtapasztaltam, ez a kapcsolat oda-vissza működött.

-- Itt jön egy Tarantino-i csavar, vagy inkább f99-féle beszúrás --

Amikor beköltöztem Szegedre, senkit nem ismertem a lépcsőházban. De azért egy ismerős nevet megláttam: Dr. Józsa György. Szomszédok lettünk. Azt sem gondoltam volna, hogy emlékszik rám. Én tudtam róla, hogy franciát tanított, de a francia nyelvről való tudásom eszenciája kb. kimerül a második Mátrix filmbéli összegzéssel, miszerint Francia nyelven káromkodni, ...

Ehhez képest kicsit meglepődtem, mikor a felesége egyik lépcsőházi beszélgetésünk alkalmával említette, hogy emlékezett rám.

Sőt, később már volt, hogy összejártunk pingpongozni a Ságvári alagsorában. Vagy épp megkínált a szőlő-(NEM törköly!)pálinkájából. Jó!

-- beszúrás vége --

Tömören összegezve az újság maga számomra egyfajta vicces görbe-tükör volt az iskoláról és annak mindennapjairól.

A számítógépek világa már elég korán megfogott. Pontosan akkor még nem tudtam, mit is akarok velük csinálni, de az irány eléggé adott volt. A délutánjaim jó részét a suli számítógépes termében töltöttem. Legtöbbször egészen zárásig, még haza nem küldtek.

'94-98 között jártam a Ságváriba. Akkoriban még nem volt természetes, hogy otthon az embernek számítógépe legyen. Na jó, egy öreg Commodore-om nekem is volt, de azért a kettő nem is egy liga! Azok a 386-os gépek, a végtelennek tűnő 4 megabájt RAM-jukkal, szinte csodaszámba mentek!

Volt , hogy egyszerűen nem tűntem fel a gépteremre vigyázó embereknek, és volt olyan is, amikor nem volt ilyen szerencsém. Az újság szerkesztőségének tagjai viszont ilyenkor is maradhattak. Cikket gépelni, szerkesztői teendőket intézni, stb. Nocsak: Egy kiskapu!

Tablet, okostelefon, eszementnek hangzó sok tíz-száz kilobájt méretű csatolmányokat tartalmazó html-formázásokkal olvashatatlanságig cicomázott e-mailek még nem voltak.

Akkoriban még egyszerűbb volt papírra leírni egy cikket. Majd valaki később begépeli!

Halvány emlékeim szerint, valahogy így kezdtem összeismerkedni pár szerkesztőségi taggal.

Aztán jött az idő, amikor a korábbi generáció java része már az érettségire készült. Részemről sajnáltam volna, ha ilyesmi vetett volna véget az ÚjSágvári folytonosságának.

Igyekeztem saját magam továbbvinni a dolgokat.

A feladat nehézségét pont a matekos gondolkodásmódom adta. Ha valaki ad egy axiómarendszert, összefüggéseket, alapfogalmakat, ami csak kell: megoldom!

Meg is próbáltam ezen az úton elindulni. Emlékszem olvastam cikkeket tipográfiáról, benne olyan dolgokkal, hogy hogyan tördeljünk hasábokra valamit. Itt nem is az a kérdés, hogy ezt a Word 2.0-ban vagy a rákövetkező Word 6.0-ban (vagy 5.0 volt a rákövetkező verzió? Ki emlékszik már!) célszerű-e megtenni. A neheze az, hogy ezt úgy tegyük, hogy ne menjen az olvashatóság rovására. Ott folytatódjon egy szakasz, ahol az ember szeme keresné a folytatást.

Rá kellett ébredjek, hogy vannak esetek, amikor a való élet nem pont ilyen: Nem lehet mindent előre megtervezni.

Plusz ezzel, pont azt a vicces spontaenitást gyilkoltam volna ki a lapból, ami mondhatni "lényegmagcentruma" volt.

Sokat segítettek a munkában a korábbi szerkesztőségi tagok. Leginkább Bánkúti Ági neve rémlik, aki hihetetlenül sokat segített. És ami még ennél is több: Tudta, hogy működnek a dolgok. Tudta, milyen problémával kihez kell fordulni. A legnagyobb dobás az egészből, ami rémlik: Mikor végre megvolt a tartalom, és elő kellett volna állni vele, Kis Dezső Péter tanár úrhoz kellett odamenni. Ő lezongorázta a dolgot a JatePress-szel. Átsétál, mintapéldány odaad, vár, begyűjt, árul.

Megvolt a kör.

Amennyire vissza tudok emlékezni, óriási megkönnyebbülés volt részemről, amikor kiderült, hogy jár a Ságváriba egy másik ember ("Van még egy Huszár!"), akinek nagyon-nagyon hasonló a génállománya és más képességei a korábbi főszerkesztőéhez, Molnár Balázséhoz. Ez a személy Molnár Gergő, az öccse volt.

Staféta átadva. Az ÚjSágvári él tovább!

Mai fejjel nem tudom, lennék-e elég bátor újra belevágni ilyesmibe. De egy percét sem bánom annak, hogy anno megtettem!

Ezzel is színesebbé, többé váltam.

A Ságvári után a JATE programtervező matematikus szakára mentem tovább. Közben már másodéves koromtól kezdve elkezdtem az egyetem számítóközpontjában dolgozni. A nevét nem hogy nem akarom, valószínűleg nem is tudom leírni. 2000 körül, amikor a nagy egyetemi egybesülés ment végbe, fél év alatt saccra vagy 3 különböző munkahelyem volt. Ugyanabba az irodába jártam be. Ugyanazok az arcok köszöntek vissza. Ugyanúgy 44-15 volt a belső telefonszámunk. Ugyanannál az asztalnál ültem. Csak a bércetli fejlécén változtak a feliratok.

Ott voltam, élőben láttam, amikor az egész Szeged-Budapest egyetemi gerinckapcsolat 2Mbit-ről 155Megabitre bővült. Ez ugyanaz az összeköttetés, amin keresztül már '94-ben is elérhetővé vált a Ságvári számára az internet.

Ma már ezek a számok nem hangzanak óriásinak. Errefelé a lényegében egyetlen kábeles internetszolgáltatónál a legkisebb/ leglassabb igényelhető csomag 240Mbit/sec lefelé irányban. De az ablak mellett állva még a mobilneten is 80-90Mbit/sec körül mér a speedtest. Nem is tudom már, hogy hány generációugrást töltöttem a számítóközpontban. Talán még akkor is ott voltam, amikor ugyanez a gerincösszeköttetés 2,5Gbit/sec-esre bővült.

2004-ben elkezdett átadáskész közeli állapotba kerülni az egyetem új könyvtárának épülete a korábbi Ady téri sportpálya helyén. Ekkor egy korábbi kollégám és egy volt egyetemi csoporttársam hívó szavát követve az egyetem berkein belül maradva, de mentem az új kihívások után a könyvtárba.

Új épület, nulláról kitalálni a hálózati struktúráját. A szervereket "belakni". Kitalálni, hogy ezt hogy csináljuk. Újragondolni, átszervezni. :) Wifi hálózatot építeni. Elsők között csatlakozni az Eduroam-hoz. Sok mindent véghezvittem azalatt a 10 év alatt, míg az Egyetemi Könyvtárban dolgoztam.

2014-ben felköltöztem Budapestre (Nagytéténybe), hogy ott már a Balabit színein belül öregbítsem a cég hírnevét.

Nagyon szerettem ott dolgozni: Bátran és elfogultság nélkül ki lehet jelenteni, hogy a saját területükön a világon a legjobbak. Remek volt ott dolgozni.

Azt hiszem 2016-ban kezdtem kifogyni azokból a feladatokból/ötletekből, amire a helyi "nagyöregek" azt mondták "lehetetlen".

Akkor költöztem Dublinba, hogy az Amazonnál/AWSnél vegyek részt a hálózat és az új adatközpontok építésének munkálataiban. (Természetesen itt sem fizikai munkára kell gondolni, mint inkább párszaszóul való gépbűvölésre ;-) )

Pásztor György (1995)